
Az igazság 110 perce. Így nevezték egy brazil lapban a Forma-1 São Pauló-i futamát. A 2008-as esztendő utolsó versenyének tétje a világbajnoki cím sorsa volt. Lewis Hamilton elsőre megnyugtatónak tűnő, hétpontos előnnyel kezdte a versenyt, legnagyobb vetélytársa, Felipe Massa mögül. Ám a brit egy évvel ezelőtt, ugyanitt, Brazíliában, elveszítette egy ferrarissal szemben a címet.
Egyébként is: Massa olyasvalamire készült, ami 1950 (!) a Forma-1 első
világbajnoki éve óta senkinek sem sikerült, hazai pályán, hazai
közönség előtt akart világbajnoki címet nyerni. Ne legyünk
szégyenlősek, nem csak mintegy százezer brazil támogatását élvezve.
Autós társai közül nem csupán az ugyancsak ferraris címvédő (illetve
most már nem címvédő...) Kimi Räikkönen nyilvánította ki, hogy minden
erejével Massát segíti majd, hanem Fernando Alonso is. Hamilton
mindezek tudatában felettébb óvatosan autózva kezdett. Biztos lehetett
abban, hogy ameddig Massa előtte van, bárki is vezet tulajdonképpen a
versenyben, a brazil nyeri majd a futamot. Ezt kalkulálva kellett
manővereznie. A tizenegyedik körben kezdett élesedni a helyzet, Massa
vezetett, Hamilton visszacsúszott hetediknek. Ha akkor leintették volna
a futamot, a brazil a világbajnok. A következő körben a brit megelőzte
Trullit, majd egy körrel később a másik olaszt, Fisichellát is. Megint
ő állt nyerésre - az ötödik helyével. De vékony jégen táncolt.
A huszonhetedik körig szinte semmit sem változott az első helyeken
állók sorrendje. Akkor a német Sebastien Vettel kiállt tankolni, ezért
Hamilton előre autózott a negyedik helyre. A verseny feléhez közeledve
Hamilton is rálépett a gázpedálra, 1:14.159-cel az addigi leggyorsabb
kört autózta. A negyedik helyről azonban nem tudott feljebb menni. A
"féltávon" éppen csak túl Massa még gyorsabb kört ment, s 6,5
másodpercre növelte az előnyét a második helyezett Fernando Alonsóval
szemben. Felipe Massa biztosan haladt a nagydíj megnyerése felé - de
mindez még nem jelentette a világbajnoki címét. Lewis Hamilton továbbra
is tartotta a negyedik helyét.
Mi több, még előbbre is ment, mivel előbb Massa, majd Alonso is
kiment tankolni. Ám természetesen aztán a britre is hasonló feladat
várt. Az "általános kiállások" után Massa, Alonso, Vettel, Räikkönen,
Hamilton volt a sorrend. Tulajdonképpen itt már tartottak vagy húsz
körrel korábban is. Hamilton megint éppen, hogy jól állt: ezt
jelentette az ötödik hely.
Az 53. körben Massa már csaknem tíz másodperces előnnyel vezetett
Alonso előtt - ám mégsem örülhetett: Hamilton feljött a negyedik
helyre, megerősítve pozícióját. Úgy tűnt, tizenöt körrel a vége előtt a
Ferrari már csak valamiféle természeti erő segítségében bízhatott. A
Renuault rádiójából azt lehetett hallani, lehet, hogy mindjárt elered
az eső. Aztán nem eleredt, hanem szakadni kezdett. Egymás után álltak
ki a pilóták, esőgumira váltani - kivéve a német Glockot. Vettel közben
két körrel a zárás előtt megelőzte Hamiltont, segítve Massának. Amikor
a brazil áthajtott a célvonalon, nemcsak a Brazil Nagydíj győztesének,
hanem világbajnoknak is tűnt. Ám az utolsó körben Glock nem tudta
tartani az ezúttal hihetetlenül hidegvérű Hamiltont. A brit a toyotás
visszaelőzve feljött az ötödik helyre, s ezzel, ha csak egypontos
előnnyel is, de világbajnok lett. A Formula-1 történetének legfiatalabb
világbajnoka.
C-PRESS - Magyar Hírlap
