|
|
| Elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó |
| 2012-06-12 18:18 | |
|
Szívroham következtében elhunyt a világ ökölvívásának egyik legnagyobb személyisége, Teófilo Stevenson háromszoros kubai olimpiai bajnok.
1996-ban Alival, akivel sosem mérkőzött meg végül (AFP) Egy kubai sporttisztviselő közlése szerint a 60 éves Stevensont hétfőn érte a halál Havannában. További részletek egyelőre nem ismeretesek. Stevenson - akinek pusztító erejű jobb kezétől valósággal rettegtek ellenfelei - három egymást követő olimpián, 1972-ben Münchenben, 1976-ban Montrealban és 1980-ban Moszkvában szerzett nehézsúlyban aranyérmet. Ez rajta kívül csak a magyar Papp Lászlónak és az ugyancsak kubai Felix Savónnak sikerült, ők szintén három-három olimpiai aranyat szereztek. A negyedik olimpiai bajnoki címet is bezsebelhette volna, de az 1984-is Los-Angeles-i olimpián közbeszólt a politika - a teljes szocialista blokk (Románia kivételével) bojkottálta a játékokat. A kubai versenyzők sem vettek részt, így az a Tyrell Biggs (amerikai) nyerte a szupernehézsúlyú bajnoki címet, akit Stevenson zsinórban háromszor is elpáholt azt megelőzően. 1976-os montreali győzelme után amerikai menedzserek 5 millió dollárt ajánlottak fel Stevensonnak, hogy profi bokszolónak állva megküzdjön a nehézsúly "királyával", Muhammad Alival. Ő azonban kitartott a profizmust tiltó kubai forradalom mellett, és visszautasította az ajánlatot. Ey K.O. az amerikai John Tate ellen, aki nem mellesleg később profi világbajnok lett: Stevenson az olimpiai érmek mellett három világbajnoki cím birtokosa is volt. Húszéves pályafutása alatt 321 mérkőzést vívott, ebből 301-et nyert meg. Az aktív ökölvívás befejezése után edzőként, illetve a kubai ökölvívó szövetség alelnökeként tevékenykedett. Forrás: sport.hir24.hu |



















