
A megyében egyedülálló kezdeményezésként a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében szombaton labdarúgótornával egybekötött családi napot tartottak Tiszaszigeten.
A torna előzményeként egy július 19-i, barátságos találkozó szolgált,
melyen a megyei cigány kisebbségi önkormányzat és a megyei önkormányzat
válogatottja mérte össze tudását. A tiszaszigeti tornára a 3-3-as
döntetlennel zárult találkozó visszavágójaként került sor.
A Csongrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében
rendezett szombati eseményre meghívást kapott az összes kisebbségi és
települési önkormányzat. Összesen 12 alakulat mérhette össze erejét,
tizenharmadikként pedig a Tiszaszigeten zajló, szombaton épp
zárórendezvényét tartó ÁGOTA-tábor is képviseltette magát egy 5+1 fős
csapattal egy tanár-diák focimeccs keretében. Az abszolút barátságos
légkörben lezajlott torna sokkal inkább a játék öröméről, a
kikapcsolódásról szólt, mint a versengésről. „A kezdeményezés célja az
volt, hogy közeledjünk egymáshoz, ismerjük meg egymást. Fővédnöknek Magyar Annát,
a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökét kértük fel, aki elfogadta azt. A
mérkőzések között és azokon kívül is remek beszélgetések zajlottak, nem
volt olyan, hogy cigány vagy magyar, mindenki mindenkit emberszámba
vett. Fociztunk, utána ebéd várta a résztvevőket” – mondta el a
SZEGEDma.hu-nak Kolompár László, a Csongrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
Mint hozzátette, szeretnék, ha ez a rendezvény hagyományteremtő
célzatú lenne, nemcsak a sport szintjén, hanem ennél szélesebb
spektrumon is. „Szeretnénk további rendezvényeket is szervezni. Legújabb
ötletünk egy gasztronómiai nap, ami tulajdonképpen kultúrák és
hagyományok találkozásáról szólna a cigányság mint kisebbség és a
magyarság között. Ezt is a megyei cigány kisebbségi önkormányzat
szervezné. Terveink között szerepel egy regionális mérkőzéssorozat, egy
bajnokság elindítása is, ahogy azt majd az anyagiak engedik. Egy ilyen
tornára szeretnénk meghívni a Jobbikot is, hogy egy csapattal álljanak
ki, és beszélgessünk, focizzunk egy jót. Ezzel is javítani kívánjuk az
általános szemléletet, hiszen a cigányságnak is vannak értékei, és
minden embercsoportban vannak jók, becsületesek és rosszak is” – közölte
Kolompár László, aki a főszervezőként megköszönte a támogatást Bodó Imre tiszaszigeti polgármesternek és Ferenczi Ferenc
alpolgármesternek, hiszen a település önkormányzata biztosította a
helyszínt, a helyi labdarúgópályát, a bírókat és a főzést is. Köszönetet
mondott továbbá Kothencz Jánosnak, az ÁGOTA Alapítvány létrehozójának, és az ÁGOTA-tábor főszervezőjének, hogy jelenlétükkel tovább emelték az esemény fényét.
A mintegy 200 fő néző előtt lezajlott tornát egyébként a hazai
Tiszasziget együttese nyerte, második a Csongrád Megyei Cigány
Önkormányzat csapata, míg harmadik Újszentiván lett. A legsportszerűbb
csapatnak járó különdíjat a megyei önkormányzat együttese kapta.
C-PRESS - szegedma.hu
