|
|
| Az ORÖ felújítja iskoláit |
| 2012-08-18 13:46 | |
|
Romák és nem romák segítettek tegnap a szolnoki intézmény renoválásában.
Önkéntesek segítségével kezdte meg iskolafelújítási akcióit az Országos Roma Önkormányzat. Tegnap először Szolnokon álltak munkába romák és nem romák, tanulók és pedagógusok, hogy a dr. Hegedűs Andrásról elnevezett alapítványi általános, közép- és szakiskolát közös erőből megújítsák a tanévkezdésre. Mint megírtuk, az ORÖ szeptembertől három iskola fenntartásának átvételével indítja el az új romapolitika keretében saját oktatáspolitikájának kiteljesítését. A munkában részt vett Farkas Flórián ORÖ-elnök is (képünkön), aki lapunk kérdésére, vajon mit szól azokhoz a véleményekhez, amelyek „állami szegregációt" látnak az Országos Roma Önkormányzat iskolaátvételeiben, elmondta: „Az elmúlt húsz esztendő tévútján jár az, aki szegregációt lát ebben. Pont ellenkezőleg, minden nemzetiség arra törekszik, Reményik Sándort idézve, hogy temploma s iskolája legyen. Ki vitathatja ezt el a cigányságtól?" Az ORÖ a jövő héten a sziráki Teleki József Általános Iskolában folytatja az iskolafelújítást, amelyre eddig már csaknem száz önkéntes jelentkezett a polgármesteri hivatalban.
C-press/magyarhirlap |



















