|
|
| Bútoraikat is eltüzelték már a halasi cigányok |
| 2012-02-13 14:49 | |
A szekrénysor, az ágy és az asztal is a kályhában végezte. A napokban több kiskunhalasi cigány család is feltüzelte a bútorait, mert már nem volt mivel fűteniük.
Az egyik Polgár utcai lakásban a családfő a bútorok helyét mutatta. Az ágyból már csak a szivacs maradt, de azt is eltüzelik. Kolompár György elmesélte, hogy már az áramot is kikapcsolták náluk, ilyen körülmények közül pedig a gyerekek sem tudnak iskolába járni - írja a halasmedia.hu.
A sok iskolai hiányzás miatti büntetést az apa inkább leüli, így hamarosan 60 napra börtönbe kell vonulnia. A hideg napokat takarók alatt kuporogva töltik egész családok, több helyen fólia takarja az ablakot üveg helyett.
Kedden a cigány közösségi házban a hideg és az éhezés miatt egy rendkívüli tanácskozást tartottak, melyen a város minden cigányok lakta részéről képviseltette magát valaki. A zsúfolásig megtelt teremben ki higgadtan, ki indulatosabban sorolta a gondokat. A nemzetiségi önkormányzattól 3 napon keresztül járták a családokat és a város egész területén felmérték a problémákat.
Rostás László elnök szerint nagyon nagy a baj, ami onnan ered, hogy nincs munka. Ezért a városi önkormányzattól kérnek segítséget az elkövetkező napok átvészeléséhez. 50-60 család van, akiknek sürgős segítségre lenne szüksége.
Gyovai István polgármester azzal bíztatta a jelen lévőket, hogy a városban hamarosan elindulnak a csatornázási, a kórház felújítási és egyéb építési munkák, amik sokaknak adhatnak kereseti lehetőséget. Az elkövetkező pár nap átvészeléséhez pedig fával segíti a városi önkormányzat a legrászorulóbbakat. Ehhez már ott a helyszínen elkezdték összeírni az adatokat.
C-PRESS - Delmagyar
Találatok: 429 Hozzászólások (13)
![]()
A 1,5 kilós fukszokkal pózoló, palotákban henyélő
fajtársaiktól kellene segítséget kérni - ha valóban rászorultak !!! 1
2012, February 13 15:56
zalai vazul barom megintcsak az eleseteket bántod pont mint istened és kenyérado gazdid a vona hihetetlen hogy menyire gyökér egy állatvagy
2
2012, February 13 16:58
Szívesen olvasnék olyan cikket,hogy a cigány vezetők eltüzelték bútoraikat.
3
2012, February 13 17:10
zalay vazul: ebben igazad van hol a kurva jó anyukba vannak a raj romák meg a gazdag roma politikusok,
ilyen körülmények közül pedig a gyerekek sem tudnak iskolába járni - írja a halasmedia.hu. Hát ez is hülyeség pont az lene jó ha az iskolába mennének ott legaláb melegbe lenének a gyerekek. 4
2012, February 14 09:49
gyerekek nemvédeni akarom a gazdagokat de mikor nemcsak a romák halnak éhen és fagynakmeg a nagy hideg miat mert nemtelik a kis nyugdijbol a méregdrága gázra és tűzifára olyankor holvanak a dus gazdag gázsok?????? más szemében meglátjátok a szálkát a magatokéban a gerendátsem
5
2012, February 14 15:09
csibo: na jó hát abba igazad van ha cigány csinál valamit aszt egyből halálra ítélik a kázsok, de ha ők csinálnak valamit akkor el siklanak mellette, ezek az igazi hazaárulok, nincs bennük össze tartás, békében élni! nem tudják mi az.
6
2012, February 14 15:31
Ez nagyon szomorú,hogy szegényeknek el kel tüzelni a bútoraikat!!!!!!
18-ével ezelőtt az én családom is nagyon szegenyvólt szinte kajára sem volt pénz de még fűtésre se!!! Így az erdőbe mentem összegyűjteni a száraz gallyakat és a kidőlt szárazfákat!De azt sem sokáig mert az erdész megtiltotta pedig csak száraz ágakról volt szó.... ÉN NEM KÍVÁNOM SENKINEK azt amit ők ott most átélnek!!és sajnos a hideg nem válogat legyen az fehér vagy színes !! Ne legyetek már ennyire elvakult cigány ellenesek azt se tudjátok,hogy mi a téma mert abszolút nem ideillő a hozászolásotok a legtöbb esetben (tisztelet a kivételnek persze)!!! Ui.:az meg igaz,hogy attól hogy hideg van azért még lehet menni ISKOLÁBA mert ott tényleg meleg van és még tanulhat is okosodhat!!!! 7
2012, February 14 16:35
Nagyon sokan vannak így,nem csak cigányok.Felháborító és szomorú , hogy Magyarországon milyen szegénységben élnek emberek.Fidesz politikusai szerint , miért ne élhetnének meg az emberek havi 47 ezerből, ha előzőleg megéltek 28 ezerből is .Nem semmi ,elferdült látásmódjuk van!
8
2012, February 14 20:31
A kormányt az sem érdekli, ha majd egymást eszik az éhezők. A szegénység nem a szegény szégyene, hanem azé az országé, amelyik nem ad mindenkinek munkát és kenyeret! Ma ez telik Magyarországtól, ez telik a magyar kormánytól, mondhatni, ez a kapitalizmus, erre szavaztatok! Olyan zsenik vannak hatalomban, akik szerint havi 47000 Ft-ból jól meg lehet élni. Mondja az egyik miniszteriális ökör, kontráz neki a másik, s nem gondolnak bele, hogy nekik havonta összejön vagy kétmillió, s az sem elég. Itt van hát amit akartatok, a rendszerváltás, a labanc világ. A szocializmusban ugyan miért volt mindenkinek kenyere, munkája? Mennyit termelt akkor az agrárium, és mennyit az ipar? Ma mennyit? Ez van, erre szavaztatok!
9
2012, February 14 21:44
9.
TK! Azért ne harizz, ha nem sírjuk vissza a Kádár rendszert. 10
2012, February 15 14:33
6.
Moretesó, abba kéne hagynod a kannás bor vedelését. Bár ennél hülyébb már úgysem nagyon lehetsz... 11
2012, February 15 14:35
Tudjátok elég nagy szegénységi bizonyítvány úgy magyar,mint cigány részről,hogy mikor emberek nyomorognak,éheznek és fagynak meg 2012ben,akkor ti itt egymást csesztetitek.Mikor látjátok be,hogy pont ezt akarják?Megsugom,nem fog segíteni egy gazdag sem,s marhára mindegy,hogy magyar vagy cigány.S hogy miért?Mert magassról lesz@rják,hogy mi van veled,velem,vagy bármelyik másik nem milliomossal.Bármilyen párt volt-van-lesz hatalmon,amíg mi nem fogunk össze és nem lépünk fel közösen,addig ez várható,sőt ettől rosszabb.Hogy mi marjuk,esetleg öljük egymást?Őket nem érdekli,a jól őrzött lakóparkokba nem jut be a bűnöző,ők meg nem járnak átlagemberek közé.47ezer ft?Fogalmuk sincs hogy van ember,aki tényleg ennyiből,vagy ennyiből sem kell megéljen havonta,nekik nagy átlagban ennyi a napi költőpénz.Ébredjetek,s keresni egymást,összefogni,nem pártoskodni,mert bárkire,bármikor várhat az,amiről most csak olvasunk.
12
2012, February 16 18:55
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!
|















A szekrénysor, az ágy és az asztal is a kályhában végezte. A napokban több kiskunhalasi cigány család is feltüzelte a bútorait, mert már nem volt mivel fűteniük.












