|
|
| Negatívabb lett a cigánykép a sajtóban |
| 2012-01-30 10:25 | |
Szinte teljesen érzéketlenné vált a cigányokat érő diszkriminációra a magyar média 2011-re, a cikkek és tudósítások harmada a bűnözéssel köti össze a romákat, ilyen rossz arányra utoljára 1988-ban volt példa - mutatja egy évről évre elkészülő felmérés.
Eszerint a Jobbik előítéletes kommunikációja mellett a szalonképesebb beszédbe csomagolt megbélyegző megnyilvánulások már senkinek sem szúrnak szemet. A roma kultúra bemutatása pedig felerészben cigány hírességekről szóló bulvárhírekből áll - állapítja meg a kutatás, amely azt vizsgálja, hogyan kezeli a cigányságot a sajtó.
Ma már egyértelműen a bűnözéshez kapcsolódik legnagyobb arányban a romák megjelenése a sajtóban - állapítja meg a Szélre tolva címmel most nyilvánosságra hozott, a cigányok médiában való megjelenését bemutató vizsgálatában Bernáth Gábor médiakutató, a Roma Sajtóközpont korábbi igazgatója és Messing Vera, az MTA szociológiai kutatóintézetének munkatársa. A kutatók évről évre elvégzik ugyanezt a vizsgálatot. A legfontosabb változás a korábbiakhoz képest, hogy ma már egyértelműen a bűnözéshez kapcsolódik a legnagyobb arányban a romák megjelenése a sajtóban.
Míg 2000-ben még a megjelent cikkek 37 százaléka foglalkozott a romákat érő diszkriminációval, előítéletekkel, és 25 százaléka a bűnözéssel, tíz év alatt ez az arány megfordult: a bűnözésről szólt a cikkek 37 százaléka, a diszkriminációt pedig csak 23 százalék vetette fel. 2000-ben még csak a cikkek 18 százaléka szólt arról, hogy az aktuális kormány vagy a politika hogyan kommunikál a romaügyről, 2011-ben már 33 százalék. Vagyis 2011-ben a romákkal kapcsolatos hírek alapvetően vagy a bűnözésről szóltak, vagy arról, hogy a politika mit gondol a témáról.
A kutatások eredményeit részletesebben ismerteti az origo.
C-PRESS - vagy.hu
Találatok: 367 Hozzászólások (13)
![]()
Talán az segítene a megítélésben ha életmódjuk nem különbözne a többségi társadalom polgárainak és más kisebbségi közösségek életmódjától.Amíg szinte már napi hír, hogy védtelen idős embereket rabolnak ki és vernek halálra, addig lehet kutatgatni.Vizsgálta-e valaki, hogy a hazai médiákban hányan dolgoznak a cigány etnikumból és miért nem.
1
2012, January 30 19:28
Szerintem cigányok is dolgoznak a médiában, még ha nem is akkora arányban.A többségnek ennek van hírértéke-"hogy , a cigányok már megint bűncselekményt követtek el".A díszcigányok,celeb cigányok nem érdekelnek.Engem sokkal jobban érdekelnének ,olyan cigány emberekről szóló cikkek, amelyek becsületesen dolgozó egyszerű cigányokról szólnak.Bármilyen hihetetlen a többségnek,vannak ilyen cigányok, sokan--persze ez nekik nem érdekes. Csak az a cigány akit tetten értek lopáson,aki betört ,aki rabolt...ennek van hírértéke.
2
2012, January 30 20:25
A szerintem az nem tény és nem bizonyíték. Mondj neveket, akik cigány származásúak és a balliberális vagy egyéb más médiákban munkatársak. A hétköznapi, tehát a szakmájával és hivatásával munkabért és egyéb juttatást kapó személyiségnek nincs hírértéke, mert az a kötelessége, akkor sem ha cigány és a becsületesség az alapkövetelmény.
3
2012, January 30 20:44
Indián!
Természetesen alapkövetelmény a becsületesség.Lehet, hogy te az ilyen cigányokra nem vagy kiváncsi.Én, igen! 4
2012, January 31 06:17
Ne hari Oszkár, de az tényleg nem hír, hogy valaki minden nap eljár dolgozni.
Ez teljesen természetes kéne, hogy legyen. Cigányok esetében tényleg különleges teljesítmény, de ezt jobb, ha nem dörgöljük a magyarok orra alá. 5
2012, January 31 13:01
Magyarországon ,becsült adat KB egymillió cigány él öregekkel, gyerekekkel.Az aktív korúak közül 60%- nak van tisztességes munkahelye.De ez nem újság.
A többi mély szegény munkanélküli kitaszított. A cigányokat a származása miatt szenvednek hátrányokat az élet minden területén. A dolgozó becsületes romákat épp úgy lenézik másod rendű állampolgárnak tekintik. Sőt a több diplomás cigányok épp úgy szenvednek a hátrányos megkülönböztetés miatt. 6
2012, January 31 14:59
A paraziták bűnözésései nagyon kis hányada szerepel a médiákban. A megjelentek csak töredéke a valós esetek számának, ráadásul manipuláltak: kitakart fejek, fiataloknak hívott cigányok, "magyarnak" nevezett, külföldön bűnöző cigányok. A cikk két utolsó bekezdése csak a jéghegy csúcsa, ennek ellenére elmondható: a tények (adatok) makacs dolgok.
7
2012, January 31 16:09
6.
A híres cigány-khulturha iskolapéldáját láthatjuk, aminek alapköve primitív és gusztustalan hazudozás. Soidan! Bújjál már vissza abba a kisfröccsér szopó, csatornapatkány anyádba, te kritikán aluli szemétkupac! 8
2012, January 31 17:29
Egy bizonyos szubkultúrában élő személyek is deviánsnak tartják a "normálisan " élő cigányokat.Annak , hogy minek van hírértéke a tálalástól függ.Számomra nincs hírértéke annak ,hogy - Liptai Claudia ma milyen bugyit vett fel,...vagy rendőrök ma elkaptak egy bűnözőt( ez a kötelességük)...és még sorolhatnám.
9
2012, January 31 20:32
MINDEN HIRNEK VANÉRTÉKE FÖLEG HA ABOL VALAKI HASZNOT TUDHUZNI MAGÁNAK PL-RÁ A JOBBIK BÁRRRRRR MEGJEGYZENDÖ HOGY ÖK CSAK IS A ROMÁK ÁLTAL ELKÖVETET DOLGOKRA FIGYEL ÉS MÉG EZ IGY LEZ ADIG A JOK ÉS TISZTESÉGES DOLGOK HÁTÉRBE LESZNEK SAJNA
10
2012, February 09 09:32
Ha minden cigány bűnöző akkor már a születésük is bűn mert egy szélsőséges felfogást a kormány vagy nem tud megállítani vagy nem akar . de hogy is akarna akkor amikor olyan polgármesterek a fideszes képviselők akik a választás előtt az első szavazóknak azzal kampányoltak ,hogy a cigányok menyire bűnözök és most ott ülnek a parlamentbe mint fideszes o-gy képviselők akkor mit várunk és mit várunk a szlovákoktól nevetséges kezd lenni ami itt folyik és elkel menni külföldre legalább addig amíg ezek meg nem buknak ami elkerülhetetlen csak ők még nem hiszik el.
11
2012, February 09 10:56
farkasoszkar: .
Félreértettel, mert pont róluk szeretnék minél többet olvasni és olyan tanult és hiteles személyiségektől, akik a Népszabadságnak a Népszavának és más ballibsi lapoknak a tudósítói lettek.Viszont ilyenről nem tudok de ha Te igen, akkor tudasd velem is. Az említett településen volt időközi választás és a cigányok is és a ballibsiknek is lehetőségük volt a megmérettetésre. Most nem értem a nyivákolást ezek után. 12
2012, February 12 11:39
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!
|















Szinte teljesen érzéketlenné vált a cigányokat érő diszkriminációra a magyar média 2011-re, a cikkek és tudósítások harmada a bűnözéssel köti össze a romákat, ilyen rossz arányra utoljára 1988-ban volt példa - mutatja egy évről évre elkészülő felmérés.












