|
|
| Kik támadtak a kormányellenes tüntetőkre? |
| 2012-01-10 11:04 | ||
Az MSZP szerint öntudatra ébredtek az emberek hétfőn, és az operaház előtt "százezer torokból" kérték a magyar köztársaság helyreállítását, miközben a "rezsim összecsinálta magát", lehajtott fejjel, "esetenként alagutakba, csatornákba bújva menekült".
Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja és országgyűlési képviselője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a rendőrség vezetői szemére vetette, hogy nem voltak képesek megőrizni a Magyar Állami Operaház előtti ellenzéki tüntetés békességét, mivel szerinte a hatóságok hibája miatt "egyértelműen neonáci, fasisztoid suhancok" támadhattak a demonstrálókra.
A politikus azt mondta, nem kérik Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy vizsgálja ki az esetet, hiszen tőle úgysem remélhetnek valós megoldást, de azt tudni szeretnék, a jövőben is számíthatnak-e arra, hogy "fasiszta hordákat fognak ráereszteni a békés tüntetésekre". A rendőrség "negyven percen át látta és tűrte", hogy "maroknyi briganti banda" molesztálja az MSZP szimpatizánsait a Nagymező utca és az Andrássy út sarkán - jelentette ki, megjegyezve, amikor "az Orbán-féle érdekeknek a középpontjába helyezhető, akkor ezek a csoportok mindig megjelennek". Szanyi Tibor azt mondta, a kötelezettségüket hétfőn elmulasztó, a "neonáci tüntetőkről" tudomást sem vevő rendőrségi vezetőket a "hamarosan helyreálló magyar köztársaság" jogszabályai alapján vonják majd felelősségre. A tájékoztatón szintén részt vevő Nyakó István, az MSZP-frakció tagja közölte: a rendőrség hétfőn egy jól látható, "harci díszbe öltözött, zárt alakzatban, egyenruhában és nyilas zászló alatt vonuló csapatot nem vett észre". Mint mondta ezek az emberek a rendezvény végén "ismert potentátokra vadásztak" és keresték azokat az egyébként békésen tüntetőket, akik valamilyen demokratikus pártnak a jelvényeit viselték. Nyakó István közölte, levelet írnak a rendőrségi panasztestületnek, amelyben állampolgári beszámoló alapján felsorolják azon rendőröket, akik látták a történteket, de nem léptek közbe. Az operaház közelében hétfő este civil szervezetek és több ellenzéki párt szervezésében tartott budapesti demonstráció résztvevői az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték, közvetlenül azelőtt, hogy a dalszínházban ünnepi gálaestet rendezett a kormány az alaptörvény hatálybalépése alkalmából.
C-PRESS - Zipp.hu Találatok: 147 Hozzászólások (0)
![]() Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!
|
||















Az MSZP szerint öntudatra ébredtek az emberek hétfőn, és az operaház előtt "százezer torokból" kérték a magyar köztársaság helyreállítását, miközben a "rezsim összecsinálta magát", lehajtott fejjel, "esetenként alagutakba, csatornákba bújva menekült".












