|
|
| Az ellenzék az Orbán-beszédről: nincs köze a valósághoz |
| 2010-09-09 08:29 | |
Az LMP az utat, az MSZP az utópiákat kifogásolta, míg a Jobbik szerint a cigánybűnözés terén struccpolitikát folytat a kormány.
Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor a kormányzása első száz
napját értékelő beszédében nem a valóságról, hanem a fejében lévő
utópiákról beszélt.
Az LMP szerint új elemet nem
tartalmazott a miniszterelnök kedden elmondott, a kabinet eddigi
száznapos tevékenységét értékelő beszéde. A párt frakcióvezetője azt
mondta: a helyzetértékeléssel több ponton is egyetértenek, de az az út,
amit a kormány választott, homlokegyenest ellenkezik azzal, ahogy az LMP
megújítaná a demokráciát, illetve ahogy egy esélyteremtő politikát
meghirdetne.
A Jobbik elnöke hiányolta, hogy a miniszterelnök nem ejtett szót a multinacionális tőke előjogainak eltörléséről és a közteherviselésben való nagyobb mértékű részvételéről sem. Szerinte a rend és közbiztonság nemhogy két hét, de száz nap alatt sem állt helyre, sőt, a javulás jelei sem látszódnak. Ehelyett - folytatta - a kétharmados kormánytöbbség "a cigánybűnözés kérdésében továbbra is struccpolitikát folytat", miközben a kilakoltatási moratórium meghirdetése után egy héttel Budafokon egy többgyermekes családot telepítettek ki rendőri segítséggel, a tiltakozó jobbikos politikusok ellen pedig eljárás indult.
C-PRESS - hir24.hu
Találatok: 249 Hozzászólások (2)
![]()
Te sz@rházi vona! Mond már el, hogy mi az a cigány bűnőzés??? Már többször kértem erre mindenkit, de senki nem válaszolta meg.
Talán az, hogy elmegy valaki fát lopni, vagy szinesfémet gyüjt, tyukot lop?? Te akit megválasztott egy csomo barom, neked kellene segíteni, hogy legyen munkájuk és nem fognak lopni. Már tényleg tele van a f@szom, hogy mindig csak szapulod a cigányokat de nem teszel azért, hogy megváltozzon a helyzet. Persze a lágerek nem megoldás. 1933-ban is voltak bentlakásosok, és belőlűk lettek az SS katonák. 1
2010, September 11 13:01
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!
|
















Az LMP az utat, az MSZP az utópiákat kifogásolta, míg a Jobbik szerint a cigánybűnözés terén struccpolitikát folytat a kormány.












