|
|
| "Nem minden gettó, ami annak hallatszik" |
| 2010-09-02 13:10 | |
Kettős kordonnal ellátott „közrendvédelmi telepre"deportálná a Jobbik a bűnöző miskolci romákat. A javaslatot bejelentő Szegedi Csanád EP-képviselő szerint nem gettóról, hanem a cigánykérdésre adandó rövid távú megoldásról van szó. Az MSZP szerint a lágerek réme köszön vissza, Farkas Flórián romaügyi miniszteri megbízott még tájékozódik.
„Közrendvédelmi telepekre” zárná a „közrendet veszélyeztető egyéneket” a Jobbik, az elsőt Miskolcon létesítenék – ezt Szegedi Csanád, a radikális párt EP-képviselője jelentette be tegnap. A politikus azt mondta: erre a „cigánykérdésnek” nevezett probléma rövid távú megoldása érdekében van szükség. Elképzelésük szerint a miskolci „minta közrendvédelmi telepet” kettős kordonnal zárnák el rendőri, illetve „csendőri” felügyelet mellett. A telepen élők egy sajátos házirend szerint élhetnének a körbezárt telken, este tíz óra után például kijárási tilalom lenne, s csak regisztráció után hagyhatnák el a lezárt részt. Szegedi szerint a telep célja a bűnöző elemek eltávolítása, valamint az ott lakók „integrációra kényszerítése”.
A brüsszeli politikus elmondta: a telepre egyrészt a „helyi lakosságot terrorizáló”, illegális telek- és lakásfoglaló cigány családok kerülhetnek a Miskolc melletti Lyukóvölgyből, amihez a rendőrségnek elég lenne egy jegyzőkönyvet kiállítania a garázdálkodó személyekről. Szintén a Jobbik által kezdeményezett telepre kerülnének a miskolci Avasi lakótelepről azon „cigány emberek, akik a saját családjukat és a környezetükből húsz-harminc embert beköltöztettek másfél, kétszobás lakásokba és az egész környéket rettegésben tartják”. A képviselő szerint az önkormányzat ebben az esetben kényszer-kilakoltatással kezdeményezné a „telepre szállítást”.
Szegedi Csanád a Népszabadság kérdésére válaszolva kijelentette, hogy nem gettóról van szó, sokan félreértették és félremagyarázták korábban a „tábor” megnevezést; ezt most kerülték is. A politikus szerint elképzelésük szerint nem egy zárt, az emberek szabad mozgását gátló intézkedésről van szó, hanem olyan megoldásról, amelyre Olaszországban, Cseh- és Franciaországban is van példa.
„Nem minden gettó, ami annak hallatszik” – mondta a politikus, majd kérdésünkre hozzátette: a telepre „nemcsak cigány bűnözők”, hanem más garázda bűnözők is bekerülnének, „de Miskolcon ez szinte kizárólag a cigány lakosság egyes részeit érinti”. Arra a kérdésünkre, hogy milyen kritériumok alapján lehet „kikerülni” a telepről, a politikus azt mondta: az önkormányzat létrehozandó szervezete vizsgálná a bekerült személyek viselkedését és ha „abban javuló tendencia fedezhető fel”, azaz ha „úgy látják, hogy az illetők nem veszélyesek a közrendre, akkor visszaintegrálhatók a civilizált társadalom körébe”.
Szegedi Csanád szerint azok, akik viszont nem hajlandók megfelelni a „minimális társadalmi elvárásoknak” (így a politikus szerint például közmunkaprogramban való részvétel, gyermekek iskolába járatása), úgy az átmeneti lakcímnek tekinthető telepen tölthetik le akár egész életüket. A jobbikos képviselő lapunknak nyilatkozva hozzátette: az ajánlószelvények gyűjtése során egyértelművé vált a helyiek véleménye, miszerint Miskolc már élhetetlen. „Olyan cigány emberektől is kaptunk támogató cédulát, akik elvárják a Jobbiktól, hogy tegyünk valamit a cigánybűnözés ellen” – mondta Szegedi Csanád.
Mirkóczki Ádám, a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának jobbikos tagja a Népszabadságnak azt mondta: az elmúlt húsz év törvényi szabályozása számos kiskaput hagyott, és nem szabad hagyni, hogy „bizonyos szubkultúra a többség rovására folytathassa bűnöző életmódját”. Mirkóczki úgy véli, emberi jogi szempontból itt az idő, hogy a békés többség és ne a bűnöző kisebbség jogait védjék. „A Jobbik javaslata ezt célozza és nem negatívan diszkriminál. Nem lehet a többség fizikai és családi békéjéhez való alkotmányos jogot azzal felülírni, hogy a bűnözőknek is vannak jogai” –tette hozzá az emberi jogi bizottság jobbikos delegáltja.
Teleki László, korábbi romaügyi megbízott szerint a Jobbik kezdeményezésével visszatért a koncentrációs táborok réme. Az MSZP elnökségének jelenlegi tagja felszólította a Fideszt, hogy határolódjon el a radikálisok elképzelésétől. Varga László, az MSZP Borsod megyei elnökhelyettese a Népszabadságnak azt mondta: a Jobbiknak ezek szerint csak vállalhatatlan és kirekesztő javaslatai vannak, amelyek nem jelentenek megoldást az együttélés esetlegesen felmerülő problémáira Miskolcon.
Szerettük volna kikérni Farkas Flórián fideszes képviselő, a romák integrációs programjait felügyelő miniszteri biztos véleményét is az ügyben. A politikus azt mondta: vidéken tartózkodik, így nem tudja, hogy a Jobbik tájékoztatóján mi hangzott el. Farkas Flórián egy nap türelmet kért a tájékozódásra, kommentárt a mai napra ígért. Információink szerint a Lehet Más a Politika is csak a mai napon reagál az eseményekre: Osztolykán Ágnes tart az ügyben sajtótájékoztatót a „Jobbik igazi arca” címmel.
Lyukó: múlt és jelen
Közel hetven évig működött a miskolci lyukóvölgyi szénbánya, ám az 1938-ban megnyitott létesítményt 2004 őszén bezárták: a korábban ezer embernek munkát adó térségben most főként hajléktalanok, vidékről az itteni rokonaikhoz költöző roma családok, kispénzű, elszegényedett nyugdíjasok élnek.
Az adatok szerint erre a területre az utóbbi néhány évben tömegével költöztek be a perifériára szorult emberek, akik munkalehetőség híján hulladék vasak gyűjtögetéséből, lopásból és segélyekből élnek. 2005 őszén az önkormányzat elrendelte az itt élők összeírását: akkor 1773 lakót számoltak össze, egy évvel később viszont, a helyhatósági választások előtt, már közel 2680 szavazásra jogosult polgár lakott itt, s ez a szám azóta is évről évre nőtt.
A rendőrség az idén már több alkalommal tartott a völgyben úgynevezett „totális közbiztonsági akciót”, mert a bűncselekmények száma az utóbbi években megemelkedett: főként az itteni hétvégi házakba törnek be, a hobbitelkekről lopják el a terményt, kerékpárok, motorok tűnnek el. Az állandó rendőri jelenlétet a vasgyári rendőrőrs biztosítja, s átfogó rendőri ellenőrzés a közeli napokban is várható a Lyukóvölgyben. (D. J.)
A Fidesz parlamenti frakciója közleményben szólította fel a Jobbikot, hogy hajmeresztő ötletének kidolgozása előtt alaposan tanulmányozza a Magyar Köztársaság alkotmányát. „A Jobbik által felvetett problémákra nem lehet megoldás a közrendvédelmi telepek létrehozása! Nem gettókra, hanem szigorú törvényekre és erős rendőrségre van szükség!” –írják, hozzátéve: ennek megteremtése érdekében a kormány már eddig is számos intézkedést megtett, és a jövőben is gyökeres változásokat tervez. A Fidesz egyúttal az MSZP-t is felszólította, hogy semmitmondó nyilatkozatok helyett inkább önvizsgálatot tartson.
Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet elnöke a Népszabadság megkeresésére mindössze annyit mondott: a Jobbik bejelentése kommentálhatatlan, a TASZ azért nem foglalkozik vele, mert a szervezet „nem megy egy bizonyos szint alá” – fogalmazott a jogvédő.
Révész Máriusz, az emberi jogi bizottság fideszes tagja úgy fogalmazott: kizárólag negatív retorziókkal semmiféle eredményt nem lehet hosszú távon elérni. „Nem hiszek ebben, sokkal inkább olyan ösztönző rendszerekben, amelyeket például Böjte Csaba atya működtet Erdélyben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a közrendet nem kell sokkal erőteljesebben fenntartani” – tette hozzá a fideszes politikus.
Csík Tamás, az Integrációs Romaszövetség elnöke szerint Szegedi Csanád jobbikos politikus azért akar mindenkit karanténba zárni, mert „kiskorában nyilván sokat volt maga is büntetésben, a frusztráltsága ebből táplálkozhat”. Csík hozzátette: a radikálisok elfelejtik, hogy az a fajta gondolkodás, amelyet képviselnek, nem európai és nem modern, hanem – ahogy a szövetségi elnök véli – „fasisztoid ideológia”. Csík Tamás felháborítónak és visszautasítandónak tartja a Jobbik hatalmi arroganciáját. „Reméljük, hamar megjön a magyar társadalom jobbik esze, és minden formájában elutasítja majd a Jobbikot” – tette hozzá a romaszövetség vezetője.
C-PRESS - Népszabadság Online
Találatok: 2106 Hozzászólások (119)
![]()
A cikkhez kevés hozzászólási lehetőségem volt, ezért ha megengedi a C-PRESS olvasóközönsége, továbbfejtegetném gondolataimat. Eszembe jutott többedmagammal az a gondolat, hogy van Vona Gábor és Szegedi Csanád, ha létrehozza a lágereket, táborokat – nevezzük bárminek, egyszerűen karanténnak – a cigányok részére, akkor hogyan fogja megoldani az orvosi ellátást, a munkába való járást, a gyerekek óvodai-iskola ellátását. Bűnös-e az egész nemzet, s bűnhődhetnek-e apáik vétkéért a gyermekek, a kisdedek. Kik vigyáznak majd a táborlakókra: képzett nácik, vagy jobbikos aktivisták, önkéntesrendőrök. Esetleg önkéntes cigánykápók is részt vesznek majd benne? Hogyan juttatják az ennivalót a táborba: csúzlival dobják át? Milyen zavaros kép alakulhatott ki ezeknek az embereknek a fejében? Miért nem tanulnak a nácik a történelemből, hiszen már nagyon sokszor elbukták a csatát, a háborút.
Tegnap létrejött a Terrorelhárító Központ Hajdú János főigazgató vezetésével, arra kérem Hajdú János főigazgató urat, hogy szüntesse be a szellemi terrort, amely fizikai terrorrá csap át, mert véleményem szerint ugyanolyan terrorizmus és elhárítás vonatkozik a Jobbikra, mint az al-Kaidára. Továbbá felkérem a köztársaság és demokrácia őrzőjét, Orbán Viktor miniszterelnök urat, és Schmitt Pál köztársasági elnök urat, hogy a nagy nyilvánosság előtt lépjen fel és határolódjon el a cigányok védelmében a fasiszta ideológiát terjesztő jobbikosok ellen, és védje meg a magyarországi cigányokat. Amennyiben ezt nem teszik meg, úgy kénytelenek leszünk az Európai Unióhoz és az ENSZ-hez fordulni, hogy vezényeljen be Magyarországra kéksisakos békefenntartókat, és akadályozza meg a gazdasági és fizikai népirtást, és a cigányok megkülönböztetését. Továbbá kérem Pintér Sándor belügyminiszter urat, hogy kezdeményezzen bűnügyi eljárást Vona Gábor és hordája ellen, uszítás, népirtásra való buzdítás, izgatás, kisebbségek ellen való uszítás miatt büntetőeljárást. Utóirat: Sajnálom, hogy nincs naprakész fideszes cigány politikus, aki az adott témához hozzá tudott volna szólni, és ha csak beszédben is, de megvédte volna a magyarországi cigányokat, arra hivatkozva, hogy még tájékozódik az ügyben. Ha egy parlamenti képviselőn nincs naprakészen a hírekkel, eseményekkel kapcsolatban, akkor mit várjunk el az egyszerű cigány embertől, az ország másik szegletében, hogy felemelje szavát az agyament, holokausztidéző jobbikosokkal szemben. 1
2010, September 02 14:18
farkas florian csak nr vizsgalodjon mert o egy tokkeluitott tudatlan barom.barmit is csinal o csak egy muveletlen babfigura marad akit a fidesz droton rangat.amugysem tudna semmi ertelmeset kihoznu magabol mert olyan higagyu es sosem volt eros oldala a romak vedelme es kepvizelete sem magyarorsagon sem kanadaban.en ot osszezarnam szegedi bunko csanaddal es vivjanak meg.gyalazatos hogy ide jutott az orszag de sajnos a baj az hogy a romak tobbsege tenyleg nem tud es nem is akar beilleszkedni tisztelet a kivetelnek , de ez a tabor otlet mar tullep minden hatart.
2
2010, September 02 14:49
1.
T. Főszerk. úr! A nácik egyetlen egy háborút vesztettek el és azt sem a saját országukban történő rendrakás miatt, hanem a világuralmi törekvéseiknek köszönhetően. A fent vázolt megoldás egyébként Olaszországban 2008 óta működik, tehát nem gy egyedülálló megoldásról van szó Európa határain belül. Mivel többszörösen visszaeső bűnözőkről beszélünk, a munkába járás és a gyerekek iskolai foglalkoztatása nem érinti az adott csoportot, a többszörösen visszaeső bűnelkövetőkét. Az egyetlen kivetni való az egész elképzelésben, hogy cigánybűnözőkről beszéltek, mivel a magyar származású bűnözők szintén ezt érdemelnék. Ha létre jön, ez a nagyon hatékony bűnmegelőzési intézkedés, természetesen csupán a véletlen műve lesz, hogy többségében cigány honfitársaink lakják majd a szóban forgó rendvédelmi telepeket. 3
2010, September 02 15:01
Kedves főszerkesztő úr! Kedves druszám!
Megkérem (legalább Önt!!!!!!!!!!!!!), hogy halgassa végig Szegedi beszédét, mert ha csak a szocionista (hányinger!) médiát figyeli, akkor tévútra kerül!!! Magam sem támogatnám, hogy a cigányságot különítsék el tőlünk, de az igazsághoz hozzátartozik: CSANÁD A TÖBBSZÖRÖSEN VISSZAESŐ BŰNÖZŐKRŐL BESZÉLT!!!!!!!!!!!! 4
2010, September 02 15:02
Tisztelt Csík Tamás úr!
Körülbelül 25 percig erőlködtem azon, jelentkeztem be és ki, már azon aggódtam, hogy nem fog sikerülni hozzászólnom, így ez úton is szeretném önt, mint főszerkesztőt értesíteni, hogy itt némiképp javítani kellene a rendszeren. Előre is köszönöm az ez irányba tett intézkedését. Hozzászóláson lényege itt következik. A Jobbik külföldi példákat másol. Olaszországban hasonló táborokban tartják a külföldről bevándorolt, főként balkáni cigányokat, akik életmódjukkal zavarják az olasz városokat. A táborokat nem önjelölt fegyveresek őrzik, hanem hivatásos katonák, akiket Berlusconi elnök vetett be a rendőrség mellett a közbiztonság megszilárdítására. Gondolom Szegedi Márton miskolci polgármesterjelölt is hasonló táborokra gondolt, őrzött telepek, amiker csak engedélyjel lehet elhagyni, este 10 óra után pedig egyátalán nem. A Terrorelhárító központ szép és jó ötlet. Tegyük mindenesetre hozzá, hogy Magyarországon még európai viszonylagban is minimális. Az ország 1945 utáni történelme során csupán egy alkalommal volt több napig tartó túszdráma, terrorcselekmény, úgy, mint robbantás vagy hasonló az utóbbi évekig, ezek közül emberéletet követelő pedig egyátalán nem történt. Ezért a Terrorelhárító Központ alapítása jó ötlet lehet a rendvédelmi erők összehangolására, de szükség az elmúlt időkben nem lett volna, és, nagyon remélem, az elkövetkező időkben se lesz rá szükség. Az "ideológiák", politikai vélemények esetén a Magyar Köztársaság teljesen liberális irányvonalat követ. Csupán néhány esetben, személyes sérelem esetén: becsületsértés illetve rágalmazás, közösség elleni bűncselekmény esetén: közösség elleni izgatás, kommunista vagy nemzetszocialista rendszer bűneinek tagadása, illetve háborús uszítás esetén korlátozza a BTK. a szólásszabadságot. A Jobbikot, illetve a magyar radikális és/vagy szélsőjobboldalt manapság divat nácinak, fasisztának bélyegezni. Ezt a két jelzőt olyan "sikerrel" használták a civil szervezetek, jogvédők, liberális értelmiségiek, hogy manapság már semmi élük nincs. A jelentésével, értelmével, a két név által takart ideológiával remélem ön, mint művelt cigány értelmiségi, tisztában van. 5
2010, September 02 15:12
Nem is olyan régen volt szerencsém, egy cigány értelmiségi, az itt Tamango néven kommentáló Villás Lajos, nyugalmazott rendőr őrnagy egy cikkét olvasni. Bocsássuk előre, ha nem is mutatom ki, magam részéről tisztelem a rendőri szolgálata miatt. A cikkben egy meglehetősen ocsmány jelenetről volt szó, ahol két magyar származású fiatal két cigány munkásnak szólt be egy bolti kasszánál. Elmélkedése szerencsésel odáig terjedt, hogy majd a cigányok vesznek maguknak az országból egy külön országot, ahol egyenlőségben és békében élnek, nem lesz megkülönböztetés se semmi. Ha magának a táborba zárás népírtás, akkor én ezt magam részéről az ország feldarabolásának megideologizálásának tekintem. remélem érti a gondolatmenetemet tisztel főszerkesztő úr.
A békefentartók behívása nem is rossz ötlet. Lehet jobban fenntartanák a közbiztonságot az ország részein, mint a rendőrség. Tudja kedves Csík Tamás úr, nem a lázmérőt kell eltörni ha emelkedik a higanyszál, hanem a láz okát kell megszüntetni. Az, hogy egy magyar elkerüli a cigány társaságokat az utcán, arról nem ő tehet. Mindenki tudja, hogy jobb ezt tenni, mert olyan sokszor kötöttek már bele (belém is, bár meglehetősen nagydarab vagyok) másokba cigány társaságok, hogy jobb a békesség alapon kerülik őket. Amennyiben végigolvasta a nyilatkozat szövegét, amit minden bizonnyal megtett, akkor nem értem miért riogat népírtással a kommentárjában. A táborokba zárás, főleg nem bűnözők táborokba zárása nem népírtás. A nyilatkozakban pedig "többszörösen visszaeső cigánybűnözők"-ről beszél Szegedi Márton. Ebben a megfogalmazásban egyedül a cigányba tudok belekötni, a bűn üldözése számomra minden körülmények között nemes és üdvözlendő cél. 6
2010, September 02 15:14
Nem is olyan régen volt szerencsém, egy cigány értelmiségi, az itt Tamango néven kommentáló Villás Lajos, nyugalmazott rendőr őrnagy egy cikkét olvasni. Bocsássuk előre, ha nem is mutatom ki, magam részéről tisztelem a rendőri szolgálata miatt. A cikkben egy meglehetősen ocsmány jelenetről volt szó, ahol két magyar származású fiatal két cigány munkásnak szólt be egy bolti kasszánál. Elmélkedése szerencsésel odáig terjedt, hogy majd a cigányok vesznek maguknak az országból egy külön országot, ahol egyenlőségben és békében élnek, nem lesz megkülönböztetés se semmi. Ha magának a táborba zárás népírtás, akkor én ezt magam részéről az ország feldarabolásának megideologizálásának tekintem. remélem érti a gondolatmenetemet tisztelt főszerkesztő úr.
Válaszát várom, bár csak ma illetve jövő héten áll majd módomban arra reagálni. Üdvözlettel: csak egy magyar 7
2010, September 02 15:15
T. Főszerk. úr!
"a telepre „nemcsak cigány bűnözők”, hanem más garázda bűnözők is bekerülnének," "„bizonyos szubkultúra a többség rovására folytathassa bűnöző életmódját”. Mirkóczki úgy véli, emberi jogi szempontból itt az idő, hogy a békés többség és ne a bűnöző kisebbség jogait védjék. " "Nem lehet a többség fizikai és családi békéjéhez való alkotmányos jogot azzal felülírni, hogy a bűnözőknek is vannak jogai” Szerkesztő úr és a többi rettegő többszörösen vissza eső garázda bűnöző? Mert róluk van szó,és nem a normális tisztességes emberekről legyen az cigány vagy akármi,ha esetleg az összemosás helyet értelmezné az olvasottakat ,ismét a jól bevált recept ,ráhúzni az összes cigányra ezt a leplet ,lehessen faszisztázni ,nácizni. különben a társadalom normális részének elege van a terrorból amit az antiszociális egyedek művelnek .Sürgősen megoldást kell találni ,mert ez, ami megy az országban nem mehet tovább. Emberek menekülnek el a lakóhelyeikről az agresszív ,beilleszkedni nem akaró ,brutális bűnöző cigányok elől.A társadalom elért egy tűrési határt ,nincs tovább türelem,nincs tovább, fasisztázás ,nácizás címszóval, az antiszociális elemek,bűnözők védelme.A tisztességes emberek védelme jön,ha tetszik ,ha nem. Emberi jogi szempontból itt az idő, hogy a békés többség és ne a bűnöző kisebbség jogait védjék. Alkotmányos joga van az itt élő embereknek ahhoz ,hogy ne rettegésben ,mások által terrorizálva ,éljenek. A rettegő öregjeinkről van szó,a rettegő családokról van szó akiket falkába támadnak meg,egy élet munkáját hátra hagyva menekülnek el az otthonaikból ,a gyerekeinkről van szó akiket az iskolában terrorizálnak a bűnözőnek nevelt gyerekek. Pofátlanul a bűnözőket védik itt ismét! BŰNÖZŐKRŐL VAN SZÓ! Nem lehet megérteni? A Villás Lajos meg szégyellje a pofáját tanult ember létére. 8
2010, September 02 15:52
Először is nevetséges minden megoldás, ami nem törvényes.
Másodszor pedig vannak rendőrök, ügyészek, börtönőrök, akik feladata, hogy a bűnös bűnhődjön. Továbbá, miért pont most jött ki ezzel a jobbik? Ja mert borzolni kell a kedélyeket, hogy szavazatokat szerezzen (esetleg)…Náci megoldás bármelyiket is szeretné a jobbik. Ő rájuk meg a Hágai Bíróságot kérem… 9
2010, September 02 15:56
Eddig is meg volt mindenalap arra, hogy a cigányok elhagyják az országot és menedékjogot kérjenek más országoktól.
Vona és Szegedi Csanád ezt az utat most szélesre tárta a cigányok előtt, mert igazi félelem és rettegés fogja el az embert, hogy mit szeretnének. Ma a bűnözőkkel (Csak cigányokkal) holnap az egész cigánysággal! Itt az ideje, hogy minden cigány ezt a cikket eltegye és a bevándorlásnál felmutassa – Ez náci veszély! Lehet ma védeni a Jobbikot, de akkor is Nácik mandátummal a zsebükben. Zagyva Gyulának a múltkor a parlament előtt elmondtam, de most a Vonának és Szegedinek is elmondom, hogy a mandátumhoz NEM JÁR ÉSZ! Nyitva Európa és Kanada a Jobbiknak is el lehet menni! Farkas Flórián viselkedése pedig elfogadhatatlan! Hajrá Romák, Hajrá Magyarország! 10
2010, September 02 15:58
A kéksisakosokat meg belehet hívni a kaszával,kapával támadó falkába verődött cigányok ellen ,majd azok jól szétverik a pofájukat a mi rendőreink helyett.
11
2010, September 02 16:00
"uszítás, népirtásra való buzdítás, izgatás, uszítás miatt büntetőeljárást."
Meglehet kezdeni főszerkesztő úr a nácikhaza blog ellen ahol oly sokat szerepel a c-press,főszereplő. Ahol irtsuk ki a magyarokat főcímek szerepelnek a c-pessre való hivatkozással. 12
2010, September 02 16:05
Főszerkesztő úr!
Sajnálom, hogy nem vette a fáradtságot a kommentárjaimra válaszolni, ellenben elmondott néhány régi frázist. EU-ba ki lehet menni, de ott is be kell tartani a törvényeket, munkát kell találni, meg kell élni. Kanada viszont már vízumkényszert alkalmaz hazánkkal szemben. Minden bizonnyal megvan rá az oka, ha évente 400 000! bevándorlót fogad, hogy a munkaerőigényét kielégítse, és mégis, párszár magyarországi cigány beutazása miatt vízumkényszert vezetett be. Azt hadd ne ecseteljem, hogy amikor az iváni cigányok, akikről sok jót nem hallani azon a környéken, kimentek Angliába kertésznek, majd visszajöttek arról panaszkodtak, hogy kényelmetlenek voltak az ágyak, nehéz volt munkát találni, emeletenként csak egy mosdó és fürdő volt. Márpedig ha jól tudom egy átlagos kollégiumban se jobb a helyzet ma Magyarországon. Nem tudom, hogy mit vártak, 5 csillagos szállodát meg, hogy mindenki csak rájuk vár? Ezerszámra akad ma angolul nagyon jól beszélő európai munkás Angliában, aki szívesen elvállal akármilyen munkát, mert még mindig jóval többet kap érte, mintha hazamenne. Szóval kedves főszerkesztő úr, az elvándorlást meg kéne gondolni. Nekem két útlevelem van, mehetek máshova. De a cigányok többségének csak egy, más ország pedig nem hinném, hogy szívesen fogadna egy 50%-ban fiatalkorúakból álló, részben analfabéta, magas iskolai végzettséggel, versenyképes szaktudással nem rendelkező tömeget, amiből csak pár százalék tudna elhelyezkedni. Nem beszélve a rengeteg emberről, akit idehaza eltart az állam. Amerikában a munkanélküli sokgyermekes, gyakran büntetett előéletű szülőkkel rendelkező családok halálra lennének ítélve. Ott a segély nem létezik, mindenért fizetni kell, ha lopni próbál valaki akkor pedig lelövik. Nem hinném, hogy van más ország a magyar cigányok számára. 13
2010, September 02 16:37
"Nem hinném, hogy van más ország a magyar cigányok számára."
Péter bazmeg ne ijesztgessél mááááááááááááááááááááán azt keressük 2 évtizede:):):) 14
2010, September 02 16:45
"Nem hinném, hogy van más ország a magyar cigányok számára."
Péter bazmeg ne ijesztgessél mááááááááááááááááááááán azt keressük 2 évtizede:):):) 15
2010, September 02 16:45
Pedig nem rossz ötlet az a láger.
A bűnöző cigányok mellé oda kell tenni a bűnöző magyarokat. Mennyibe kerülne az ország körbekerítése szögesdróttal? :)) 16
2010, September 02 18:16
18.
Elég lenne téged körbekeríteni BlackRat, úgyis te vagy az egyetlen tisztességes élőlény Magyarországon. 17
2010, September 02 18:35
Tisztelt Csík Tamás ! A magyarnak valóban megjön a Jobbik esze ! Azért lett elege az Önök népéből !
18
2010, September 02 18:39
sík Tamás: jól mondod ne halgas ezekre túl okosak. (nem-minden-getto-ami-annak-hallatszik.) Van ennek a dolognak tisztázatlan és sötét oldala is, amit csak mi cigányok észlelünk,nem álok bűnözök mellé de nekem nem tetszik a dolog.
19
2010, September 02 18:40
"Itt az ideje, hogy minden cigány ezt a cikket eltegye és a bevándorlásnál felmutassa "
Ne felejtsétek el majd ha mentek kedves cigányok elkérni azt a listát ,ami a cigányok által megölt,kirabolt,összevert Magyarok hosszú többoldalnyi listáját tartalmazza,dátummal eset leírással,rendőrségi jelentéssel .Bevándorlásnál ezt is mutassátok fel.Van ilyen lista,nyugodtan kérhetitek. A Hágai Bíróságra is elvihetitek ezt a listát ,esetleg elfelejtenétek akkor majd utánatok küldjük vagy visszük . "Magyarországra kéksisakos békefenntartókat, és akadályozza meg a gazdasági és fizikai népirtást," Az jó lesz ,mert irtanak bennünket a cigányok,kirabolnak ,összevernek ,megölnek,és még nekik áll feljebb.Védik a bűnöző szubkultúra képviselőit. 20
2010, September 02 19:53
vona egyetlen célja azijen általa buzditot embernek nemnevezhetö férgekel polgár háboru kirobantása csak hogy nemtudom mithisz a jobbik aszt hogy aromák lefognakülni és végbe nézik ahogy nöket gyerekeket és öregeket fognak irtani a jobbikos pribékek? vagy ép náci koncentrácios táborokbazárja a romákat nos akor szerintem nagyon is téved a jobbik a napnális világosabb a nácik törekvése KI IRTANIAKARNAK MINKET ROMÁKAT vona és slepje figyethánynak a törvényekre folyton az olaszookal jönek csak aszt elfelejtik emliteni vonáék hogy ott csak is a bevándorlokrolszol a fáma azokközül is csakis a bünözökröl ORBÁN VIKTORNAK EZ A KÖZELGÖ VÁLASZTÁSOKNÁL SOKBA KERÜL REMÉLEM mivel semi érdemlegeset nemteszösem és a florijasem
22
2010, September 02 21:06
kerecsen nema bünözöket védik csak azokat akik pl a börszinük véget kerülnének egy általatok javasolt seki sebe táborba mertugye tesem tagadod hogy ez a szándéka a jobbiknak de esztsajna lesemlehet tagadnotok lasan mindennap leirjátok söt az egyikötök kimondja a másik meg megmagyaráza szerintem ha az unio egyszer beleszol az általatok elkébzelt népirtási szándékotokba anak ténleg nemlesz jovége
23
2010, September 02 21:12
BC TÉNLEG JOKORA KERITÉSKÉNE ÉPITENI ÉS HOSZUT HOGY MINDEN BÜNÖZÖ KÖRBEE LEGYEN KERITVE MÁRLÁTOM IS HOGY EGÉSZ MAGYAR-HON EGY NAGY HATALMAS SEKI SEBE TÁBOR FU VAZEG BELEGONDOLNI IS ROSZ MEKORA BAROM EZ A JOBBIK SAJÁTMAGA ALATVÁGJA A FÁT EZEKEL A SEKISEBE TÁBOR FIKCIOKAL dereméljük hogy az unio nemcsinál börtön koloniát magyarországbol bárha igen akor szerintem a bentlakok mindegyike a jobbikosok segét rugdalná hogy miért ijen segarcuak hogylehetek ijen hüjék hisz ök egyijenen belöl is fokozotan örzöt bünözöknek kijáro védelembe részesülnének
24
2010, September 02 21:17
Farkas Flórián viselkedése pedig elfogadhatatlan!
Hajrá Romák, Hajrá Magyarország ez ténleg igyvan reméljük leszegy nagyobb roma öszefogás ás meg probálják kiráncigálni a képviselö urat a parlamentböl és jo fenéken bilentik amiért érdemi munkát nemhajlando végezni a romák érdekébe ténleg megvárják amig a bünözökmögé bujva elkezdenek minden romát lemészárolni a jobbikosok ÉBRESZTÖ KÉTHARMADOS TÖBSÉGEL RENDELKEZÖ fidesz MEDIG VÁRTOK MÉG NINCSMIREVÁRNI ITAZ IDÖ A CSELEKEDÉSRE MEGKEL ÁLITANI A NÁCIK ELÖRENYOMULÁSÁT 25
2010, September 02 21:24
Egy magyar :))Kúrvára mindegy tünnyenek a picsába akik nem bírnak magukkal .Felőlem Timbuktu vagy Bumbuktu ,de jó messze van a lényeg az!
26
2010, September 02 21:41
Eddig azt hittem Csík Tamásról hogy normálisabb fajta mint az átlagcigány de most ő is elővette kendőzetlen énjét.Világos hogy itt a bűnözés meggátolása a cél és nem kell ahhoz agysebésznek lenni hogy az ember rájöjjön kik lépik át a normákat Miskolc környékén.Pufogtatunk itt mindent hangzatos frázisokba csomagolva hogy így nácik úgy nácik.....A szomorú az hogy pár éve ezeket bevette volna Európa de most hogy bemutatkoznak a cigányok nyugaton is, már kevés ez a hippi-szöveg.
27
2010, September 02 21:54
Hakapeszi Maki : miért ijen segarcuak hogylehetek ijen hüjék ............stb.
Erre fordítottan hat az evolúció ! 28
2010, September 02 22:19
Nem történt valami furcsa Szlovákiában? Miért kussol a C-Press?
29
2010, September 02 22:41
Ha én végleg elhagyom a cigányok eme lehteőségekkel , egyenló jogokkal teli tárházát, nem felejtem el ezt is megemlíteni a letelepedési kérelmem mellett...Így senki sem hiszi majd, hogy ámítás a cigány gyűlölet vádja az országgal és a társadalommal szemben.
Hazudni nem fogok, de ha elmondom, hogy iskolában, munkahelyen, sőt, egészségügyi intézményben is mindennapi gyakorlat a diszkrimináció a jogsértés és jogfosztás, valamint csendes állami jóváhagyással létezik az ún. népgyalázás, uszítás és rasszista propaganda akkor még mindig a színtiszta igazat mondom. Végülis innen is elég az archívumból hozzászólásokat mutatni ahol egyes romákat és általában a romákat kiirtással fenyegetik. Igazi fejlett, civilizált, Európába való ország... 30
2010, September 02 23:09
Péter...nem tudom láttad-e az egyik műsorban, hogy egy görög szigeten a nem roma , echte magyarok koldulnak, kimennek dolgozni és mivel munkát nem kapnak, kéregetnek az autók között mint itthon.
Angliáról hallani lehetett azt, hogy magyar munkaközvetítők magyar munkásokat hogyan csaptak be és ledolgozott hónapjuk után annyi pénzük sem maradt, hogy visszajöjjenek. Arról nem is beszélve, hogy ott is élnek magyar koldusok utcán lakva, ugyanis nyelvtudás nélkül próbáltak boldogulni. Elhiszem, hogy a legérdekesebb ,legizgalmasabb téma az ., és csak és kizárólag az, amiben a "cigány" szó szerepel, de azért ennél nem árt tájékozottabbnak lenni.. Vannak kritériumok amiket nem árt figyelembe venni mielőtt bárki is kimegy külföldre. 31
2010, September 02 23:15
a bűn üldözése számomra minden körülmények között nemes és üdvözlendő cél. "
Én inkább a bűn megelőzését tartanám fontosnak. Ami kezdődhet az oktatással (ha kell felnőttoktatással is, amibe sok cigány szülő is részt vehetne és sok nem cigány szülő is) és folytatódhatna a munkahely biztosításával. A bűnözés 80%-a megszűnne. Vona ötlete önmagában is bűn (egy jobb ügyész tucat törtévsértéssel tudná vádolni), és nem old meg semmit. Ugyanis ahogyan a nyomor nő , nőni fog a bűncselekmények száma is. A kölcsönös "belekötés" "megölés" "gyűlölködés" pedig hatalom által gerjesztett és erősen szinten tartott jelenség, amire az egyébként is szellemileg nem túl erős társadalom kapható. Ha úgy tetszik, porintés, de bevált. 32
2010, September 02 23:25
Kedves kohányok!
A közelmúlt eseményeit figyelve,úgy tűnik elkezdődött végre valami. Nagyon sokat kellett erre várni,és az a szerencse hogy ez a folyamat már külföldön is érzékelhetővé vált,mert ha csak itthon történne arra nem figyelne fel Európa.Hála az istennek,már a skandináv országokban,a franciáknál,az olaszoknál,a szlovákoknál(ott már évekkel ezelőtt leverték a cigánylázadást)és csak jönnek a hírek innen is,onnan is,ez mind azt mutatja hogy az embereknek elegük van belőletek,illetve nem kimondottan belőletek,hanem abból amit a sajnos nagyszámú bűnöző rétegetek művel. Itthon még mindig véd titeket a zsidó,és azokat kiszolgáló hatalom ill.média,de nálunk szerencsésebb országokban már nem álltok törvény felett,sőt a hatalom szabályosan óvja az őslakosságot,támogatja veletek szemben. Ezek gazdag,befolyásos államok,erőteljes kormányokkal,akik nem tojják össze magukat mindentől,nagyonis jól tudják hogy ha hatalmon akarnak maradni akkor az emberek kedvére kell tenniük,mert különben repülnek. 33
2010, September 03 00:10
Ha a lakosságnak tele van a fasza a cigánybűnözéssel,akkor őket fogják támogatni és nem titeket,mivel onnan kapják a szavazatokat,és mellesleg lehet hogy még valamennyire hazafiak is.
Itt nálunk ez a gyengécske,beszari Fidesz még mindig védi a valagatokat,kissebbek a lehetőségei is,az igaz,ám ők is szeretnének hatalmon maradni(de még hogy!)és ha ennek az az ára hogy a cigánybűnözést visszaszorítsák,hát meg fogják tenni,csak még túl gyávák ahhoz hogy elsőként lépjenek.Ezért kedvező az a folyamat ami külföldön megindult,mertminnél több helyen tesznek ez ellen valamit,annál elfogadottabbá válik,és végre ezek a nyulak is mernek lépni végre.Ha nem,akkor végük. Ezt biztos nem akarják. Én úgy érzem,a cigányság rendesen elrúgta a pöttyöst,elhitték hogy bármit megtehetnek,de ennek lassan vége. Itt az ideje hogy felébredjenek a nagy liberális álomból,és rendetrakjanak maguk közt,mert ha nem teszik meg akkor az Isten sem fogja megóvni őket,nemhogy a hülye fajvédőik. Mutassák meg hogy valóban értékes emberek,nem csak egy rakás antiszociális,bűnözőhajlamú,ingyenélő,koszos bagázs. Itt már az óbégatás,a "nácizás"a"rasszistázás"kevés,lejárt lemez,a lakosság nem fél a náciktól,legfeljebb filmen látta őket,most már a sok hülyeséget is egyre kevesebben hiszik el róluk,de a cigánybűnözést a saját bőrén érzi,minden nap és ez valóságosabb mint a 60 évvel ezelőtt történtek,amikről kiderült hogy a fele sem igaz. Ezzel a mumussal már nem lehet rémísztgetni,egyre nevetségesebbé válik,sőt csak reklámot csinál neki. Szerintem cigányok lassan itt a vége a játéknak,jó lenne még idejében észretérni,és észheztéríteni azokat a fajtársaitokat,akik miatt ebbe a helyzetbe kerültetek. Ez még senkinek a világon nem sikerült,ezt csak ti tudjátok megtenni. 34
2010, September 03 00:10
#5!
Főszerkesztő úr tévedett egy nagyon aprót a terrorcselekményekkel kapcsolatban! Természetesen a Hon-féle balliberális kormány alatt történt az Aranykéz utcai merénylet, ahol egy ember (Boros Tamás) kiiktatása miatt felrobbantottak egy utcarészt. Az elkövetők dilettanciáját igazolja, hogy 4 (négy!) kg TNT-t robbantottak fel, amit egy parkoló autóba rejtettek. A tettes(ek) terészetesen nincsen(ek) meg azóta se... 35
2010, September 03 05:03
Kedves cigány testvéreim arra kérek valakit hogy átkozza el helyettem valaki ezeket a nem is tudom minek nevezzem "embereket" de cigányul mert állítólag az hatásos módszer és fogni is fog az átok!!! Várom ide a hozzászólásokhoz!!!!!!!!!! BAKHTALO!!! JA és minden cigánynak és mindenkinek aki elítéli a rasszizmust ajánlom:PARTIZANINFO.COM
36
2010, September 03 08:58
"Csillagok csillagok, szépen ragyogjatok" !!! Nos, nekem ez a szép magyar népdal jutott az eszembe, amikor a JOBBIK újabb "szemétségét, szellemi sötétségét" bizonyító hírt olvastam. Elfelejtették, hogy nem is olyan régen, a Magyar Társadalom egy igen jó része, beállt, és aktívan támogatta a fasiszta eszmeiséget. Tízmillió kicsi nyilast örököltünk - mondta egykor Rákosi Mátyás. Minddel leszámolni nem lehet! Az eredmény itt van, utódaik ismét felszínre kerültek. Miért a nóta?
Ezt a nótát is énekelték, meg játszották akkor, - állítólag - amikor a zsidókat deportálták, a hít hű magyarok ! A DÁVID csillagra gondoltak, arra asszociáltak. Gúnydal lett belőle. megtehették, hiszen az elhurcolt emberek vagyonát aztán szépen elrabolták. Amikor Kóhn haza jött a "LÁGERBŐL" találkozott a házmesterrel. -Hát Ön vissza jött?-kérdezte a mester. - Igen vissza jöttem. A lakásomba mások laknak, a bútoraimat széthordták, csak az egy kabátom van, AMIT MOST MAGÁN LÁTOK házmester úr! / Ugye értitek! Ez nem igazán vicc!!! folyt.köv: 38
2010, September 03 14:19
Nem a magyarországi cigányság kezdte a gyűlölködést. A Jobbik Magyarországért Mozgalom - a,melyet a bíróság bejegyzett - nem rasszista, nem antiszemita pártként - a közéleti párbeszédei során kétséget kizáró módon bizonyította, hogy igenis rasszista, antiszemita, fasiszta eszmeiséget hirdetnek ! Amit most, Szegedi Csanád és társai mondanak, az nem más, mint egy nép, egy népcsoport kizárása, megalázása üldözése. HITLER egykor bizonyos népek, népcsoportok kiirtását aljas vezéreire bízta. Ilyen volt MENGELE is, és sorolhatnék néhány nevet azok közül, akiknek nevét a nagy perben megemlítették. Magyarországon HITLER szerepét is felvállalta valaki, aki ezt az egész kirekesztősdit, vezényli. Itt vannak a végrehajtók, a szellemi és fizikai kiszolgálók is! mi ez, ha nem nyílt fasizmus? Ki fogja eldönteni a tábor kapujában, hogy Te maradsz, Te mehetsz? Ki fogja meghatározni, hogy ki, mikor illeszthető vissza a társadalomba? Majd Szegedi Csanád és a hozzá hasonlóan gondolkodók, Már megint emelkedik Magyarországon a "kisnyilasok" létszáma! Fasizálódunk, és ez nyílt titok! Nem mi akartunk saját területet, hanem a rasszisták hirdették, hogy külön területre kell a cigányságot összezárni. Egykor ezért írtam, hogy ebből az országból HUNGAROMANIA is lehet!!
39
2010, September 03 14:28
Akik pedig Sárközyre, vagy Berlusconira hivatkoznak azok igen nagy tévedésben vannak!
Ők, nem a SAJÁT HAZÁJUK ÁLLAMPOLGÁRAI ELLEN LÉPNEK fel jogtalanul - mert az emberi jogok Európában mindenütt érvényesek - hanem a bevándorlók, a jobb életre vágyók ellen - kivétel nélkül!Sárközyre hivatkozni meg nem nagyon érdemes itt Magyarországon, mert azért ne feledjük el, hogy szülei, rokonai azért menekültek el ebből az országból, mert sárga csillag viselésére kötelezték őket, ahol jövőjük nem volt, csak a kirablásra, és meggyilkolásra volt esélyük. Tette ezt a Magyar Nép, a Magyar Nemzet, amelyre olyan sokan akarnak hivatkozni. Bartók Béla menekült, mert zsidó volt, de menekültek a Nóbel Díjas tudósaink is, és legutóbb az irodalmi díjjal kitüntetettről mondták ki, hogy idegen-nem magyar, de azért itt-ott elhangzik, hogy kitüntetett. Nemzeti kétszínűség! Cziffra Györgyöt is megalázták, ellehetetlenítették, aztán amikor világhírű lett, akkor NAGY MAGYARKÉNT aposztrofálták! Lehetne még sorolni, de minek! Van egy réteg, amelyiknek értelmesen úgy sem lehet elmondani semmit-nem fogják fel! Azok pedig akik látják ennek a politikának a veszélyét, szépen lassan kilépnek a JOBBIK soraiból. 40
2010, September 03 14:36
FARKAS FLÓRIÁN
meg már nem először mutatta meg, hogy egy semmirevaló, alkalmatlan ember, aki kapcsolatrendszerét, múltját - köztörvényes bűnelkövető- is feledve, csak a hivatalára koncentrál. nem érdekli őt, és társait mindaz, ami ma Magyarországon történik, és abban a régióban, ahol olyan sok embert megtévesztett, és ahol olyan sokan szavaztak rá, és "munkatársaira"! Lelke rajta, hogy mit tesz, és mit nem! A Kanadában élők róla többet tudnának mondani.. És Nekik véleményük is van !!! 41
2010, September 03 14:39
Nincs Kolompár Orbán, és nem mozgolódik Száva Vince, de más roma szervezetek sem hallatják hangjukat. Eljött az ideje annak, hogy valaki színre lépjen - ne csak egyetlen magán ember - hogy a JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM tevékenységét független bírósággal, ügyészséggel vizsgáltassák meg! Szerintem az a kommunikáció, amit most hirdetnek, alkotmány és nemzet ellenes. Ideje volna felébredni ott a Magyar Köztársaság Parlamentjébe, és a demokratikus pártoknak együttesen fellépni ellenük. Szükség esetén a párt megszüntetése is csak jót tenne ennek az országnak. Mert a belső békéhez, nyugalomhoz, nem polgárháborút - koncentrációs táborokat kell vizionálni, hanem dolgozni a közös cél, Magyarország felvirágoztatásáért. Tényleges munkával, nem gyűlölettel...
Csíik Tamás! Köszönet a Bátor Kiállásért! Igen, a szélsőjobb nem fél mástól, mint a józanul, a tiszta igazságot kimondó egyszerű cigány emberektől! Ez az igazság eljut azokhoz is, akik eddig híveik voltak, de az eszement politikát észlelve, inkább hátra lépnek! Értelmes ember nem fasizálódik ! A bűnözés kérdését pedig meg lehet oldani, de nem zárt táborokkal, emberek elzárásával, kirekesztésével! Gondolt el, mennyi, de mennyi kisnyugdíjassal volna teli ez a tábor, akik nem tettek mást, csak a TESCÓ-ben, meg egyéb helyeken egy pohár tejecskét, meg egy-két kiflit ettek meg, és nem fizettek!!! Ki kellene nyitni az Elmegyógyintézeteket és ezeket a politikusnak mondott szélhámosokat oda kellene beutalni kezelésre. Aztán, ha már valami gyógyulási folyamatot észlelnek, akkor akár a zárt osztályról is kikerülhetnének-ellenőrzés mellett!!! 42
2010, September 03 14:50
Egyetértek támángóliberálefftárssal!Itt voltak a mindenkivel barátságos,szelíd,szorgalmas romák,aztán egyszercsak megjelentek a gonosz rásszistás neonyilasnácikos jobbikosok,akik azt mondták,hogy fúj de csúnya barnás a bőrötök,ezért aztán mind bűnözők vagytok!Így volt igaz Villás efftárs?
43
2010, September 03 15:03
A bűnözés ellen is vannak eszközök, csak alkalmazni kellene azokat, vagy a már megszüntetett és törvényen kívül helyezett jogszabályokat kellene ismét elő venni...
A bűnnek nincs színe! tehát minden bűnelkövetőre azonos szabályozást alkalmazni. Egyénre szabottan, amely a személyes szabadságot csak addig korlátozza, és olyan mértékben, hogy a bűnelkövetést lehetetlenné tegye. Nem akarok ötleteket adni, de megoldható lenne. Persze, majd jönnek a politikusok és habzó szájjal politikai korlátozásokról beszélnének! Pedig csak politika mentesen elő kellene venni a régi REF intézményét. Football huligánoktól mentes stadionokat, békés szórakozóhelyeket, biztonságos utcákat, köztereket nyerhetnénk! A veszélyes bűnözőket, a börtönből szabadultakat ismét ellenőrzés alá kellene vonni, mozgásukat, tevékenységüket ellenőrizni. Ha nem dolgozik, este 21 óra után nyilvános helyen nem tartózkodhatnának, és aki ezt megsérti, jöhetne az elzárás intézménye... Nos, aki emlékszik még a REF áldásaira, az tudja, hogy annak volt csak igazán visszatartó ereje... Ott pedig, ahol szükséges, nem ártana pld. bűnmegelőzésről, mint civil segítő tevékenységről gondoskodni, a hatóságoknak erre alkalmas szervezeteket bevonni - akkor is, ha ez pénzbe kerülne... Az igazi megoldás az lehetne, hogy nagyon gyorsan - soron kivűl minél több munkahelyet teremteni az elmaradt régiókban!!! 44
2010, September 03 15:06
Íszonyatos félreértéseket kell helyre tenni! Az országban műkődik kb. 30 börtön. Ezeket javarészt a Mária Terézia idejében nyitották, azért, hogy a bűnelkővetőket elzárjak a külvilág elől.Pesze némelyiket használták másra is, de ebbe ne menjünk most bele. Mai napig sem változott a helyzet: a bűnelkővetőket a bőrtönökbe zárják. Mindenféle más elzárás,/táborok, lágerek/ nem ezt a célt szolgálják!!! Ki az a hülye aki elhiszi, hogy önfentartóak tudnának lenni ilyen táborok??? Ma 1 elítéltnek a napi fentartási költsége 8000 ft. A börtönökben úgyanúgy mint kint, munkanélküliség van!! Bármilyen hietetlen, az elítéltek nem tudnak dolgozni, és nem azért mert nem akarnak- hiszen ilyen nincs -pedig sokaknak ez lenne a megváltás, mert otthonról a szegénység miatt nemtudnak küldeni még 1 szappant sem.És ha dolgozna akkor megtudná ezt venni. Az 1 más kérdés, hogy valóban kell-e a fenttartásra 8000ft. De ez legyen az ÁSZ dolga.A problémát ott látom, hogy nagyon sok olyan ember dolgozik olyan helyen, olyan beosztásban amihez egyátalán nem ért. És itt az állami cégekre gondolok. Említem is mindjárt: Farkas Floriánt.
Flóri! Te 1 nagy gusztusztalan, seggnyaló vagy! Te aki az Orbán seggét nyalod,Te még tályékozodsz! Hát nagyon remélem, hogy az Isten mindent lát. és te is elnyered méltó bűntetésedet! 45
2010, September 03 16:16
pannonblack II!
Az emberi aljasságot onnan lehet megismerni, hogy nem vállalja az arcát, nevét. Látod, amikor leírtam a véleményemet, vállaltam önmagamat. Te miért nem mersz névvel kiállni. Téged a KUTYA SEM ISMER- ISMERETLEN SENKI- egy névtelen gazember a sok közül !!! 46
2010, September 03 18:25
Amiket leírtam azok tények!Akár adom hozzá a nevemet,akár nem!Ezért vagyok aljas?Inkább reagáltál volna az általam leírtakra!Bár ha csak nácizni meg rasszistázni akarsz,akkor ne fáradj.
47
2010, September 03 19:06
tamango nefáradj vele a pannon egy duplasenki és jo mondod egy magát válalni nem merö senki sajnos a nácikak ez jo bevetszokása hogy a semiböl támadnak mindenkire és ráadásul falkában támadnak
48
2010, September 03 19:43
Én akkora náci vagyok,hogy egyedül alkotok egy falkát!:D Egyébként csimpike te sem vállalod a nevedet!Ráadásul csak ostobaságokat hordasz össze,teljesen értelmezhetetlen antimagyar nyelven!
49
2010, September 03 20:18
Nézd Tamango...Én értem, hogy miről beszélsz és azok az értelmes, valódi és nem mélymagyarok is akik nem írogatnak sem ide, sem máshová, de van véleményük és személyesen el is mondják.
Akiket itt vagy blogokon olvasol nem reprezentatív példája a magyarságnak, mindössze a problémás, mentálisan és szellemileg nem egészséges kis százalékának (egyik magyar csaj a 16%-os jobbik szavazatokra annyit mondott: falusi suttyók szavazatai. Szerintem többségében öregek is). Ami az országot illeti. Itt valahogy sosem felelt meg aki valamiben is jó vagy tehetséges. A maximum ami elviselhető az a középszerű, de szerencsésebb ha az alatti valaki. Nem csak Cziffra, vagy más romák, vagy zsidók (akik nem voltak "benne a kosárkában") váltak "hirtelen tehetségessé, értelmessé, értékessé, széppé" külhoban hanem valódi magyarok is. Ezek az emberek itt nem kellettek, sőt!!!! Ugyan....mit gondolsz? Kik maradnak itt?.... 50
2010, September 03 20:56
Ogre....nem akarok csalódást okozni neked, de Franciaországban történetesen Sárközy rossz propagandát választott magának. Nem túl népszerű. Nem csak egy adott bírónak nem tetszik....
Arról nem is beszélve, hogy a szerbeknél (? ha jól hallottam) megint két magyar ember került kórházba mert magyarul beszélgettek. Szlovákiában, Romániában szintén nem ritkán fordul elő ilyesmi. Ausztriában is tudjuk hogyan vélekednek, Sárközy is megakpta már a franciáktól, hogy talán jöjjön haza Magyarországra. Lehet örülni romákról szóló negatív híreknek mint majom a farkának de nem árt olykor azt is meghallani ami magyarokról szól. Ha pedig az egyik igazságos akkor a másik is az.... Ami teljesen mindegy, hiszen egyik sem minősít egy egész csoportot bármennyire is fájdalmas ez egyeseknek. 51
2010, September 03 21:04
Pannonblack itt már csak nektek kell változtatni a barbár stíluson amit a "jobbik" képvisel és már is jobb lesz a hangulat!!!!
52
2010, September 04 10:28
Gratulálok a főszerkesztő úr hozzászólásához nagyon szép kerek határozott mondatok sok sikert a további munkájához!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
53
2010, September 04 10:30
Itt van néhány példa, ami a cigányok megítélését mutatja be a náczi Európában és Kanadában:
- Ausztria: A koldulás betiltása Bécsben, a mindent elárasztó román és bolgár cigány koldusok hada miatt. - Szlovákia: Éhséglázadások, fosztogatások katonai erővel történő leverése, a cigányok kirekesztése az emberi településekről betonfal építésével. - Csehország: Kényszersterilizálások - Olaszország: Cigánytelepek megsemmisítése, cigányok őrzött lágerekbe zárása. - Franciaország: Cigánytelepek megsemmisítése, cigányok deportálása. - Németország: A francia példán felbuzdulva, 12.000 koszovói cigányt fognak a közeljövőben hazatoloncolni. - Spanyolország: Civil összefogás gyümölcseként telepégetések és a cigányok elűzése, hatósági jóváhagyással. - Írország: Civil összefogás a cigányok elűzésére. - Dánia: Cigányok deportálása, konkrét vádak és bírói végzés nélkül. - Finnország: Ha tehetik agyonlövik a rajoskodáson kapott cigányaikat. - Románia: Tiltakozik a saját állampolgárai visszafogadása ellen(!). - Kanada: A cigányok életvitelére való tekintettel bevezeti a vízumkényszert. 54
2010, September 04 11:53
A legjelentõsebb és leghazugabb vád amit a szélsõjobb az antifasisztákhoz vág az az, hogy nem hazafiak sõt, hogy elárulják a nemzetünket.
Az tény, hogy az antifasizmus elutasìtja a soviniszta nézeteket és a nacionalizmussal szemben is kritikus, mert ezek részei a fasizmus ideológiájának. Az is igaz, hogy az antifasiszták a népek békés egymásmellettélését és együttmûködését tartják legfontosabbnak. Ettõl még bárki lehet hazafi. Sõt! Egy antifasiszta lehet akár jobboldali, konzervatìv vagy keresztény is – a megszokott libsi / komcsi sztereotìpia mellett. Hiszen bárkibõl lehet – és anno lett is - a fasizmus áldozata. A történelmi példák is azt mutatják, hogy éppen az antifasiszták voltak mindìg is azok akik a hazájuk és népük igazi érdekeiért küzdöttek. Gondoljunk csak a jugoszláv, francia, görög, norvég, holland vagy olasz antifasisztákra. Ezekben az országokban a második világháború alatt – olaszországban csak a végén - bábkormányok kormányoztak és mindenben német mesteriknek engedelmeskedtek. 55
2010, September 04 13:00
mr1- a fasizmus, nyilas mozgalom éppen a társadalmi egységet rombolta, a hatalmi érdekeknek megfelelően. A
Elkezdenie kellett csak a hatalomnak, aztán az arra kapható réteg folytatta a maga ízlése szerint. Végülis a sor aztán mindig bővült újabb és újabb elkülönítendő és/vagy kiirtandó rétegekkel míg aztán már a gyilkolni vágyó egyén vagy csoport is más céltáblájává vált. 57
2010, September 04 13:54
Szerintem az antifasiszták szerint magyarországnak az az érdeke, hogy lakói egymást segìtve épìtsék azt és nem az, hogy egymás ellen küzdjenek mert neadj' Isten valakinek más a vallása vagy a nemzetisége... Ott ahol a polgárok nem tudnak szótérteni egymással nem lehet sem gazdasági sem tátsadalmi haladást elérni.
Végül, magyarországnak az az érdeke, hogy békében éljen a szomszédaival és nem az, hogy mindenkivel konfliktusba keveredjen a vélt vagy valós történelmi sérelmek miatt. Ezek után láthatjuk, hogy az antifasizmus a felelõs kormányzás, a társadalmi béke és a népek békés együttélése mellett van. Mi ez ha nem a legtisztább HAZAFISÁG? "Mi tisztelgünk hazánk zászlajának és nem rongyként lóbáljuk miközben közintézményt gyújtunk fel!" 58
2010, September 04 13:59
BlackRat-ek, a kommunizmus rombolta a nemzeti egységet, te tudatlan felszolgáló.
Főzz egy kávét, azt talán nem baszod el, Rat-ek:)). 59
2010, September 04 14:05
"Úsclub: ...
BlackRat-ek, a kommunizmus rombolta a nemzeti egységet, te tudatlan felszolgáló. Főzz egy kávét, azt talán nem baszod el, Rat-ek:))." ....bul! Meghíhatlak egy kávéra? Ojjjjjjjjjan kávét főzök neked, amilyet még soha életedbe nem ittá! Ebben biztos lehetsz:) 60
2010, September 04 15:05
A kommunizmusban nőttek fel azok is akik most teliszájjal szidják. Volt munkájuk, volt mit enniük, nem kellett attól tartaniuk, hogy az utcára kerülnek esetleg családostól. Sőt, még nyaralásra és nyaralóra is futotta az egyszerű munkásnak ha 8 óráját ledolgozta és mellette még ún. fusizott is. Ma semmire sem telik, semmi sem biztosított ami egy civilizált társadalomban természetes, úgy mint munka, ellátás, lakhatás. Biztosan vannak olyan furcsa, mazochista beállítottságú embereknek akiknek ez tetszik.
Bár egy baj volt a kommunizmussal, ami sokaknak nem tetszik, az időjárás.....Volt, és olyan volt ahol nem égett el, nem ázott szét, nem verte el a jégeső nem száradt ki egyidőben egy azon helyen is akár. Vagyis dolgozni kellett, nem csak cigánynak, prolinak hanem a parasztnak is és nem emelhette égig az árakat, nem tarthatta vissza a termelést azért, hogy már irracionális árakat diktálhasson. Ez úgy tűnik akkora sokkot okozott egyeseknek, hogy azóta is nyögik.... 61
2010, September 04 19:42
én problémám hol vannak a borsodi romavezetők és van e ehhez hozzá fűznivalójuk, vagy éppen nem is ezért vannak ott ahol vannak vagy elvannak foglalava a választással és ez számukra csak egy hír és nem érintettek benne
62
2010, September 04 19:44
#62
Tetszettek volna nem megdönteni! :-) Na jó, bedőlt volna az magától is. Tudod, "kapun belüli munkanélküliség", meg ilyesmi. Ha valakinek esetleg hiányzik, ott van Észak-Korea, mint mementó. :-) 63
2010, September 04 22:22
#63
Dancs pl. a választással elfoglalva, no meg a másodfokkal, úgyhogy neki ciki lenne megszólalni a témában. :-) Viccet félre. Én egyedül a borsodi vajda nyilatkozatát olvastam, de ugye ő nem cigány vezető. 64
2010, September 04 22:26
Amit ma az egész világ sínyli, az a kapitalizmus bukása.
A kapun belüli munkanélküliséggel is eleget termeltek a dolgozók és szükség volt rájuk ugyanis a KGST biztosította a piacot a magyar ipar számára is, nem csak a nyugat szemétdombja voltunk mint most. Mindent ami ott nem kell, akár a szemétbe dobott rongyokat is, itt adnak el, majd a magyarnak jó lesz. Megdönteni nem tudták, áruló nélkül sosem tudtak a közelébe jutni, bármilyen erődemonstrációt is tartottak olyan országokban ahol védtelen emberek éltek. 65
2010, September 04 22:41
dodo a dancs mellett ott van a bordás géza, horváth józsi az 5 tagú miskolci ckö, farkas félix,
sajnos ezek roma nem politikusok, mert akkor megcsúfolnák a politika értelmét, tömörülnek, eddig ellenségek voltak most haverok tömörülnek, olyan bizniszt csinálnak, hogy kész kabaré, olyan felkészültek de olyan, hogy hat üres faluba nincs párjuk 66
2010, September 04 23:18
#66
Ja igen, a "rothadó kapitalizmus". :-) Néha betegeskedik ugyan, de azért elég jól bírja, meg egyelőre nem is találtak még ki jobbat. A kapun belüli munkanélküliségre meg jó példa a tiszaburai cikk. 3000 emberből 600 közmunkás, akik jó része a lapátot támasztja, mivel nem is tudnának annyian mit csinálni, viszont fizetést meg kapnak. Csakhogy nincs rá fedezet, hitelből megy. A megdöntésről meg annyit, hogy nem 20 éve kellett volna, hanem jóval korábban. De a legjobb az lett volna, ha nem az oroszok "szabadítanak" fel. Most a fejünk se fájna ennyire, sem magyarnak, sem cigánynak. 67
2010, September 04 23:55
#66
Nekeresd, nem tudlak sem megerősíteni, sem cáfolni, mivel nincs rálátásom a helyzetre. Igazából csak azért reagáltam a hozzászólásodra, mert csak annyit akartam közölni, hogy a vajdászén kívül nem láttam más reakciót. 68
2010, September 04 23:59
A jobbik az egy erkolcsos part! Hisz cska egy kis pornozas, feleseggyilkossag, ingatlanpanama, fuvezes, baratnolemeszarlas, hutlenseg, zaklatas, penisznovelos fotok, porzse fejelgetes, magyar sziget stb. mindez 3 ev alatt! Meg jo, hogy a jobbik egy erkolcsos keresztyeni ertekek mellett elkotelezett becsuletes part...
69
2010, September 05 07:41
dodo a borsodi vajdát jo pofánkéne csak vágni eladja a saját fajtáját egy marék semiért is jo mélyen benyal a jobbiknak és a gárdájának folyton a jobbiknak kampányol eszt a vak is láthatja söt nem is nagyon probálja eszt titkolni HUNATTILA nem értelek miért nem irodki hogy egytöl egyig mind egy f@szkalap semijen emberi normát nem hajlandoak elfogadni a jobbikos vezetök saját hiveiket is leölik lasan vagy leöletik ki nem hajlando a mocsokba és fertöbe fürdeni
70
2010, September 05 11:57
Amiről írsz, mint kapun elüli munkanélküliség, nem akkor történt hanem most.
Kapun kívül is nagyon magas munkanélküliség van. Anno nem tudom kiknek volt kapun belül munkanélküliség (talán a hatalom kreálta ezt a kifejezést mert úgy vélte, jól hangzik), de a munkás ledolgozta a 8 órát. Ha vannak olyan ismerőseid akik akkor dolgoztak megmondhatják. Szükség is volt a termelésre mert nem csak Magyarországot látták el hanem a volt szoc. blokk más országaiban is voltak felvevők. Ezért pörgött a gazdaság. A fizetésekből meg lehetett élni. Most nem lehet. Nem jut jószerivel semmire, ezért vannak munkaerőleépítések, ami még kevesebb fizetőképes kereslethez vezet, ami még több leépítést eredményez, kis -, közép, és nagyobb vállalatok is csődbe jutnak. A gazdaság alapja a fizetőképes kereslet, ha ez nincs összeomlik. Ehhez jobban értettek a komcsik mint a kapitalisták? Ha nem az orosz szabadít fel, akkor a cigány feje nem fájna mert mint "vérét bemocskolt, keveredett indoárja" a gázkamrában végzik , a magyar pedig mint "szolganép" a Náci Német Birodalom rabszolgájaként dolgozik , föld alatt kialakított területeken él, hogy ne zavarja látványával a fehér uralkodó nemzetet, és ha beteg vagy öreg akkor mehet zuhanyozni......(bármelyik történelem könyvben olvasható).Ettől mentett meg sokunkat a Szovjet. Az is csak azért mert a náci nem tartotta be az egyik ígéretét és belekötött a Szovjetunióba. 71
2010, September 05 13:08
BlackCat: ... Én meg meg képzeld azt hallottam,munkanélküli lecsóhordókám,hogy ózdi cigány munkásokat,puhos testvérük hordja dolgozni az alföldre 300 ft-os órabérért,kamatot számol nekik a cigire,a kajára,aztán hazajönnek mínuszban,hogy ugyanezt 20 szor eljátsza velük drága 180 kilós esvérük.A rasszista cigányát.
72
2010, September 05 15:23
71.
BR, te borzalmasan tudatlan vagy. Megpróbálok egy kis világosságot gyújtani abba a "tanult" elmédbe. A 60-as, 70-es évek voltak az európai társadalmak leggazdagabb évtizedei. Az akkori szoc. gazdaságokat hasonlítsd a nyugati gazdaságokéhoz és máris igen halovány színben fognak feltűnni. Ennek az oka, kifejezetten az állami tulajdonú termelőüzemeknek köszönhető, ami kizárja a termelési versenyt és az ehhez szükséges technológiai fejlődés kényszerét, ami a kapitalista gazdasággal szembeni a lemaradásunk legfőbb oka. Fejletlen technológia nélkül ugyanis nem lehet gazdaságosan és korszerű minőségben termelni, vagyis kevesebb haszon marad, vagy éppenséggel veszteséget temel. A szoc. berendezkedés a fejlődés legnagyobb ellensége, a látszólagos jólétet, biztonságot és az emelkedő életszínvonalat pedig a Kádárkorszakban felhalmozott adósságokból tudták biztosítani, vagyis az egész gazdaságunk veszteséges volt. A fent említett kapun belüli munkanélküliség, a kapitalista, így a mai gazd. rendszerre egyáltalán nem jellemző, sőt, teljességgel ismeretlen, mert a tulajdonosok profitorientált vállalkozók és nem jóságos télapók, akik azért tartják a melóst, hogy hasznot termeljen nekik. Ezt a Hitler-féle földalatti magyarokról szóló elméletedet nem először sütöd el és úgy ahogy van, komplett hazugság. Nem tudom, hogy hol olvastál róla, de az idiotizmusodra jellemző, hogy még el is hiszed. Hitler fajelmélete szerint, minden európai fehér ember árja, ez alól csak az európai zsidók voltak kivételek. Ettől függetlenül le se szarjuk Hitlert, mert nem németek vagyunk, hanem magyarok, de a te black agyadba ez sem megy bele, mint ahogy sok más dolog sem. Fajelmélettel pont te és a retek fajtársaid szoktak jönni. Tudod, ti tisztán tartottátok a vért és hasonló faszságok. Szánalmasan hülye vagy, mint mindig. 73
2010, September 05 15:25
bul sclub nagyon is hogy a földalá kényszeritetevolna népünket hön szeretet és tisztelt vezéretek hitler példa képetek de gondolom eszt te soha nemfogod elhini rola hogy csak is segtörlönek használtvolna beneteket nagy vezéretek pont mint ahogyan mona apátok is tesziveletek nap mint nap vagy is mainapig luzerek vagytok csak kár hogy nem veszitek észre magatokat bár az már meghaladdja a nagy szelemi tudásotokat hogy átlásatok a szitán bár aszt mona sem szeretné hogy ti alatvaloi lásátok a fátol az erdöt hisz az neki a végét jelentené
74
2010, September 05 15:39
bul!
Elhiszem neked, hogy nagyon fáj,ha a származásod miatt, amiről nem tehetsz, a mocsok nácik kizártak az árja fajból. Ez pech. Ráadásul az árja címet örökre elcsaklizták maguknak, így már soha nem tartozhatsz az árja fajhoz. /bármilyen hülyeség is az./ A fajelméleten nem mi romák szoktunk pampogni, mi tudjuk, hogy kik vagyunk. Ti jöttök a szokásos hülyeségetekkel kis nácikopik. Eredeti nácik ugyebár nem lehettek, apukátok Hitler papi szerint, mert nem vagytok a fehér rasszhoz tartozók, árják meg még úgysem. Talán ha nem csak az új őseredet hívőinél tudakozódnál, kicsit tájékozódnál is, már szégyenből sem löknéd állandóan az erősen fogyatékos sz@rságaidat. Tudod a 40000 évvel már......és a többi együgyűség. 75
2010, September 05 15:44
Durva amit itt nyomtok kommentelés címszó alatt, de ha nektek ez jó...
A tények viszont makacs dolgok. Hitler a közhiedelemmel ellentétben nem a nordikus rasszjegyekkel rendelkező népcsoportokra használta az árja jelzőt(hiszen akkor ő maga is kiesett volna kosárból), hanem a zsidó vértől mentes népcsoportokra. Ez van. 76
2010, September 05 17:13
A Magyar nagy többségnek is be kéne tartani a Magyar Köztársaság törvényeit,mert úgy látszik rájuk ez nem vonatkozik.
A három csapás is csak a romákra vonatkozik. Míg a magyar nagy többség nyugodtan rabol boltokat fosztogat pénzintézeteket,gyógyszertárat,idős beteg embereket. öl,gyilkol lemészárol embereket,a magyar nagy többség 97% bűnözik szabadon garázdálkodik! Végre kimerjük már mondani amit rég ki kellett volna. Börtönbe zárni minden bűnözőt! lázítót! uszító népizgató hazát romboló bűnözőket. 77
2010, September 05 17:22
Vatos: az árja, uralkodó, néphez tartoztak volna a Svédek, Hollandok is. Annyi igaz, hogy mai besorolás szerint két népet nem neveznek idoeurópainak akik közül akik Európa területén élnek: az egyik a magyar a másik a zsidó.
De miért olyan fontos Hitler ideológiája és a népek besorolása még mindig? Van ebből valakinek valamilyen haszna? 78
2010, September 05 17:41
Ezt a Hitler-féle földalatti magyarokról szóló elméletedet nem először sütöd el és úgy ahogy van, komplett hazugság. Nem tudom, hogy hol olvastál róla, de az idiotizmusodra jellemző, hogy még el is hiszed.
Hitler fajelmélete szerint, minden európai fehér ember árja, ez alól csak az európai zsidók voltak kivételek. " Először is, ezt vitasd meg Hitlerrel. Fáj, nem fáj, bul(a) ez így van, mindenkit ezt tanulja, így tudja, gondolom külföldön is. Bár ha átírod magadban akkor jobban érezheted magad. 79
2010, September 05 17:45
A 60-as, 70-es évek voltak az európai társadalmak leggazdagabb évtizedei. Az akkori szoc. gazdaságokat hasonlítsd a nyugati gazdaságokéhoz és máris igen halovány színben fognak feltűnni. ""
Ezt el is hinném ha nem élnének külföldön rokonaim. Németországban (is) például azt mondták: a magyar nem is eszik hanem zabál (ott 3 tagú család 3 szelet húst vett és vesz a mai napig) pazarol mert fürdőkádja van (ott a tisztálkodás leginkább 3 perces zuhanyzásból áll). A mercis reklám, sörrel a pubban hajlítás ugyanis akiknek egyáltalán kocsija van azt nagyon elkapja az ottani APEH, a merci státusszimbólum, tehát ha le is spórol rá egy munkás, akkor sem szerencsés ha megveszi, mert akkor biztosan adócsaló. Legalábbis az ottani adóhatóság szerint. A tehcnikai fejlődésnek nem ellensége a kommunizmus. A technika és gyártási technológia gazdasági berendezkedés ellenére is fejleszthető. Viszont....akkor nem lehetett a tszk. miatt, azért leállni a termeléssel mert valakinek nem jutott gépekre, hiszen közös volt. Hasonló módszert alkalmaznak ma Németországban is. Többen vásárolnak meg egy gépet és közösen használják. Aki szélsőségesen tud/képes csak gondolkodni sokat téved, az pedig drága dolog. Minden jelenségből ki kell emelni azt ami jó és hasznos. 80
2010, September 05 17:52
"Sodan: ...
A Magyar nagy többségnek is be kéne tartani a Magyar Köztársaság törvényeit,mert úgy látszik rájuk ez nem vonatkozik. A három csapás is csak a romákra vonatkozik. Míg a magyar nagy többség nyugodtan rabol boltokat fosztogat pénzintézeteket,gyógyszertárat,idős beteg embereket. öl,gyilkol lemészárol embereket,a magyar nagy többség 97% bűnözik szabadon garázdálkodik! Végre kimerjük már mondani amit rég ki kellett volna. Börtönbe zárni minden bűnözőt! lázítót! uszító népizgató hazát romboló bűnözőke" Hm. Érdekes. Erre miért nem válaszol egyetlen fejlett IQ-val rendelkező, magasan civilizált, felsőbbrendű sem? Nagyra értékelném a válaszokat. Nem akarlak elkeseríteni Sodan, de erre csak akkor fogsz választ kapni,amikor az Úr is személyesen válaszol az imáinkra. Vagyis ebben az életben soha. 81
2010, September 05 18:07
Szódás kirohanása szinte egy az egyben baromság!Természetesen vannak plyanok akik ki tudnak bújni az igazságszolgáltatás markából,de nem ez a jellemző.Az hogy a 3 csapás csak a cigányokra vonatkozik,szintén hülyeség!Ezzel tulajdonképpen elismeri ez az agyilag zokni szódás,hogy a cigányok között több a bűnöző,mint a magyarok között!:D
82
2010, September 05 19:12
Nézd bul(a). Azt hittem, hogy ennél komolyabb témákra is tudsz válaszolni de többen mondják, hogy naiv vagyok.
Neked nem megy más mint a személyeskedés, az is ócska, útszéli modorban, a cigányozás és "énnaaaaaaaaaagymagyarvaok". Ennyi amit "ésszel" fel tudsz fogni? Folytasd akkor, nem várható el több senkitől mint amennyire képes. Te ennyit tudsz. legfeljebb észre sem veszem, hogy a világon vagy (itt sem). 83
2010, September 05 20:59
A 3 csapás , elméletileg, mindenkire vonatkozik. Szomorú, hogy akkor is ha csak 3* zsömlét lop mert éhezik, és arra nem aki több tíz vagy száz milliót sikkaszt közpénzből, akár évente 12* is.
84
2010, September 05 21:00
87.
Na Patkányleány, valami idézet a Hitler elméletedre, vagy megint bebizonyosodik, hogy hazudtál? A gazdasági elméleteket inkább hagyjuk, mert az Neked magas egy kicsit. 85
2010, September 05 21:15
mi kizárja a termelési versenyt és az ehhez szükséges technológiai fejlődés kényszerét, ami a kapitalista gazdasággal szembeni a lemaradásunk legfőbb oka. Fejletlen technológia nélkül ugyanis nem lehet gazdaságosan és korszerű minőségben termelni, vagyis kevesebb haszon marad, vagy éppenséggel veszteséget temel. 2
Nem akartam szólni, mert minek de először is a gyártási technika illetve a technológia nem ugyanaz. Másrészt a termelési verseny nem jelent sem jobb minőségű sem termelést sem nagyon profitot. Sőt. Az optimális termelésen túl veszteséghez vezet. A tiszta piacgazdság pedig szigorúan a profitról szól. Aki jobb minőségű terméket kínál olcsóbb áron (hacsak nem luxus termékekről van szó-ott az ár és keresleti görbe fordított) az "nyer" . Közeli példa: olcsóbb az import termék a magyar paraszt meg szívja a fogát. Ez a kapitalizmus és tiszta piacgazdaság. A gyártási technológia pedig a termelésnek csak egy fogaskereke. A gazdaágban pedig olyan mint egy szál széna a kazalban. Rágódj rajta über zseni. Aztán folytasd a személyeskedésed, persze alpári stílusban és cigányozz és bizonygasd, hogy te vagy a "énnaaaaaaaaaaaaaaaaagymagyarvaok"!:) 86
2010, September 05 21:15
Hitler elméletére? Ha nem tanultál róla, mondjuk középiskolában arról én tehetek, azért rosszat ne álmodj miatta bul(a). Példát tdok említeni: Te.
87
2010, September 05 21:17
Igen macs, amerikában aki harmadszorra csak egy csomag rágót emel el, az is megy az életfogytosok közé, aztán 25 év múlva esetleg szabadulhat. Kaliforniában a bevezetést követő 3 évben kb 1000 főt kapott el évente a gépszíj. Utána nagyjából 250-et. Ez nekem visszatartó erőnek tűnik ;)
88
2010, September 05 21:20
De ez miért jó Péter?
Itt elkaptak két kislányt mert bizsut akartak lopni. Azt hiszem letöltendőre ítélik őket. Két bizsuért ezek a gyerekek börtönbe kerülnek és mint büntetett előéletűek lépnek ki majd a kapun. Milyen sorsuk lesz? Ún. tiszta erkölcsivel nem rendelkeznek tehát lehet, hogy munkahelyen sem veszik fel őket. Mi marad? Kénytelenek lesznek folytatni, csak már nem bizsuval.... Nem mondom, hogy ússza meg a lopást aki lop, főleg bizsut, nem azért teszi mert éhes, de szerintem nem működik jól majd ez a rendszer. 89
2010, September 05 21:26
Ezt sajna azért találták ki, mert tudod... volt a sok bolti lopás, és egyszerűen nem tudtak vele mit kezdeni. 20 000 forint nem tűnik soknak. De aki minimálbérből él, annak ez a havi fizetés harmada. Ha tőle lopják el, akkor az neki egy vagyon. Egy boltosnak se sok 20000 forint. De sokszor húszezer a csődbe is viheti. Most muszáj volt a törvénytisztelők pártjára állni, az akármilyen piti bűnözők ellen is. Amúgy ha jól tudom szabálysértés elkövetésétől számított 2. év után tiszta az erkölcsi.
90
2010, September 05 21:32
Na jó, akkor szájbarágósan elmagyarázom:
Verseny hiányában, nincs motiváció sem a termékek, sem a gyártási technológiák korszerűsítésére és a minőség javítására sem. Példák: Trabant, Wartburg - BMW, Mercedes Betonpanel - 38-as porotherm Grundig, Phillips - Robbanós Videoton TV A profitorientált vállalkozó, a nyereséget vissza kell, hogy forgassa a vállalatba, mert különben kiszorul a piacról. Ez maga, a fejlődés motorja. Ez nem okvetlenül függ össze a termékek minőségével, de a rosszabb minőségű terméket kevesebbért lehet értékesíteni, ezért az az érdeke, hogy jobbat tudjon olcsóbban előállítani, amihez mindig a kor legfejlettebb technológiája szükséges. Ezek a folyamatok így gyűrűztek be és nem azért húzott el a nyugat, az összes szoci országtól, mert zuhanyoztak, a komcsik meg kádban fürödtek, hanem azért amit leírtam. Nem tudom, hogy van-e értelme magyaráznom olyannak, aki ilyen idióta érveket hoz fel, mint a zuhanyzás, meg a három szelet hús. Azon kívül, hogy ez sem igaz. Vagy szerinted az NDK-sok pazaroltak, az NSZK-sok meg a fogukhoz verték a garast. Ne legyél már ennyire bunfordi... 91
2010, September 05 21:42
Szerintem a 3 csapást nem fogják (nem is kellene),alkalmazni a kis értékre elkövetett bűncseleknények esetében.A kispics@k egyébként is kiskorúak,de az elzárás remélhetőleg örökre elveszi a kedvüket a lopástól!Ez a törvény nagyon is nevelő,javító hatású lehet!Teljes mértékben támogatom!Az élet ellenes és más erőszakos cselekmények esetében,pedig remélem tényleg használni fogják a 3 csapást!Ha rajtam múlna,visszamenőleg is alkalmaznám!
92
2010, September 05 22:02
Phd.Bulocska, ha ennyire helyes irányba halad a magyar gazdaság, van innováció, profi gépek akkor miért jutott csődbe a gazdaság?
Azt ugye mondanom sem kell egy Pdh. bulának , hogy a profit befektetése és gyártási technológia fejlesztése semmit sem ér fizetőképes kereslet nélkül. Sőt. Akkor sem ha a fizetőképes kereslet mondjuk 5 termékre vonatkozik. Mit csinálsz a legyártott további 5 termékkel amit hála a új gépeknek le tudtál gyártani? Innen nem veszteség a befeketeésed és a termék előállítási költsége + vesztett haszon? Azért sokat elárul egy társadalom gazdasági helyzetéről, mint a német példa,hogy egy család 1 kilo húst engedhet meg magának, naponta vagy 3 szeletet. Egyébként kivetkőzhetnél a premodern szélsőjobbos igénytelen árokszéli szubkultúrádból mert erősen megalázó rád nézve és zavaró. 93
2010, September 05 23:12
Péter, Pannon.
Jogi szempontból , és emberileg is, érthető annak a felháborodása akit megkárosítanak akár egyetlen forinttal is. Szociálisan pedig az érhető aki ha nem kap munkát, (származástól függetlenül bármilyen okból), éhségében lop, mondjuk élelmiszert vagy valamit amit értékesít és abból eszik. Azt végképp nem értem, hogy valaki "luxus" cikket miért lop főleg ha nem a léte függ tőle. Szerintem a bűncselekmények leghatásosabb megelőzése az lenne, ha a munkaerőpiaci helyzet változnak. Például napi 8 óra munkaidő betartásával több dolgozóra lenne szükség, a nyugdíjkorhatár visszaállítása szintén munkahelyek felszabadulásához vezetnek. Lehet, hogy ez hatásos lesz, de szerintem túlzó. Lehet, hogy rosszabb hatása lesz. 94
2010, September 05 23:19
98.
A fizetőképes kereslet hiánya nem a kapitalizmus jellemzője, hanem Magyarországé. '87-ben Sopronban 5.000 Ft-ot kerestek, 10 kilométerrel odébb, Eisenstadtban, meg 60.000 Ft-nak megfelelő Schillinget. Akkor hol volt fizetőképes kereslet? Ahhoz, hogy rájöjj az utolsó 20 év miértjeire, fel kéne tudnod fogni, a Cion bölcseiben olvasottakat, ami egy ilyen agyatlan komcsinak nem fog menni. Miért hiszed, hogy csak te személyeskedhetsz? Itt nincs pozitív diszkrimináció, nem az iskolában vagy, szóval teljesen fölöslegesen nyervogsz, mint egy picsán rúgott fostosmacska. Látom nem vagy képes komolyabb gondolatokra, mint az egy kiló hús fölfalása, vagy a kádban fürdéssel okozott gazdasági válság. Szánalmas vagy, de tényleg, Szóval szerinted ezek a rohadt lengyelek, csehszlovákok, magyarok, románok, oroszok, keletnémetek csak tömték magukba a húst, meg mindennap lecserélték a magánmedencéjükben a vizet, ezért ment csődbe az az áldott jó kis komcsi rendszer... Ja, nem is, mert a lengyeleknél kajajegy volt, a románok meg évente ehettek 5 kiló húst Csaucseszku alatt, akkor biztos a magyarok zabálták el előlük is, ugye? Figyelj Rat-ek, beszélgessél inkább a csibókával, moréval, sodanferkóval, mr1el, hunatival, stb, zsenikkel. Ezek a te szinteden vegetálnak, te kis róma értelmíségí szaccsákharcos marxista közgazdász ivadék:). 95
2010, September 06 10:15
BC, a magyar gazdaság megroppanásához a '70-es évek közepén és végén kétszer bekövetkező cserearányromlás vezetett. Ez természetesen nemc sak minket érintett, a keleti blokk országai azért szívták meg jobban, mert itt a politika irányította a gazdaságot, nem pedig fordítva. Mivel onnantól kezdve -hasamra ütök- egy vagon cukorrépa vagy egy Ikarus alváz nem volt egyenlő x köbméter földgázzal a vállalatok túlnyomó többsége veszteséget termelt. Csúnya nagy veszteséget. Az általad más kontextusban példaként felhozott NSZK-ban ez hatákonységnövelő intézkedések követték. Pl. hatékonyabb energiagazdálkodás. ráadásul, a térség országai közül a legnagyobb háborús pusztítást hazánk szenvedte el, később, az általad aranykorként aposztrofált '60-as években már másodjára hajtottak végre gazdasági irányváltást. Méghozzá felülről ('67). Az első olajválság idején, hogy is mondjam, még nem látszott ennek minden pozitív hatása de már látszottak a jövő veszélyei. Amit sajnos meg is szívtunk pár évvel később.
Más. Biztosan hallottad már a pazarló tervgazdálkosás és a kapun belüli minkanélküliség fogalmát. Ezek létező fogalmak és olyan filozófiai ellentétek szüleménye, mint a vajon a "gazdaság irányítja e a politikát és annak szerepe csupán a korrigálás" vagy a "politika irányítja a gazdaságot és annak szerepe csupán a kilengések jelzése"? Szerény véleményem szerint az élet ítéletet mondott arról a rendszerről. Elhatározhatjuk, hogy ha felugrunk, soha nem esünk le, csak ez éppen jelen körülmények, fizikai törvények között nem működik. Persze próbálkozni lehet... Még egy gondolat. Az auto motor und sport juli 15.-én megjelent (Heft16) számának 16. oldalán, mint havonta mindig közli a Németországi értékesítések adatait. Ennek lapján a második legnépszerűbb márka a VW mögött a Mercedes, mintegy 130.000 eladott autóval. Megelőzi ezzel a BMW-t, Opelt és Audit, ebben a sorrendben. Szerintem ez kellő cáfolat az ottani rettegés, 3 szelet hús, stb aggodalmaidra. Maradjunk annyiban, hogy nem kell őket félteni, habár ott sincs kolbászból a kerítés, hozzánk képest egész jól megélnek. Mivel azév kb. felét külföldön töltöm, saját tapasztalataim is alátámasztják a fenti mondatot. Úgy gondolom, a rokonaid vagy nem dolgoznak kint és a saját tapasztalataikat, félelmeiket súlykolják beléd, vagy egyszerűen csak hülyeséget beszélnek. 96
2010, September 06 10:18
A gazdasággal, cserearányromlással foglalkozó részhez találsz forrást a HOnvári-Buzan féle Magyarország Gazdaságtörténete című Közgázos jegyzet KIEGÉSZTÉSÉBEN. Egy egész fejezet foglalkozik vele, igen érdekes olvasmány, nem csak leendő közgazdászoknak.
97
2010, September 06 10:20
Egyúttal egy kérésem lenne hozzád.
Elég sok vitaindító állítást megengedsz magadnak, ezek nagy része véleményem szerint provokatív, sértő. Ha esetleg forrást is megjelölnél hozzá, talán máshogy állnának hozzád itt sokan. 98
2010, September 06 10:22
Tamango hsz-ei szokás szerint hangulatkeltőek, történelmi ismeretei egy általános iskolai 4.-es szintjén állnak. Ha valaki korunk politikusait keveri Mengelével, az legalábbsi tájékozatlan. Ha pedig válogatás nélkül minden, hozzászólását ért bírálatot aljas jelzővel illet, buta, vitaképtelen ember is. Állít valamit de az esetleges negatív reakciókra, bírálatokra megsértődik és hisztizni kezd. Egy ilyen embernek már nem kellene írnia, üljön le a barátaival egy fröccs mellé a kocsmába és adomázgassanak, hergeljék ott egymást. Ők legalább ismerik, tudják, mit engedhetnek meg maguknak vele szemben, nem lesz sértődés.
Ami pedig a történelmi ismereteit illeti, jó pap holtig tanul ha szeretne történelmi hátteret adni írásainak, legyen szíves vegye kezébe a vonatkozó írásokat és olvassa végig figyelmesen. Lehet, hogy az a szint, amit e nélkül megüt, korábban elég volt de látható, hogy itteni írásai folyton vitákat gerjjesztenek, a történelmi háttér pedig kifejezetten vaskos kapaszkodót kínál erre. 99
2010, September 06 10:29
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!
|















Kettős kordonnal ellátott „közrendvédelmi telepre"deportálná a Jobbik a bűnöző miskolci romákat. A javaslatot bejelentő Szegedi Csanád EP-képviselő szerint nem gettóról, hanem a cigánykérdésre adandó rövid távú megoldásról van szó. Az MSZP szerint a lágerek réme köszön vissza, Farkas Flórián romaügyi miniszteri megbízott még tájékozódik.












