
Az Európai Unióban konszenzus van arról, hogy a tagállamok közötti szorosabb gazdaságpolitikai koordinációt januártól életbe kell léptetni - mondta Andor László. Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa a külképviselet-vezetők keddi értekezletén kijelentette azt is, hogy uniós romastratégia készül.
Az Európai Bizottság magyar tagja ezzel kapcsolatban elmondta: a
görögországi válság és az annak nyomán kialakult pénzügyi pánik után a
tagállamok eltökélték, hogy megerősítik a fiskális és gazdaságpolitikai
együttműködést. Hozzátette: ez már csak azért is szükségessé vált, mert a
közelmúltig tisztázatlan volt, hogy ha az egyik tagállamot államcsőd
fenyegeti, a többiek mentőövet dobnak-e, és ha igen, milyen szerep jut
ebben az Európai Uniónak és milyen a Nemzetközi Valutaalapnak.
Bizottsági
munkáját ismertetve Andor László a nagykövetek előtt elmondta: övé a
harmadik legnagyobb összeget újraelosztó portfólió, és csak az Európai
Szociális Alapból 2013-ig évente tízmillió munkanélküli, hátrányos
helyzetű és fogyatékkal élő európai polgár kap közvetlen támogatást.
Előadásában
a biztos rámutatott, hogy a júniusban elfogadott, Európa 2020
foglalkoztatáspolitikai stratégia kidolgozása rendkívül nehéz időszakban
történt. Példaként említette, hogy az átlagosan 10 százalék körüli
munkanélküliség a két éve tartó válság miatt még az idén is növekszik
Európában, Spanyolországban és a balti államokban megközelíti vagy
meghaladja a 20 százalékot.
A stratégia saját szakterületét
érintő céljaira kitérve emlékeztetett: az Európai Unió tíz év alatt 75
százalékra emelné a jelenleg 69 százalékos foglalkoztatási rátát,
valamint legalább 20 millióval csökkentené a szegénység és a kirekesztés
által fenyegetett európaiak számát.
Szent-Iványi István
ljubljanai nagykövet kérdésére Andor László úgy felelt: az Európai
Parlament hosszú ideje sürgeti egy európai romastratégia kialakítását,
és a franciaországi események után ez ősszel újra a napirendre kerülhet.
Mint mondta, a fő kérdés az, hogy a romák felzárkózását segítő
forrásokat hogyan tudják hatékonyabban elkölteni, és szerinte
kétségtelen, hogy "az Európai Uniónak fel kell hívnia a figyelmet arra,
hogy a dolgok nem mehetnek tovább úgy, ahogy eddig".
Franciaország
a közelmúltban megszigorította a Romániából és Bulgáriából érkező
romákkal kapcsolatos politikáját, július végétől két hét leforgása alatt
mintegy 1000 romát hazatelepített. A hazatérő felnőttek egy része 300
eurós segélyt kapott a francia államtól.
C-PRESS - fn.hu
