|
|
| Fókuszban Kolompár Orbán "nyaralása" |
| 2009-09-03 18:05 | |
Kolompár Orbán szerint a politikai ellendrukkerei minden elkövetnek a lejáratása érdekében, amikor azt terjesztik róla, hogy hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett üdült volna közpénzből a Balatonnál. A Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat elnöke védelmébe vette Kolompárt, aki Teleki László szocialista romapolitikus szerint viszont méltatlanná válhat posztjára, ha beigazolódnak a róla szóló hírek.
Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke csütörtökön kijelentette: "politikai ellendrukkereim és a velük cinkos médiával együtt Kolompár Orbán-fóbiában szenvednek, és mindent elkövetnek a lejáratásom érdekében". Közlése szerint évente 10-15 táborba, hasonló jellegű rendezvényre kap meghívást, amelynek - anyagi ellenszolgáltatás nélkül - mindig eleget tesz, és a romák oktatási, foglalkoztatási helyzetéről, jövőjéről beszélget a táborvezetőkkel és a gyermekekkel.
Az OCÖ elnöke úgy fogalmazott: "sem külföldi, sem egzotikus nyaraláson soha nem vettem részt, ellentétben más bal-, és jobboldali politikusokkal, roma vezetőkkel, annak ellenére, hogy erre már számos alkalommal nyílt volna lehetőségem". Az OCÖ-elnökeként egyetlen nap szabadságot sem vett igénybe az elmúlt hat év alatt.
Szintén Kolompár Orbán lejáratására tett kísérletnek tartja a Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzata elnöke, Agócs Jánosazt a sajtóban megjelent információt, miszerint az OCÖ elnöke "luxusnyaralásra" költötte volna a romagyermekek táboroztatására elnyert pályázati összeget. Agócs János csütörtöki közleményében tudatta: Kolompár Orbán nem tagja a Bács-Kiskun megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak, a gyermekek táboroztatásában nem vett részt, a programot az OCÖ nem támogatta, a roma vezetőt pedig mindössze egy délutáni beszélgetésre hívták meg a gyermekek és kísérőik közzé. A megyei kisebbségi vezető megjegyezte: a Balatonmáriafürdőn tartott táborban összesen 65 gyermek és 10 kísérő vett részt vett, a táborozók faházas apartmanban üdültek, és ez szerinte nem nevezhető luxusnak sem Magyarországon, sem Európában.
A csütörtöki Magyar Nemzetben és a C-Press nevű honlapon közölt fotókra utalva Agócs János kifejtette: "a beszélgetést követően az egyébként 'luxusnak nevezett' 2x3 méteres műanyag medencében nemcsak ő, hanem a gyerekek is a nagy meleg hatására megmártóztak, ezt követően a táborból Kolompár Orbán eltávozott". A romavezető szerint, mivel a táborozásra nyert pályázati támogatást - amely csak egy részét fedezte a teljes összegnek - visszafizették, végül a teljes költséget a megyei képviselet fedezte.
Németh Erika, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány (MNEKK) elnöke azt közölte: a Bács-Kiskun megyei Cigány Önkormányzat tavaly valóban nyert 400 ezer forintot gyerekek táboroztatására, de azt vissza kellett fizetnie kamatostul, mert az elszámolásnál kiderült, hét nap helyett csak öt napig táboroztak, és ez szerződésszegésnek minősült. Az odaítélt támogatást az érdekképviselet még tavaly szeptemberben visszautalta a közalapítvány számlájára.
A közalapítvány honlapján közölt adatok szerint "Anyanyelvű és népismereti gyermek- és ifjúsági táborokra" 2009-ben összesen 28 millió 358 ezer 500 forint támogatást ítéltek meg 152, cigány, román, német, görög, ruszin, szlovák, horvát és szerb nemzetiségű kisebbségi önkormányzatnak, egyesületnek. A maximálisan elnyerhető támogatás 400 ezer forint volt. Tavaly 171 pályázó között osztották el hasonló feltételek mellett a 30 millió forintos keretösszegű támogatást.
A pályázati kiírások szerint a támogatási összeg csak akkor számolható el, ha a pályázó legalább 20 fiatal (6-32 év között) számára legalább 7 nap (6 éjszaka) időtartamra tart foglalkoztatást, és napi költségként ezer forint számolható el gyermekenként.
Farkas Flórián fideszes országgyűléi képviselő, a Lungo Drom elnöke csütörtökön közleményben lemondásra szólította fel Kolompár Orbánt. "Felszólítjuk a szocialista kormányt arra, hogy ne asszisztáljon tovább Kolompár Orbán törvénytelen pénzpazarlásához! A kormányzat a romák pénzét ne adja oda ennek az embernek, mert ezzel csak a cigányellenes hangulatot erősíti a társadalomban, valamint a romák közti elégedetlenkedést segíti elő" - írta a roma politikus.
A C-Press nevű honlap kedden, a Magyar Nemzet pedig csütörtöki számában állította azt, hogy az OCÖ-elnök több Bács-Kiskun megyei vezetőtársával hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett üdült közpénzből a Balatonnál. Kolompár Orbán azt mondta: a két sajtóorgánum, és a lapokkal valótlan információkat közlő Hajek Csaba ellen jogi lépéseket tesz rágalmazásért.
Teleki László: Kolompár Orbán méltatlanná válhat az OCÖ elnöki tisztére Ha a legújabb hírek beigazolódnak, Kolompár Orbán "méltatlanná válhat" az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöki tisztének betöltésére, ezért döntenie kell, hogy megtartja-e pozícióját - közölte Teleki László csütörtökön. A szocialista romapolitikus a C-Press nevű honlapon és a Magyar Nemzetben megjelent állításokkal kapcsolatban fejtette ki a véleményét. Teleki László hangsúlyozta: az elmúlt egy évben nagyon sok olyan hír jelent meg Kolompár Orbánról, amely "nagy mértékben erősíti a magyarországi cigányság negatív képét".
Több egymáshoz hasonló ügyben vádlottként, gyanúsítottként szerepelt, most pedig a felröppenő hírek kapcsán lehet kijelenteni azt, "eljött az idő, amikor Kolompár Orbánnak meg kell hoznia azt a döntést, hogy megválik azoktól a pozícióktól, amelyekkel a magyarországi cigányságot akarja képviselni, vagy megtartja azt az állapotot, amellyel az ellentéteket erősítheti".
C-PRESS - Népszabadság Online
Kapcsolódó anyag: - A Balatonba fulladt pénz - Kolompár Orbán és társai megmenekülnek? - Roma gyermekek helyett üdültek Kolompárék? - Farkas: Kolompárnak azonnal távoznia kell! - Nem közpénzből nyaraltak a roma vezetők, de nem is a rászorulókkal
Találatok: 1341 Hozzászólások (7)
![]()
Már nem tudom kinek higgyek! Kolompárt már azért is kikezdik ha ránéz valakire! Az a medence tényleg nem tűnik nagynak és ha meghívták a gyerekek közé egy napra, akkor mi van? Tán nem kéne fogadni az országos elnöket, vagy meg kellene tiltani neki, hogy csobbanjon egyet! Söpörjetek már a saját házatok táján is aljas népség!
Nem vagyok oda meg vissza Kolompárért de ez a folyamatos lejárató kampány a hiteletelen cigányok által már visszataszító és undorító! Takarodjatok mind ki a hatalmonak még a közeléből is, mondjatok le egyszerre és menjetek kapálni, hátha nem felejtettétek el a 8 osztállyal. Farkas (az építiparban tevékenykedtem) Teleki (érettségit szereztem és magántanulóként - a sok-sok okossággal-nemsokára meg lesz a doktorim is) Fúj!!!! 1
2009, September 04 06:45
Főszerkesztő úr! Ez már gusztustalan, hogy mennyi kicsi Kolompár képet raktok fel egy ügyről! Lehet valakit utálni de ennyire elfogoltnak lenni az már sok! Miért nem tesztek fel néhány fátyolos képet is!:-)
2
2009, September 04 06:47
Az internet világában a névtelenül átkokat szóró alakokat - akik túlságosan gyávák még ahhoz is, hogy a saját véleményüket saját néven képviseljék - "trolloknak" nevezik.
Legtöbbször nem is érdemes foglalkozni velük, pont a gyávaságuk, gerinctelenségük miatt. Nos, az MTI-s nyilatkozatról. Hogyan alakult a 3 csillagos Hotel Mária faházas apartmanná? ááá ez csak egy példa. Minden állítás igazolható több mint 300 fényképpel, és több órányi videóanyaggal. Mint írtam, minél többet nyilatkozik Orbán és Jani annál jobban süllyed a hajó. Már a többi médium is kezdi firtatni, hogy alapvető kérdésekben is másként nyilatkoznak. Nekem nem kell bizonygatnom az igazamat. Még valami kedves trollok. Gondolkozzatok már el, hogy Kolompár miért csak engem, és a c-press fenyegeti perrel, miközben a hírtulajdonos MagyarNemzetet meg se meri említeni. Ha perel a TI pénzeteket dobja ismét a sárba. 3
2009, September 04 07:28
Ez a fotó van az ügyről...Miért baj ez neked? A cikk tartalmáról egy szót sem írsz!Miért?
4
2009, September 04 08:19
Cigány vezetők. Inkább hagyjuk, hiszen kevés kivétellel mindegyik eladná még a saját anyját is.
Szavazat vásárlás, Kolompár ügyei stb., stb., stb. Ma írta a Magyar Nemzet, hogy Kolompárék a gyermekek pénzén dajdajoztak. Hiteles forrásból tudom, hogy 400 000 tapsoltak el, amit miután kirobbant a botrány visszafizettek 6 000 Ft kamattal. De rögtön hozzáteszem, hogy tavaly buliztak. Persze teljesen véletlenül, pont ma fizették vissza. Bocsánat. Nem is tudtam, hogy ennyire lementek a kamatlábak. Ezt tudják az uzsorások is, meg a bankok ? 5
2009, September 04 08:34
drhf2007!
Tudod a főszerkesztő úr nem tud nagyképet kitenni Kolompárról, mert NINCS nagy teljesítménye és Ő maga is nagyon cseppike! 6
2009, September 04 08:47
"roma önkormányzati vezető. Mint mondta, már visszafizették a roma gyermektábor céljaira kapott pályázati pénzt a kisebbségi közalapítványnak,"
Ennek a szervezetnek ki a vezetője ha szabad tudni? "mi csak nehéz sorsú roma gyermekek integrációjára szoktunk anyagiakat áldozni”" Hát igen Orbánka eléggé nehéz sorsú neki valóban kell a felnőtt képzés mert analfabétán börtönbe vonulni ciki lesz. Vérlázító egyes emberek roma vezetők mit meg nem engednek maguknak,miközben családokat raknak az utcára gyerekekkel, cigánygyerekek éheznek országszerte ezek meg a nekik szánt pénzen élősködnek! Ez a baj, hogy a cigányság már hivatkozási alap lett elég ha csak odamondják vagy írják,hogy cigányokról van szó és a pénz garantált. Beszélnek itt integrációra költött pénzekről csak sajna eredményt nem láttunk még eddig. Az a 120 milliárd hova tűnt ami valóban integrációra volt? Rohadt már nem is írom tovább ezekre a nem is tudom kikre hasonlítanak. Egy biztos a gyilkosoknak ezeket kellet volna fejbe lövöldözni még fel sem háborodtunk volna.... 7
2009, September 04 10:49
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!
|















Kolompár Orbán szerint a politikai ellendrukkerei minden elkövetnek a lejáratása érdekében, amikor azt terjesztik róla, hogy hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett üdült volna közpénzből a Balatonnál. A Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat elnöke védelmébe vette Kolompárt, aki Teleki László szocialista romapolitikus szerint viszont méltatlanná válhat posztjára, ha beigazolódnak a róla szóló hírek.












