|
|
| Csík Tamás: Cirkusz. Bohócok. Taps. Záróra! |
| 2009-03-14 11:07 | ||
A magyarországi cigányság első országos kongresszusát –erre is 14 évet kellett várni - Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke hívta össze, és az országban működő 1127 kisebbségi önkormányzatból 684 település 1500 képviselője jelent meg – a sajtó szerint.
A kongresszuson résztvevő önkormányzati képviselők azt követelték Kolompár Orbántól,- Kolompár határozott felszólítására - hogy a cigányság állítson önálló listát a júniusi európai parlamenti választásokra. Újabb ál-célt állított a cigányok elé szokása szerint, mert a bejutás esélye egyenlő a nullával. Kamura azonban jó időtöltése lesz ez K. Orbánnak, mert előre megmondta, ha nem lesz sikeres a választás, azért kizárólag a nép, a cigányok lesznek felelősök restségük, tunyaságuk, felelőtlenségük miatt. A cigányoknak tudnia kellene már 6 év után, hogy Kolompár megszégyeníti majd őket a biztos sikertelenség miatt, mint tette ezt az előző parlamenti választás után, amikor pártja 0,08.%-os eredménytelenséget, vereséget produkált.
A második népi kezdeményezés, amit Kolompár kisajtolt a résztvevőkből, az volt, hogy állítsák vissza a kedvezményes bejutást a nagy-önkormányzatba a kisebbségi listáról.
Ennek annyi a valószínűsége, mint a zsidó-palesztin testvéri összeborulásnak, a béke megkötésének. Mert e szerény célkitűzést egyetlen parlamenti párt sem támogatja, a szövetséges MSZP sem, legnagyobb ellenzője azonban a köztársasági elnök, és az ALKOTMÁNYBIRÓSÁG.
Valakik nagyon bevitték ezt a pár száz cigányt az erdőbe, kifizették nekik az utazási költségeket, a legendás rizses húst vagy tarhonyával volt már ki tudja, de Kolompár felhasználásával közel egymillió cigány sorsa jövője felett törhettek így pálcát.
A pálca maga Kolompár, mások kezében.
Amíg a romák néhány százaléka Kolompár-vezér kamu vezetésével kamu célokért „harcol”, addig elúszik a 8000 milliárdos fejlesztési időszak anélkül, hogy az OCÖ erről egy szót is szólna. Ez már nem bohózat, nem cirkusz, hanem a tragikus valóság OCÖ kivitelezésben. SÍRÁS. ZÁRÓRA!
Két éve telt el úgy az OCÖ-nek, hogy hősszerepbe próbálta magát ripacskodni a Magyar Gárda megszüntetésével. Ma a Gárda virulensebb, mint valaha, újabb és újabb avató ünnepséget tartanak,- március 15 Hősök Tere - és az OCÖ- ez idő alatt- súlyos bűnt elkövetve hagyta kizárni a magyarországi cigányságot a fejlesztési folyamatokból, az Új Magyarország Fejlesztési Tervből. Súlyos, megbocsáthatatlan bűn. Itt is álcélt tűztek ki valakik az OCÖ orra elé, és a buta korlátolt „egyetlen legitim tárgyalópartner” valamiért teljesítette ezt az akaratot. Az OCÖ nem maradhat. Kolompár nem maradhat. Elég volt.
A kongresszuson túlnyomó többségben azok az MCF-es képviselők vettek részt, akik Kolompár holdudvarához és személyzetéhez tartoznak. Ők voltak azok, akik zászlóbontásról beszéltek – persze ezt is Kolompár Isten sugallta spontánul, de jó hangosan belekiabálva a mikrofonba – így nem meglepő, hogy az OCÖ rendezvény- közpénzen - MCF Roma Összefogás Párt-kongresszussá alakult át, néhány perc alatt… Hát ez volt a magyar ideológusok célja?
Kolompár a bohóc szerepe szerint a kongresszuson szerénytelenül belőtte magát a közönség előtt, mint egy ikon, mint egy bálvány (Isten bocsássa meg a bálványimádást..): „Mert én nagyon büszke cigány ember vagyok! Nálam büszkébb cigány embert nem ismerek a világon!.” A kis egoista cigány elnök.
Az OCÖ elnök,- elnöki rendeletre- világelső. Ez oszt igen… Ő világelső, a cigányok meg a társadalom alja. Mióta ő az elnök. Van ebben valami kiegyenlíthetetlen ellentmondás. Hogy lehetsz így büszke te Kolompár?
Ez az álvezér mondta a következőket:
„Eljött az idő, hogy a magyarországi cigányság meghatározó része legyen a belpolitikának, saját sorsa alakításának. „Mondjunk nemet a libacsontra, a megalázó lecsókolbászra, mert 20 éve megtéveszt minket a politika, (...) becsaptuk önmagunkat, hazudtunk gyermekeinknek” – jelentette ki az OCÖ elnöke.” Hazudtunk éjjel és nappal!” Ismerős?
Ez akkor lenne hiteles Kolompár szájából, ha nem Ő maga osztogatta volna a libacsontot, lecsókolbászt a több millió forintos útiköltség térítést az OCÖ képviselőknek és nem Ő vásárolta volna meg az elnöki székét az OCÖ elnökválasztásának második megismételt fordulóján, ha nem ő lenne a főtárgyaló, amikor áruba bocsátja a cigányokat.
Továbbá akkor mondana igazságot, ha maga nem lenne részese most már 14 éve az OCÖ vezetésének, a mindent és mindenkit kiszolgáló alja személyzetnek – akkor mondhatná Kolompár, hogy 20 éve becsapnak, elárulnak minket és gyermekeinket. A tettes ő maga.
Kolompár ne tolja rá a felelősséget a tisztességes cigányokra!
Ne akarja befeketíteni azokat, akik soha nem voltak hatalmon, akik soha nem voltak a kormány legitim ám alkalmatlan és korrupt tárgyalópartnerei, akik becsületesen élik meg mindennapjaikat, akik ellen nem folyik korrupciós botrányok megalapozott gyanúja miatt ügyészségi vádemelés, akik véleményére soha nem figyelt az OCÖ, sőt eltaposta őket, akik évek óta szégyellik magukat az OCÖ viselt dolgai, és egy primitív cigány vezető alkalmatlansága miatt.
Akik soha nem szavazták meg Kolompár Orbánt, akik nem szégyenültek meg 2006-ban az MCF Roma Összefogás Párt szégyenteljes eredménye és elképesztő demagógiára épülő választási kampánya miatt, (0, 08%), akik nemleges szavazatukkal akkor és most is elutasítják Kolompár Orbán politikai és emberi ámokfutását.
Magyarország legostobább cigány embere 14 éve meghatározó manipulátora az OCÖ- nek, ebből 6.-ik éve elnöki pozícióból osztja az észt, ami sajnálatosan neki nincs. Ezért OCÖ elnök.
Nos, nézzük meg akkor a bohóc kiscsoportos foglalkozását és teljesítményét. Kérem, ne nevessen senki. A mutatvány közveszélyes…
Impozáns arénának bizonyult a Lőrincen kibérelt sportcsarnok, leszámítva a túlzott roma secus jelenlétet, melyet többek között a Készenléti Közrendvédelmi Akciócsoport (civil egyesület- vezetője: Demeter János) is biztosított. Zord ábrázattal, szerencsére lőfegyver birtoklása nélkül. Félelemkeltő megjelenésük egy civil eseményen garantálta az odaadó CKÖ –s résztvevők szavazatait, még akkor is, amikor akaratuk ellenére az MCF Roma Összefogás Párt személyi kultuszra épülő rendezvényén találták magukat. Ekkor már nem volt mit tenni. Legfeljebb a rizses hús várható élvezete oszlathatta szorongásukat. Sokkos állapotban többen repetához folyamodtak. Amíg volt. Libacsont, lecsókolbászt, rizses hús. Záróra.
Vajon mitől kellett ennyire rettegnie Kolompár Orbánnak, hogy több secus-t hívott, mint felszólalót, hacsak nem attól, hogy gyermeteg bohózatát szétveri a cigány publikum.
Biztosítva volt a helyszín, a secus védelem, a rizses hús, kovászos uborkával, a díszletek, a szereplők, magyar ideológusok, akik az OCÖ előadás rendezői is, de főleg a Pénz.
Ki fizette ezt a „nagyszabású” populista és demagóg cirkuszt és miért?
Kinek áll érdekében több tízmillió forint befektetése a romák összecsődítésébe, csak azért, hogy egy másfajta, a romáktól idegen és a biztos bukás irányába vigye el őket a bohóc és a statiszták lefizetett közreműködésével.
Sajnos a romák a helyszínen nem tudták, hogy valójában mire váltottak ők ingyenes jegyet, ezért nem is értették az előadást és a felszólaló szereplőket. Öntudatlanul lelkesedtek,- mint az 1957.-es május elsejei felvonulás szereplői, akik harsányan éljenezték a forradalom leverőit- bár itt azért többen kiszöktek a rizses húsra, ami miatt súlyos szidalmakat szenvedtek el a széles-mosolyú, terebélyes mosónőtől, aki kimosta a gyalázatot az „árpád-sávból”. A Duna partján.
Egy dolog volt látható folytonosan, - az írott forgatókönyv szerint is, - azok a tapsot irányító, vezénylő, Kolompárhoz hű csatlósok,- a mosónő ebben is kiemelkedő aktivitással vett részt ,nem csak a kalóriamentes délelőtt biztosításában - akik látványos kézi irányítással és hangos hujjogással, vagy éppen a nem kellő lelkesedés vagy hangerő esetén ismételt szidalmazással- vezérelték a „nép” érzelmi kitöréseit félve, attól hogy maguktól nem jönnének rá mikor minek kell örülni, tapsolni, éljenezni. Ismerős? Éljen Rákosi, Sztálin, Hitler, Mussolini! Éljen a Párt?
Már előre tudtam, hogy hol és mikor fognak tapsolni a közönség soraiból – nem volt nehéz dolgom, hisz a programfüzetbe is bele volt írva, zárójelben, hogy taps.
Ilyen volt Bíró András alternatív Nobel békedíjas (premodern cigánybarát) fellépése, Kende Péter - volt KISZ főnök-, és Kolompár Orbán, a „tiszta lappal induló” OCÖ elnök porondra lépése.
A magam részéről azt gondoltam, hogy színvonalasabb lesz az előadás, felkészültebbek lesznek a fő és mellékszereplők, és olyan dolgot láthatok, hallhatok, ami kimozdítja a cigány társadalmat nyomorult helyzetéből az OCÖ radikális fejlesztéspolitika felé fordulásával.
Már utólag sem csodálkozom rajta, hogy ennek épp az ellenkezője történt, fényévnyire tovább távolították a magyarországi cigányságot a forrásoktól, hisz mit is várhattam a Kolompár vezérelte csőcseléktől, akik személyi kultusszal fogják körbe a „nagyvezírt” akiknek az sem számít, hogy az OCÖ az elmúlt regnálása alatt csípőből elutasította a cigány értelmiség hiteles javaslatait, mint például a cigánytelepek felszámolását követelő programot.
Ma bűnbánó arccal és tiszta lappal szeretne Kolompár Orbán a hibái alól mentesülni, esetleg a cigánytársadalom támogatását maga mögött éreztetve a köztársasági elnöktől eljárási kegyelmet, a pápától bűnbocsánatot vagy végső esetben a köztársaságtól amnesztiát kérni, hogy újra folytathassa politikai ámokfutását és vagyonszerzését.
A kormány mindig megmenti az utolsó pillanatban az ilyen figurákat,- pénzt, fegyvert, paripát tesz alá, hogy ha kell, szállítson buszokkal cigányokat a CHARTA békemenetéhez. Szép és jó program...
Lett ettől munkájuk a cigányok 90 %-nak? Jóllaknak az éhező romák százezrei?
Majd ugyan ez a Kolompár ellenségnek állítja be a kormányt, a CHARTA szervezőit, a cigány értelmiséget és pártot indít a testvéri - MSZP-szövetségesei ellen?
Miféle hagymázos, zagyva összevisszaság ez?
Kolompár Orbán és politikája is felelős azért, hogy Magyarországon teret kapott és megerősödött a szélsőjobb, továbbá felelősség terheli a látszatpolitizálás miatt.
Magyarországon a cigányoknak nincs politikai, gazdasági, etnikai és jogi védelmük, szabad prédává tette a cigányokat, - mert csak saját, önös érdekével és a mellé álló csőcselék hatalomban tartásával volt és van elfoglalva.
Kolompár Orbán hangsúlyozta a Júdás pénzből bérelt porondon, hogy ez az összejövetel történelmi jelentőségű.
Teleki László 2002 derekán is valami hasonlót jelentett be a sajtó előtt, ami valahogy így szólt: „a Magyar Szocialista Párt 50 éves lemaradást pótolt be a cigány társadalom felé azzal, hogy személyemben államtitkári szintre emelte a roma ügyet.”
Érdekes, hogy ez a két ember folyamatosan a cigányok nélkül ír virtuális történelmet!
A cigány társadalomnak nem udvari bohócokra, dísz-cigányokra és nem hat kisegítővel rendelkező vezetőkre van szüksége, hanem többdiplomás, idegen nyelveket beszélő, felkészült, hiteles, roma vezetőkre. A romák előtti hiteleségről beszélek.
A cigány társadalom a mostani vezetői által van megítélve, megalázva és ezzel minősítve a többségi társadalom előtt.
Amíg a cigány értelmiség nem kap szót, és nem veszik komolyan javaslataikat, addig a csőcselék jut hatalomhoz a politikai elit letaposó, gátlástalan és megvásárló módszerével.
Kérem, hogy hallgassa meg a Rádió C által rögzített demagóg beszédet Kolompár Orbán előadásában és döntse el Ön, hogy milyen gazdasági, politikai jövőt jósol ez alapján a cigány társadalomnak.
Borítékolom a roma jövőt. Ha gyorsan nem cserélődik le a jelenlegi OCÖ- s garnitúra, akkor nincs remény. Záróra.
Más.
„A cigányok nem hogy kérni, még kérdezni sem tudnak”, nyilatkozta a hazugság- rádióban, a C-ben Kolompár és eddig ezért még senki nem vágta képen a cigányok közül.
„MÉG KÉRDEZNI SEM TUDNAK”,MONDTA A VEZÉR SZERETETT NÉPÉRŐL, HÜLYÉNEK, PRIMITIVNEK, PRE MODERNNEK, BARBÁRNAK NEVEZVE EZZEL ŐKET, AKIK ÉPPEN RÁ, KOLOMPÁRRA BIZTÁK ÉRDEKEIK KÉPVISELETÉT!
Kolompár azonban nem magában fedezi fel a totális alkalmatlanságot az OCÖ vezetői tisztére, hanem kóros jellemtelenséggel nem csak a szűk körű fizetett híveit, a választóit nevezi idiótának, hanem a teljes magyarországi cigányságot.
Mindezt alapfokú iskolai végzettséggel.
Itt az ideje a felkelésnek Kolompár ellen! ZÁRÓRA! Csík Tamás - főszerkesztő Kelt: 2009. március 14. Rádió C - Dominó - 2009.03.09. Műsorvezető: Ignácz József A magyarországi cigányság” első „országos kongresszusának helyszínen rögzített hangfelvétele
Kapcsolódó anyagok: - A cigányság önálló listát állítana az EP-választásokra - Kolompárt elhagyják a szövetségesek - Nyíltlevél Kolompár Orbánnak - Zsigó Jenő: Megpecsételt sors - Százezrek jövőjét áldozza fel Kolompár - A feketéknek Obama, a cigányságnak KO
Találatok: 7464 Hozzászólások (118)
![]()
Tamás!
Gratulálok, már előbb kellett volna ezt megírnod. A cikkel teljesen egyet kell érteni és nincs mit már hozzá tenni, gratulálok. A poénok nagyon ülnek :) gratula mégegyszer. D.R 1
2009, March 14 13:01
Nagyon jó cikk!!!!
Előbb kellett volna ezt megírnia Csík Tamásnak!!!! Kolompár totális leleplezése!!!!! Sajnos most indulnom, vagy aludnom kell.... Sok ilyen cikkre lenne még szükség! 2
2009, March 14 13:18
Kedves Tamás e cikket már nagyon régen megkellet volna irnod nagyon megköszönöm sok roma társam nevébe hitelességében nagyon fedi a valoságot
Köszönyük 3
2009, March 14 14:34
Kedves Tamás!
Csak gratulálni tudok a megfogalmazottakhoz, amivel teljes mértékben egyetértek. Tökéletesen igazad van a "cirkusz" jelzővel is, a mi térségünkből is számos statisztát szállítottak a helyszínre, akik a Tatárszentgyörgyi emocionális hatás alatt vannak, és valamit várnak a roma vezetőktől, és naivan tudatlanul kihasználták a jóérzésüket, azzal, hogy elmentek a kongresszusra, természetesen nem képviselők, de még nem is voltak annak közelében sem! Most már csak az a kérdés kedves Tamás, hogy mennyire tudják a don kolompárhoz közeliek át politizálni magukat a következő választásokig. Engem teljes mértékben felháborít a hozzá nem értésük, és erkölcsi szintjük, amellyel teljesen hiteltelenül végezhetik "felsőbb utasításra" a dolgukat. Egyébként várom a következő "nagynevű" slepp eltávolodását is a kolompártól, remélem ki lehet seperni őket a roma közéletből! 4
2009, March 14 15:15
Kedves Barátom Tamás!
Amíg ezt az írást nem olvastam, nem tudtam, hogy mi is folyik a háttérben. Nem volt, aki elmondta volna ennyire hitelesen, szókimondóan. Márpedig, ha tiszta vizet szeretnénk önteni a pohárba, akkor azoknak, akik látják, tudják, hogy mi folyik ott a központi berkekben, szóljanak, kongassák meg a harangokat. Mert az nem lehet, hogy ismét csapdába essünk csak azért, mert tájékozatlanok vagyunk. Nem tájékoztatnak az igazságnak megfelelően... 5
2009, March 14 17:05
Kedves Tamás! Mélységesen felháborodtam a cikk olvasása közben. Nem vagyok járatos a politikában, igy kevés információval rendelkezem. De ha Ti értelmiségiek toppn vagytok, miért utólag jöttök rá, hogy mi folyik körülöttünk???? Miért nem jeleztétek a többieknek, hogy sz..r van a levesbe???? Miért hagyjátok, és tűritek, hogy a rengeteg analfabéta vezető legyen???? Miért nem veszitek a kezetekbe az irányitást, és küldenétek el a sok hozzá nem értőt??? Nem kiskirályokra volna szükségünk, hanem segitő kezekre. Utólag persze lehet mondani jót, rosszat, de cselekedni fontosabb volna. Értékelem a cikket, de háborgok, mert nem tudom elhinni, hogy senkinek nem volt esze, vagy bátorsága ellenszegülni?? Itt az alkalom, kiváncsi leszek, hogy a sok okos, akik itt az oldalon is van, valyon mit tesz értünk.
6
2009, March 14 17:21
"A cigány társadalomnak nem udvari bohócokra, díszcigányokra és nem hat kisegítővel rendelkező vezetőkre van szüksége, hanem többdiplomás, idegen nyelveket beszélő, felkészült, hiteles, roma vezetőkre. A romák előtti hiteleségről beszélek."
Ebben az egy mondatban minden benne van, nincs is mit hozzáfűznöm. Talán annyival mégiscsak kiegészíteném, nem csak a cigány-, a többségi társadalomnak is erre lenne szüksége! Meg kell találni azokat az arcokat, akikről a szerző beszél. Hajrá! 7
2009, March 14 17:56
Marcselina!!
Te is olvasól újságot, nézel internetet - itt is. Nem kell azokba belerúgni akik csendben vagy hangosan is, de teszik a dolgukat - mindig elmondják a cigányoknak a veszélyt, mint most is... Arról nem a romaértelmiség tehet, hogy a romák nem mozdulnak meg és nem állnak ki a K.O és társai ellen...a pénz nagyúrfi! 8
2009, March 14 18:37
Kedves Csík Tamás!
Elsősorban, véleményem szerint nincs szükség,CKÖ-re A CKÖ-t mint roma képviseletet meg kellene szüntetni,feloszlatni! Helyette egy teljesen más szervezeti formában újra kéne szervezni a magyarországi cigányság képviseletét! Az,hogy Dancsék kiléptek a koalícióból,és a te mostani írásod,plusz még egy-két esemény nekem a következőt sugallja,s remélem ezért nem haragszol meg! Nevezetesen, a Tatárszentgyörgyi események után megindult valami,megindul egy valódi roma összefogás kezdete,mondhatni mindenki egyszerre mozdult! Azonban néhány nappal a temetés után,már megindult a jól bevált gépezet,megosztani,összeuszítani a cigányságot ismét,politikai megrendelésre! Írásodban sok igazság van,de én személy szerint, uszítást,a romák politikai ellehetetlenítését,apró csoportokra szedését,megosztásának szándékát érzem ki belőle! Ugyan azt látom,amit már 20-éve,azt,hogy roma vezetők,képviselők,közéleti személyek,értelmiségiek,undorító módon,ismételten egymás ellen harcolnak a hatalomért,megfeledkezve, a több százezer nyomorban élő cigány családokról! Valaki egyszer azt a találó mondatot írta eme oldalon egy cikk alá,hogy : " nem rád haragszom hanem érted" Testvéreim ,amíg nem tanuljuk meg azt,hogy ne saját magunk,és egymás ellenségei legyünk,addig a cigányság helyzete csak romlani fog! Nőjünk fel végre a feladathoz! 9
2009, March 14 20:24
Kedves Tamás!
Az általad észrevételezésre került cikkel egyet értek!Magam is feltettem azt a kérdést, hogy miért kellett 14évig várni az I.Országos CKÖ-i kongresszusra!? Amióta OCÖ képviselő lettem 2006-tól szembesülhettem mindazokkal, hogy egy országos Cigány Önkormányzat, hogy működik, és mik azok a hiányosságok, amivel viszont nem foglalkozik. 2009. februárjában hoztuk létre a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségét, annak érdekében, hogy a jelenlegi OCÖ elnöke csak a hozzá tartozó MCF-es önkormányzatokkal és szövetségeseivel foglalkozik. Ezért magam is kíváncsian vártam,hogy a kongresszusnak milyen eredménye lesz!A kongresszus végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket,hisz a CKÖ kongresszusból párt kongresszus lett. Te magad is jól észrevételezted, hogy a MCF roma összefogás pártja érdekében kampányolt Kolompár Orbán. A CKÖ-k valódi problémáiról azonban nem esett szó. Ha ma az a legnagyobb probléma, hogy adják vissza a kedvezményes mandátumot, akkor úgy gondolom, hogy az elnök úr nincs a helyzet magaslatán, és úgy látja, hogy a kisebbségi választási törvényekben nincs javítani való, akkor ebben az esetben el kell gondolkodnia, hogy mi célja volt a kongresszusnak!?A jelenlévő CKÖ-ket akik részt vettek a kongresszuson, és konkrétan nem az MCF-hez kötődtek, becsapta őket, hisz nem azt kapták, amit vártak, és nem a nyári EP-lista felállításáról akartak hallani. A felszólalók azok voltak voltak, akik Kolompár Orbán hűséges katonái. Az egyik felszólaló felszólította Kolompár Orbánt, hogy mondjon le, majd folytatta, hogy Kolompár Orbán ma az a személy, aki alkalmas a Cigányság vezetésére és felkéri, hogy álljon a cigányság élére. Őneki is el kellene gondolkodnia a továbbiakban. Bízom abban, hogy a CÖOSZ a nyáron tartandó konferencián mindazokkal az országos vezetőkkel,akik a cigányság érdekeit akarják képviselni, meghívásomnak eleget fognak tenni, és közösen meg tudjuk fogalmazni azokat a pontokat, amely a kisebbségeket érinti. 10
2009, March 14 20:35
T. Csík Tamás!
Ezek kemény szavak voltak, nem dolgom eldönteni, hogy mennyiben helytállóak, de bizonyára azok. Lenne egy javaslatom: jelenleg 443 látogató van a honlapon, máskor sem kevesebb, inkább több. Tegye közzé a roma értelmiség javaslatait, szervezze meg, hogy a hiteles és mértékadó emberek megszólaljanak, ismertessék a programokat, melyek kimozdítják a hazai cigányságot a jelenlegi helyzetéből, ahogy fogalmazta: "..a cigányoknak nincs politikai, gazdasági, etnikai és jogi védelmük, szabad prédává tette a cigányokat, ..." Ez az állapot a többségi társadalomnak sem lehet jó, azok a politikusok, akik irányítják a Kolompár féléket, az egész társadalmat is, így a többségit is a csőd felé kormányozzák. Sok sikert kívánok Önnek és minden tenni akaró roma értelmiségi embernek. 11
2009, March 14 21:25
Kedves Tamás
Kétszer is elolvastam az írását.Próbáltam keresni az útmutatást a helyes utat, megvallom őszintén nem találtam.Annyit szűrtem le, hogy KO nem jó vezér, a cigány párt halálra van ítélve. Az országos kongresszustól talán várt valamit. Tovább gondolkodtam.Talán kellene egy mozgalom,szövetség amelybe tömörülnének először az egész országból az értelmes diplomával rendelkező cigány emberek.Talán ezek hívnának össze kongresszust amelyen képviselve lenne minden magyarországi település.Alapelve lehetne ennek a mozgalomnak,szövetségnek a pártfüggetlenség /értem alatta azt,hogy ez a mozgalom nem állhatna soha egyetlen magyarországi párt mellé sem/.A mozgalom feladata mindig a hatalmon levő kormányzatnál a kisebbségi jogok megvalósításának kikövetelése, a cigányság érdekeinek védelme és a kialakított programjának állandó elfogadtatása és finanszíroztatása. Talán ezzel kellene próbálkozni,ahová jöhetne egyszerű tagnak mindenki aki tenni akar a cigányság érdekében még KO is,de Teleki Pál is és még Farkas Flórián is.Ez a mozgalom választhatna hiteles vezetőket,csinálna programot a foglalkoztatásra,iskoláztatásra,telepek felszámolására stb,amelyet kötelesek volnának a választott vezérek végrehajtani és minden évben beszámolni hogy mit értek el ebből a mindenkori kormánnyal tárgyalva. Az ügy továbbgondolására ,jogi szabályozására felajánlom a segítségem. Induljunk el és szervezzünk egy igazi mozgalmat,szövetséget,hiszen minden igazi cigánynak az érdeke hogy felemelkedjen a cigányság és emberi módon tudjon élni mindenki. Mély tisztelettel:Dr.Halász Árpád 12
2009, March 15 00:09
K. Tamás!
Úgy gondolom, hogyha értelmiséginek tartod magad akkor nagyon sajnálom, hogy azokat az eszközöket nem használtad ki amiknek a birtokában vagy!! nem tudom pontosan , hogy mióta vagy a C-press -főszerkesztője???? De már akkor az elején kellet volna , hogy KELLŐ tájékoztatást adjál az egyszerű roma emberek számára!!! Most szerintem úgy jön le ,hogy valamit jól csinál K.Orbán! megpróbál egységet teremteni ebben az országban!!! Ez bántja a pártpolitikai érdekeket képviselő dísz cigányainkat!!!! A cikked nem összefogásra buzdítja a magyarországi cigányságot hanem épp az ellenkezőket!!! Át kéne neked mint értelmiségi gondolni, hogy mit mikor ,nyilatkozóm!!! Ennek a cikkednek nagyon rossz száj íze van!!!! De ha gondolod, hogy mit gondolok részletesen az egészről úgyis tudjátok , hogy ki vagyok privátban folyt.köv!!! Köszönöm!!! Egyébként meg sok sikert!!! 13
2009, March 15 04:04
NagyŐ!
Az információ mindenkinek adva van és köztudott a közéletben. Véleményem szerint arról szól a cikk, hogy elég volt a kiárulásból, a felelőtlen hatalmi harcból, mert sokkal többről van már szó és nagyobb a tét. Ilyen a cigányok jövője! Sikerül e a cigányoknak olyan vezetőt találnia, akik értik és tudják is a feladatukat - ezáltal az forrásokat megtudják e szerezni a cigányoknak, ha kell akkor az eu-s források mellé a hazai forrásokat is. Ez lenne a jövö, a kitörés, és a gazdasági, politikai védelem a cigányoknak. Nem a kamu cigány párt politikai lozungok semmit hajtása! Kár, hogy nem a cikk kemény mondatai és igazság tartalma érintett meg. Engem viszont nem teljesen lepett meg mert valamelyest követem a cigány politikát, látok és hallok. Tamás! A cikk igaz és kemény! Azért kemény mert igaz! További sok sikert, majd jönnek mások, akiknek más lesz a véleményük - ez a világ rendje és dolga. A tényeket lehet ferdíteni, sőt igaznak beállítani, de aki tudja, ismeri annak nem! Hajrá romák! Üdvözlettel: Zsolt Béla 14
2009, March 15 08:01
"Két éve telt el úgy az OCÖ-nek, hogy hősszerepbe próbálta magát ripacskodni a Magyar Gárda megszüntetésével. Ma a Gárda virulensebb, mint valaha, újabb és újabb avató ünnepséget tartanak,- március 15 Hősök Tere - és az OCÖ- ez idő alatt- súlyos bűnt elkövetve hagyta kizárni a magyarországi cigányságot a fejlesztési folyamatokból, az Új Magyarország Fejlesztési Tervből. Súlyos, megbocsáthatatlan bűn. Itt is álcélt tűztek ki valakik az OCÖ orra elé, és a buta korlátolt „egyetlen legitim tárgyalópartner” valamiért teljesítette ezt az akaratot.
Az OCÖ nem maradhat. Kolompár nem maradhat. Elég volt." Ez a lényege a cikknek és erről kell, hogy szóljon mindenki mondanivalója! A romáknak más programot és elfoglaltságot Hirdet Kolompár és nem a fejlesztés politikát kéri a cigányoknak a kormánytól. Az utolsó 3 mondata Csíknek teljesen jogos! Egyet kell érteni vele! Zs.B 15
2009, March 15 08:16
ZSIVAJGÓ PÁLMAFÁN: avagy a tudós majmok földjén
Amikor a televízióban nézem a roma fórumokat valahogy mindig az a kép jut eszembe, mint amikor a panamák világában, országában lennék. Gondolom, mindenki szeme előtt ott van a kép, mikor a cigány nagyjaink egymásnak estek azon az ominózus napon, amikor puccsok meg egyéb más panama köztársaságokra jellemző koreográfia szerint zajlott (s valószínűleg zajlani fog) le az események. Hát ezek vagyunk Mi? A mindenkori hatalomnak ez volt a célja testvéreim, hogy tudós majmokat csináljanak belőlünk. Sokkal egyszerűbb így elfogadtatni a közvéleménnyel ( a még emberi érzésekkel bíró gázsókkal), hogy ezeknek nem adunk semelyik NFT-ből, mert ezek ilyenek. Verekednek egy választáson, ölik egymást a liba csontért, ezek után hogyan bízzunk rájuk több milliárd forintot. Hát nem látjátok ez a cél, azt akarják bizonygatni, hogy ezek ilyenek. Nehogy azt gondoljátok, hogy ebben nincs semmilyen tudatosság a hatalom részéről. Dehogy nem! Ha a cigány öntudat önmagához tér, akkor a cigányság meghatározó tényezőként beleszólhat a mindenkori hatalom intézkedéseibe és ez nem jó. A törvényalkotásban részt venni, beleszólni az éves büdzsébe, beleszólni az élet alakulásába az kinek lenne jó? 16
2009, March 15 09:04
AZ ESZEM MEGÁLL MIKOR IJENEKET OLVASOK AMUGY TETSZIK A CIKK DE HA IGY FOJTATJÁK A ROMA VEZETÖK AZ EGYMÁS ELLENI ÁSKÁLODÁST AKKOR A MAGYAR CIGÁNYSÁGNAK VÉGE.
NAGYON IS TEHETÜNK ERRÖL MERT MÉRT NEM LEHET ÖSSZEFOGNI LEVÁLTANI AZ EGÉSZ CIGÁNYVEZETÖSÉGET ÉS HELYETTÜK BÜSZKE IZZIGVÉRIG CIGÁNY AMBICIOZUS A TESTVÉREIÉRT KIÁLO VEZETÖKET A SZÉKBE ÜLTETNI.HA IGY MEGY TOVÁBB KÉNYTELENEK LESZÜNK MEGINT VÁNDORLÁSRA ADNI A FEJÜNKET MÉRT NEM VESZIK ÉSZRE HOGY ÜLDÖZNEK MINKET.JA PERSZE A MÁSIK HOGY OLYAN CIGÁNY VEZETÖT SZERETNÉK AZ ORSZÁG ÉLÉN LÁTNI AKI NEMNYAL BE AZ AKTUÁLIS POLITIKAI HATALOMNAK. 17
2009, March 15 09:06
Csík Tamás mindenről beszél csak jövőképet nem ad nekünk egyszerű telepesi cigányoknak.
Hát, ebben én is jó vagyok. A baloldalról mindenikek jól megmondja, de a jobboldalról szépen csendesen hallgat. Kedves Tamás, nem gondolod, hogy Te is ugyanannak a játéknak vagy a részese. Te mitől vagy több, vagy erényesebb, mint a másik oldalon lévők. A Magyar Gárda létének a felelősségét forszírozod, igaz testvérem. Akkor arról is beszélj barátom ki hívta életre. Szerinted Kolompár Orbán? Nem Ő, hanem Széles Gábor nagyvállalkozó média mogul alkalmazottjai, munkatársai. Azok az emberek, akik cigánybűnözésről és cigányterrorizmusról beszélnek és ahova Te Csík Tamás bejáratos vagy. Honnan ez a bátorság, honnan ez a hév, hogy Te, Tamás ítéletet mondj, honnan. A Magyar Hírlap online hasábjain jelen vagy mint cigány. És akkor Te beszólsz a Chartának, honnan ez az utálat. Te egy jő menő vállalkozó vagy, én egy koldus cigány, hidd el testvérem én soha nem tenném azt, hogy egy náci ismérveket hordozó lapnál hirdessek. Mert én ilyen vagyok. És sokan vagyunk így ezzel. Éheztem életemben annyit, hogy egy nappal többet éhezek az nem számít, de a lelkem az szabad, igen testvérem szabad. Ha majd Te Csík Tamás, más leszel, mint a többi politikai karriert dédelgető cigányunk és ledobod magadról a láncokat, melyet visel a cigánypolitikai elit, akkor majd hiszek neked, de addig nem tudok, mert szubjektív vagy testvérem. Üdv: cachipe, aki nem chachipe és aki kirúgatta magát innen 18
2009, March 15 09:07
cachipe!
"Csík Tamás mindenről beszél csak jövőképet nem ad nekünk egyszerű telepesi cigányoknak." A jövőkép benne van olvasd el figyelmesen. elkezdtél személyeskedni, de a tényeket nem látod. ezt úgyhívják, hogy terelés, méghozzá téma terelés. Nem tisztem megvédeni Csík Tamást... De tőled még semmit nem hallottam és nem olvasta...osztod az észt és a retorikát a cigányok felé, mint okos liberális, aki a mohácsit isteni, ha kell, ha nem. Neked van javaslatod vagy maradjon minden régiben és lopjon mindenki annnyit a cigányoktól amennyit bír? Te Hol és mivel kezdenéd a megtisztulást? Telepi cigány, ez jó duma. Ez ma előny vagy hátrány? Mohácsinak előny volt, ma milliomos a cigányok nevében. ZS.B - aki nem rúgja ki magát és nem fél a vitától sem... 19
2009, March 15 09:21
Tisztelt Olvasók!
Köszönöm azoknak, akik támogattak eddig a véleményemben és köszönöm a hozzászólásokat is – nem kell megvédeni, mivel az csak magyarázkodás lenne a tényekkel szemben! De jól esett... A cikkről szívesen vitatkozok, érvelek, ha erre igény van, - már azért is, mert én írtam és azt gondolom, hogy súlyos témákat és bűnöket fogalmazok meg benne Kolompárral és az OCÖ szemben. Amit leírtam, azt vállalom! Minden sora igaz! Egy dolgot viszont nem tűrök el, ha valaki úgy érvel, hogy nem tesz meg semmit annak érdekében, hogy tényeket mutasson fel – pro vagy kontra. Ha valaki csak annyit tud, hogy „fogjunk össze” de nem mondja meg, hogy kivel, mi mentén és kinek az érdekében és miért – az előttem nem cigány. Lehet azt mondani, hogy kemény szavak, de a kisded játékok ideje lejárt! A CIGÁNYOKNAK IS MEG KELL VÍVNIUK SAJÁT HARCUKAT, HA KELL EGYMÁSSAL SZEMBEN IS, ÉPPEN ÚGY, MINT A FEHÉREK TESZIK EZT A SAJÁT ÉLETBEN MARADÁSUK ÉRDEKÉBEN! Tehetségtelen bohócokra nincs szükség, ha még is akkor ne sírjon egy cigány se, hogy kirekesztik, megölik, vagy egyszerűen nem veszik fel dolgozni, és nincs munkája. Erről csak is a cigány politikusaink tehetnek – eltelt 20 év és még mindig azok vannak hatalmon, akik miatt szégyenkeznünk kell, akik nem képviselik a romákat csak magukat, akik rátolják a felelősséget az egyszerű cigányokra és ők tehetnek arról is, hogy ma gazdasági válság és etnikai válság van! Erről is szól a cikk! Csík Tamás 20
2009, March 15 09:49
cachipe!
A cikkben melyik mondattal nem értesz egyet? Érvelj ellene! 21
2009, March 15 09:50
Kedves Tamás!
Ezt vártam tőled, ilyenek ismertelek meg, hogy nem hagyod magad és írásod. Köszönöm, Zsolt Béla 22
2009, March 15 09:57
Cachipe!
Ezt mit jelentene? "ZSIVAJGÓ PÁLMAFÁN: avagy a tudós majmok földjén" Mert ha a saját OCÖ-s és Liberális vezetőidre érted, akkor helyes! 23
2009, March 15 09:59
Tisztelt Tamás!
Az én meglátásom szerint ideje lenne megujulnia a magyar cigányságnak.A mélyen "tisztelt"kolompár orbánék és barátai beláthatnák végre hogy a roma politikájuk elavult megbukott.hogy a holdudvara mért is véddi az szerintem érthetö pénz beszél kutya ugat. Nem kell se farkas florián sem kolompár orbán szeretnénk mi egyszerü cigány emberek olyan vezetöt akire fel lehet nézni halgatnak rá az emberek és ami a legfontossbb SZIVÉN VISELI A NÉPE SORSÁT ÉS ÉRDEKEIT. 24
2009, March 15 10:16
cachipe!
Ha nem tiszted, hogy vélemény mondj , akkor én minek álljak veld szóba? Egyszerű cigány gyerek vagy és még is okoskodsz és véded az OCÖ-t és megint másról beszélsz. Úgy viselkedsz a c-press-el, mint ha a cigányok ellensége volna. Mennyit is tettél eddig be a c-press-be, hogy számon kéred a hirdetési felületet. Te kis egyszerű cigány sokat tudsz, hogy ki kinek a barátja. Saját magad értékeled le…Kevés cigánytelepen van számítógép, ha csak nem a Kossuth térről írsz ide. Beszélj és érvelj a cikkről És ne tereld el a témát! Ennyit tudtok csak ügynök palánták? 25
2009, March 15 10:20
Cachipe!
"Kolompár a bohóc szerepe szerint a kongresszuson szerénytelenül belőtte magát a közönség előtt, mint egy ikon, mint egy bálvány (Isten bocsássa meg a bálványimádást..): „Mert én nagyon büszke cigány ember vagyok! Nálam büszkébb cigány embert nem ismerek a világon!.” A kis egoista cigány elnök." Kolompár már megelőzött - ő az első! Milyen dolog, hogy a háta mögött csak kullogsz? 26
2009, March 15 10:26
"Mennyit is tettél eddig be a c-press-be, hogy számon kéred a hirdetési felületet"
Tehát ez a lényeg? Stürmer lapban is hírdettél volna testvérem? Ha valaki ad pénz és felületet akkor Te ott megjelensz? Akkor mitől vagy te más, mint bárki? Nem vagyok kolompárista! Egy a zászló egy a tábor? Aki nem velünk az ellenünk? Valóban igazad van, nem tudok érvelni ez ellen. Üdv: cachipe, aki nem chachipe 27
2009, March 15 10:27
Azt látom, hogy nem is a gázsokkal kell birkóznom, ha nem a cigány ügynökökkel és kápókkal.
Mitől rettegteg ennyire, ha valaki ír a korrupt, analfabéta, megalkuvó cigányokról őszintén? 28
2009, March 15 10:29
Legyen neked egy a Kolompár féle zászló, nekem meg más fajta. Úgy hvják, hogy cigányok érdeke.
29
2009, March 15 10:31
cachipe!
Kértem hogy érvelj a cikkről, melyik mondata nem igaz, melyikkel nem értesz egyet? Ne beszélj másról! 30
2009, March 15 10:33
Elfogadom és elhiszem, hogy nehéz neked szemtől, szemben érvelni – nem vagy hozzászokva, csak a finom kis szemétkedéshez, azt is csak hátulról.
Nem kell félni, nem fog fájni – érvelj a cigányok mellett vagy ellen – ahogy neked tetszik! 31
2009, March 15 10:40
Kedves Tamás
Azt hittem Ön tenni akar valamit a cigányok érdekében pártsemlegesen. Rájöttem tévedtem. Válaszaiból nem a korrektség nem a jövőkép a helyes út tárulkozik ki hanem az ,hogy ami van nem jó/amit elfogadok egyébként/ de hogyan lenne Ön szerint a legjobb arról egy mondatot sem ír. Szomorú vagyok. 32
2009, March 15 10:42
Kérdezd meg!
azért jöttem be! mire is vagy kíváncsi, mikor már a cikkben minden levan írva csak értelmezni kell... 33
2009, March 15 10:45
Miért ajánlja fel a segítségét jogászként nekem? Nem kértem és nem szeretnék semilyen formában szervezetet nyitni, és főleg nem magyar ideológiai segítséggel. Köszönöm, NEM! Ettől lettél szomorú?
Mert én nem. 34
2009, March 15 10:47
Cigányok! Eszem ágában sincs osztani az észt, beleszólni sem akarok a vitátokba, mert ez nekem nem kompetenciám. Ez most csakis rólatok szól. Még sem állhatom meg, hogy ne írjam le észrevételeimet. Néhány hónapja követem a C-press cikkeit és az azokhoz kötődő kommenteket. Sokatoknál a hozzászólásaitok minőségéből, mondanivalójából, stílusából kialakult bennem egy pozitív kép, miszerint a felelős cigány politikai eliten kívül valóban létezik olyan roma identitású értelmiségi réteg, akik látják a hibákat és a politikai meggyőződésüket félretéve alkalmasak lehetnek arra, hogy csakis a cigányság érdekeit szem előtt tartva közösen cselekedjenek. POLITIKA NÉLKÜL! Hittem, hiszem, hogy az ezen oldalon kommentelők zöme IQ-ban, szakmai felkészültségében, tudásban, kommunikációban magasan felette áll mind KO-nak, mind FF-nak. Közösen képesek lehetnek arra, hogy irányt mutassanak oláhnak, romungronak, beásnak, mindenkinek. Úgy tűnik csalódnom kell. Már most a vita elején személyeskedéssé -erről sok mindent elmond, hogy önözi egymást két cigány...-, politikai csatározássá, sárdobálássá, így végsősoron partalanná válik a beszélgetés. Gondolkodjatok már emberek!!! Nem ez a megoldás, a megoldás nem ez!
35
2009, March 15 10:48
Miért nem a cikkről beszéltek és annak tartalmáról, hányszor kell megkérdeznem még?
36
2009, March 15 10:52
tantó!
Halász doktor nem cigány! Neki a magázás maradt. 37
2009, March 15 10:56
Tamás! Azt hiszem ez csak neked új, Halász doktorhoz hasonlóan én is gázsó vagyok... Ennek ellenére eddig itt engem is mindenki tegezett és viszont. ...és ez így jó!
Cachipe tette fel neked a kérdéseit önözve, pedig ő cigány... 38
2009, March 15 11:05
Legyen meg a hite szerint és magázon tovább. Nem ez a cigányok legnagyobb baja és nekem sem.
39
2009, March 15 11:08
Kedves Csík Tamás főszerkesztő: ...
A cikkedben minden szó igaz, de ezen írásoddal bebizonyítottad,hogy te sem vagy különb a Deákné vásznánál!Te,és ti vagytok az érem másik oldala,ugyan olyanok vagytok,mint akikről írsz csak épp pepitában! "A CIGÁNYOKNAK IS MEG KELL VÍVNIUK SAJÁT HARCUKAT, HA KELL EGYMÁSSAL SZEMBEN IS, ÉPPEN ÚGY, MINT A FEHÉREK TESZIK EZT A SAJÁT ÉLETBEN MARADÁSUK ÉRDEKÉBEN! " Drága testvérem 20-éve ezt a politikát folytatjátok harcot vívtok egymással,a nagypolitika megrendelésére,uszítására! Ennek eredménye a jelenlegi tarthatatlan állapot! Sok halottunk lesz még,ha ezt így folytatjátok! Ahelyett,hogy a problémák megoldásán összefogva,együtt dolgoznátok harcoltok a koncért,a hatalomért,a pénzért,mindannyitokat megvett a nagypolitika! Már az ilyen egyszerű "fogyatékos " cigányok is ,mint én,hányingert kap tőletek! Nem értünk,hanem ellenünk cigányok ellen vagytok! Ezt a politikát nem lehet tovább folytatni! Baráti üdvözlettel: a "fogyatékos" Radics Béla,aki fel meri vállalni magát! Nem álnéven olvasgat be neked! 40
2009, March 15 11:14
Radics Béla!
Milyen koncért, hatalomért kell nekem pl megküzdenem és mikor tettem ezt és ki felé, ha már beolvasgatsz nekem... Összefogás csak akkor lehet, ha cikkben megírt dolgok megszünnek - nem de? 41
2009, March 15 11:18
T Csík Tamás!Ön nem viseli el ha valakinek más a véleménye nem értem miért? Hisz ön mikor ezt a cikket írta tudta,hogy lesznek ilyen olyan hozzászólások nem csak azok fognak ide írni akok önnel egyetértenek.A stilusa és a hangneme sértő nem hiszem,hogy diploma kell ahoz,hogy tiszteljük más véleményét és ne elvtársanak vagy káposnak titulájja.Én nem vagyok Kolompárista nem ismerem őt de Florista sem vagyok.Azt gondolom,hogy ilyen stilusu hangnemmel érvelni nem lehet vagy ÉN NEM TUDOK.
42
2009, March 15 11:21
Meddig szeretnétek tűrni K.O kiskunmajsai lakos ámokfutását? Mond meg az időt és majd akkor írók legközelebb neked.
Kolompár mondta rólad, rólunk... "„A cigányok nem hogy kérni, még kérdezni sem tudnak”, nyilatkozta a hazugság- rádióban, a C-ben Kolompár és eddig ezért még senki nem vágta képen a cigányok közül. „MÉG KÉRDEZNI SEM TUDNAK”,MONDTA A VEZÉR SZERETETT NÉPÉRŐL, HÜLYÉNEK, PRIMITIVNEK, PRE MODERNNEK, BARBÁRNAK NEVEZVE EZZEL ŐKET, AKIK ÉPPEN RÁ, KOLOMPÁRRA BIZTÁK ÉRDEKEIK KÉPVISELETÉT! Gondolom, hogy Te ezt nem érzed magadnak sértőnek, ha így írsz és beszélsz. 43
2009, March 15 11:22
Hát akkor tegyünk róla,hogy szűnjenek meg,de jobbról is ,és balról is testvér!
Ma már képesek lennénk rá,csak akarat kérdése! 44
2009, March 15 11:23
erzsébet!
Nem mondta senki, hogy nem viselem el, de Ön még egy szót sem írt a cikkhez, csak belemagyaráz olyant, amit nem is Önre mondtam. Miért? Mivel nem ért egyet? Másolja ide és megmagyarázom Önnek ha kéri. De ne mondjon olyat és ne adja a számba amit önnek nem mondtam. Köszönöm, Tamás 45
2009, March 15 11:26
Írtam én azt Csík úr,hogy egyetértek Kolompárral?Nem.De avval sem értek egyet amit jobb oldali "cigányaink" mondanak és tesznek ellenünk mert nem melettünk ügye ebben egyetértünk?
46
2009, March 15 11:29
Ma nincs hiteles cigány vezető,képviselő az országban,a cigányság 90%-nak ez a véleménye!
47
2009, March 15 11:30
Véleményem szerint,a cigány politikai elit hiteltelen,egytől egyig!Nem kell már nekünk sem Kolompár sem Farkas Flóri sem Teleki...nekik köszönhetjük a jelenlegi helyzetünket!
48
2009, March 15 11:33
Radics Béla!
Ha már ez első lépésnél nem jutunk túl, és elgáncsoljuk egymást egy tehetségtelen korrupt disznóért akkor soha nem lesz összefogás. Először is ki kell mondani, hogy kik a felelősek az elmúlt gyalázatos cigány politiáért. Nem sumákolva és nem csendben! másodszor meg kell határozni a célokat és feladatokat, hogy mire is "szövetkezünk" és kinek az érdekében. (5 közös feladat, program cím minimum) Harmadszor, meg kell találni azókat akik ezeket a feladatokt nem zsebrejátszva képviselik ( ez max 25-30 hiteles többdiplomás cigány) Ha ezeken túl lehet futni, csak akkor van értelme azt mondani, hogy ROMA összefogás.... Az első lépést megtettem - érthetővé tettem a baj forrását. Rajtatok a sor! És mielőtt valaki megvádol azzal, hogy pozició kell nekem , akkor jelzem, hogy egyenlőre nincs ambicióm ... 49
2009, March 15 11:34
CKŐ sem kell,roma összefogás kell új alapokon új arcokkal!Pártpolitika mentesen!
50
2009, March 15 11:34
"CKŐ sem kell,roma összefogás kell új alapokon új arcokkal!Pártpolitika mentesen!"
Ezt tudja Kolompár is? 51
2009, March 15 11:37
erzsébet!
Írtam vagy mondtam, hogy jobb vagy bal? Szerintem nem! 52
2009, March 15 11:38
"Először is ki kell mondani, hogy kik a felelősek az elmúlt gyalázatos cigány politiáért. Nem sumákolva és nem csendben! "
Tomi kihagytad Telekit,Farkast,nem csak a törpe cigány a felelős! A többivel egyetértek! CIGÁNYOK TESTVÉREK HAGYJUK ABBA A VESZEKEDÉST, ÉS SZEMÉLYESKEDÉST,MERT MÉG MI EZT TESSZÜK CSORBA ROBIKA GYILKOSAI,MÁR TERVEZIK AZ ÚJABB KIVÉGZÉST! 53
2009, March 15 11:44
Az ocö regnálai idje alatt...így írtam. Szerintem ők is ide tartóznak!
Eddig is arra törekedtem, hogy háttérbe kerüljön a személyeskedés, főleg itt az oldalon. olvasd vissza a hozzászólásaimat. Magamat meg nem hagyom, főleg azt, hogy Kolompár helyett én vagy más vigye el a balhét, és felelősséget toljon ránk! A szavak mögött gyilkos szándék húzodik, mikor Kolompár összefogást mond! 54
2009, March 15 11:48
ÉN KISZÁLLTAM LEGYETEK SZERENCSÉSEK TESTVÉREIM!
AKIT MEGSÉRTETTEM ATTÓL ELNÉZÉST! TESTVÉRHARCBAN NEM VESZEK RÉSZT! 55
2009, March 15 11:52
Ki kinek a testvére? Nekem a Kolompár cigány ellenes politikája nem testvéri.
56
2009, March 15 11:54
Tomi tesónkanak szurja a szemét hogy az ocö vezetése töbségében oláh cigány azért nem említette Telekit és Farkast. És tudjuk azt is hogy a Tomi tesónk nem nagyon szívleli az oláh cigányokat. Az ilyen ember ne verjen éket a cigányok közzé, és ne beszéljen összefogásról. Itt kezdődik a baj. Továbbá írja meg hogy milyen összefonódás van vagy volt a C-press és Széles Gábor közt. Igazat adok Radics Bécinnek ez így nem mehet tovább!!!
57
2009, March 15 11:55
Csík úr ön továbra is csa Kolompárt támadja ÉS FLORI MEG ATÖBBI HOHÉRUNK!Egyetértünk sok mindenben DE nem látom önben a pártatlanságot.Ha látnám önben ezt egyetértenék önnel de sajnos ön egyoldalt támad. Mert aki most a tűz közelében van azoknak mind távozniuk kéne.
58
2009, March 15 12:02
majdnemjo!
Ez aztán a manipuláció felső foka- barvó. :) engem szeretnél a közppontba állítani és oláh cigány gyűlőlőnek kikiálatani, annak ellenére, hogy egy szót nem írtam az oláh cigányokról és a beásokról. de ha kéred akkor erről is írok részedre...:) Telekit itt említem olvasd vissza és értelmezd a cikket szakszerűen, ha már manipulász. Ime: "Kolompár Orbán hangsúlyozta a Júdás pénzből bérelt porondon, hogy ez az összejövetel történelmi jelentőségű. Teleki László 2002 derekán is valami hasonlót jelentett be a sajtó előtt, ami valahogy így szólt: „a Magyar Szocialista Párt 50 éves lemaradást pótolt be a cigány társadalom felé azzal, hogy személyemben államtitkári szintre emelte a roma ügyet.” Érdekes, hogy ez a két ember folyamatosan a cigányok nélkül ír virtuális történelmet!" Vagy ez is most Oláh Cigány hangulat ellenes? Nagypályás vagy na meg kell hagyni...de sajnos nem itt. Maximum az OCÖ pénztárnál. 59
2009, March 15 12:03
Jó olvasni titeket azt látom,hogy majdnem ugyanazt modjátok midannyian csak más nyelven.Az szerintek bitos,hogy elkezdődott valami új dolog, más gondolkodás.
Lehet,hogy végre eljön a roma rendszerváltás? Remélem!!!! Azért mindenkinek el kell gondolkodni azon,hogy milyen lépésekre van szükség ma romaügyben.Szerintem testvérkéim civil,civil.és civil önszerveződésre főváros vidék eggyütt 60
2009, March 15 12:04
Cigány!
Korai még kiárándulnod, most jön még csak a java - 2009 június...Már el is fáradtál? Sajnálom. 61
2009, March 15 12:08
Tamás:Ne csak kritizálj elég ha csak a gádzsók teszik ezt velünk! Te mint tanult ember mondj szebbet jobbat valahol el kell kezdeni az összefogást.Mert különben látod el fognak taposni bennünket ehhez ne aszisztálj! Se te se más mint Cigány ember inkább az volna jó ha össze hoznátok a Roma vezetőket mint inkább össze ugrasszátok őket!
62
2009, March 15 12:09
erzsébet!
Te meg egyethajtasz, mint a pereces, megakadt a lemez? Hányszor írjam még ki Telekit idézzem a cikkből...??????Ha tudsz valamit írd meg és majd virtuálisan bólintok. 63
2009, March 15 12:09
vizipoki!
Már több alkalommal megírtuk - de neki futok mégegyszer. A RIMB le tett egy programot és követelést a kormány asztalára, azt kell elovasni és követni. Hamarosan kint lesz nálunk is felhívása és lehet csatlakozni, ha váltózást szeretnél. Olvass többet a c-press oldalán ezekről, mert sok anyag , írás kint van. Csak használni kell, mint egy jó cigány archivumot a könyvtárban. Kolompár programját olvastad már? 64
2009, March 15 12:13
Kedves Tamás!
Folyamatosan a cikkéről akarja, hogy értekezzünk, ami az te értékrendedben ez helyén is van. Lehet másról is kérdezni téged? 65
2009, March 15 12:14
Nem a lemez akadt meg hanem az összefogás hiánya a cikkéből kedves Ferenc.Ön mit nem ért azon,hogy azt hiányolom az ön hozzá szólásaiból,hogy egyoldalu.Én is szívesebben látnék olyan diplomás fiatalokat akik egy pártnak sem a díszcigányai de nem csak Kolompártől kell megszabadulnunk hanem a Flori féléktől is.És akkor elindulna valami.
66
2009, March 15 12:14
cachipe!
Lehet kérdezni, mert ez az egy olyan hely a roma média területén, ami nem kormányzati és pályazati pénzből jött létre. Sőt évi 80 millos állami támogatást sem kap.. kérdezz bátran. 67
2009, March 15 12:20
majdnemjo: ...
"Tomi tesónkanak szurja a szemét hogy az ocö vezetése töbségében oláh cigány azért nem említette Telekit és Farkast. És tudjuk azt is hogy a Tomi tesónk nem nagyon szívleli az oláh cigányokat. Az ilyen ember ne verjen éket a cigányok közzé, és ne beszéljen összefogásról." Most tévedsz! Ismerek jó képességű és elkötelezett, iskolázott többdiplomás oláh cigányt, aki jó vezető lehetne. Ilyen például Daróczi Ági, Ruva Farkas Pál, Akik éppen nem oláh cigányokkal alakították ki a teljes körű cigányértelmiségi összefogást a Rit-ben és a Rimb-ben. Sajnos Kolompár nem tartozik a jó képességű, elkötelezett, iskolázott többdiplomások közé – remélem ebben egyetértünk. 68
2009, March 15 12:33
cachipe!
Amit eddig mondtam és tettem azt teljesen vállalom, nincs mit magyarázkodni nekem. Nem én vagyok az OCÖ elnök és nem én ülök bent a parlamentben sem. Én végzem a munkám, amit néha még élvezek is... 69
2009, March 15 12:37
erzsébet!
"Széles politikája bár nem tudom milyen politika az aminek a tüntetésén azt kiabálják PUSZTULJ CIGÁNY!!" Miért nem Széles Gábort kérdezi meg ezügyben? A C-PRESS jelen volt ezen a tüntetésen és fel is vette, majd közre adta a c-press oldalon. Nem titkoltuk el senki elől, hisz nem tudtuk volna:) Itt a linkje meg lehet nézni újra, C-PRESSTV bolkkban megtalálható: http://portal.c-press.hu/200902154246/c-press-tv/tuntetes-a-magyar-hirlap-mellett-a-sajtoszabadsagert-es-a-kormany-ellen.html 70
2009, March 15 12:42
Mit nézzek,hogy ott áll két népét eláruló"ember"és mosolyognak mikor skandálják,hogy pusztulj cigány köszönöm láttam hallotam elég volt egyszer.Széles mogult nem áll modomban megkérdezni de nem is kell hisz tudjuk mit "képvisel" ,hogy milyen médiát és hírt ad fegyverként a hazafiaknak .De ugyláttom meddö "vita"mert ön nem hajlandó meghallani más emberek szavát.Nem hajlandó a kivehető mondatokat értelmezni.Kivánok önnek sok sikert de nem széles oldalán.Tisztelettel csak egy egyszerü buta cigány nő.
71
2009, March 15 12:50
Kedves Látogatók!
Kacsi-pe, Nagyő, erzsike, drhalász és a többi magyar provokátor! Sajnálatos módon meg kell állapítanom, hogy a romák valós, igazi problémájáról és megoldásáról nem hallok és nem látok beazonosítható cigány embert és cigány szervezetet sem. Ezért azt kell mondanom, hogy többen írnak a Magyar Gárda, Kuruc info, vagy máshonnan annak érdekében, hogy a cigányról a témát eltereljék és láthatatlanná tegyék a romák számára a fejlesztési forrásokat és a cigányokat. Már pedig az a lényeg a cikkben is, hogy lesz-e a cigányokra forrás és milyen arányban fog ez hozzájuk eljutni? A Kacsi-pe a kik, elmondása sem Chacipe vagy is, nem igaz! …- véleményem szerint soha nem volt cigány és a meglátásom szerint ügynök, provokátor. Egy cigány a telepről nem beszél így! Az elmondja, hogy milyen fejlesztések indultak el nála a környezetében vagy nem indultak el és mit tesz ennek érdekében? Milyen bázissal rendelkezik, vagy csak itt egy személyben „cigánykodik” a cigányok nevében. Közelebb lakik a Kossuth térhez vagy az NBH-hoz, sőt szerintem még cigánytelepet sem látott. Egy telepi cigány honnan tud a c-press kapcsolatokról és belső ügyekről, szerződésekről? De a roma fejlesztés politikai jövőképről semmit! Erzsike nem cigányként veri szét a cikket, a probléma megnevezése nélkül és Flóri „akasztását” kiabálja – miért ki kérte fel erre? Dr Halász mostanra cigány lett és szervezkedni szeretne a c-press-el! Eddig hol voltál drága testvérem? Ha valóban nyugdíjas roma vagy akkor volt időd végig nézni a cigányok nyomorúságát, most mitől tudod egyszerre megmondani, hogy ki a tenni akaró és elkötelezett cigány? Miért nem szervezkedtél eddig, hol praktizáltál eddig és kiknek? – ha nem kell a segítséged, mint azt írtam, akkor már nem is vagyok „összefogásra” alkalmas cigány személy? Ezek után csak és kizárólag csak saját névvel beazonosítható cigány szervezetteknek, cigányoknak és nem cigányoknak válaszolók és „vitatkozok” mert ez az én véleményszabadságom. Mától mindenki magáért felel! Én megírtam…és hozzám köthető így is megy be a cigánypolitikai archívumába! Az igazi cigányokat nem lehet megvezetni és félre vezetni, mert nem engedik – drága szép magyar barátaim. Remélem megértitek, hogy már elkezdődött és ebbe Ti sem tudtok már beleszólni és megálljt parancsolni a cigányoknak, ha tetszik, ha nem! Üdvözlettel: Csík Tamás 72
2009, March 15 13:45
Kedves Csík Tamás főszerkesztő!
Látszik a fentebb írtakból, hogy sajnos nem ismersz minket. De ez nem is probléma. Engem meg sem említettél! Számomra nem fájdalmas, sőt örülök! Valójában annak örülnék, ha közelebbről ismernénk mindannyian egymás gondolatát, szándékát, terveit. Csak tisztán világosan becsületesen. Tőlünk telhetően... Tisztelettel, és szeretettel, Csak egy Magyar anyanyelvet beszélő Cigány nemzetiségű adófizető állampolgár. És csak egy aranypánttal a homlokán, ám tisztelve országát, és más nemzetiségeket. Nemzetem szeretve, csőcselékestől, bűneivel, problémáival együtt . Javító pozitív szándékkal...Csak egy Cigány 74
2009, March 15 14:05
Kedves Testvéreim!
Észre sem vesszük, és az uszítások tömkelege ér bennünket. Nem vesszük észre és máris egymásnak fordítanak bennünket. Hol voltak eddig az írástudók,a többdiplomás cigányaink? Bírálni könnyű,tenni pedig semmit sem tettek eddig. Persze most előbújtak rejtekükből,mert EU-s választás lesz,most bezzeg hallatják a hangjukat. Nem kell rájuk hallgatni,mert szavuk minden betűje méreg,nekik nem a cigány egység kell,hanem a hatalom,vagy ha azt nem tudják megszerezni,inkább a teljes pusztulás. Ez kell nekünk? Ezt akarjátok? Ha nem lesztek olyanok egymáshoz mint anya a gyermekéhez akkor nem lesz a roma társadalomból soha semmi. És mit szeretne tisztelt Csík Úr! Lehet a Kolompárt támadni,azonban tizen húsz diplomával nem értek annyit mint ő egymaga! És miért bántjátok? azért, mert dolgozik és gondolkodik a romák fejével és a romák szívével?-ellentétben veletek! ÓH ti farizeusok,hát nem volt még elég a szentégtelenkedéseitekből? Szégyen amit műveltek! 75
2009, March 15 14:07
Van néhány ekhós szekér, mind cigány. A romungro-, beás-, oláh cigány szekereken más-más emberek, más-más problémák, ezért más-más megoldási javaslatok, más-más érdekek... Most nincs más teendőtők, mint ezeket a nagyon különböző szekereket több lóval egy irányba húzni! Úgy gondolom az elmúlt 20 év bebizonyította, hogy új lovak és új hajtók kellenek. Erősek, kitartóak, okosak és nem öntörvényűek. A bakon legalább három kocsis, akik nem befolyásolhatóak és képesek "csapatban" dolgozni. Egy romungro, egy beás, egy oláh. Egyik szekérre sem kell narancsot és szekfűt pakolni, sőt olyan utas sem kell rá, akik ezekkel az "árúkkal" üzletelnek és közben "súgnak" a bakon ülőknek... Egy zászló, ami se nem narancs, se nem vörös színű, inkább osztott mezős kék-zöld alapú, vörös kerékkel. Egy másik pedig a magyar trikolor. Nehéz lesz, de nincs más esélyetek, nincs más utatok!
76
2009, March 15 14:29
Tisztelt Farkas Antal volt együttgondolkodó barátom!
Azért válaszolók, mert ismerlek és névvel írsz (ami becsülendő), sőt nagyon is jól ismerlek – nem vagyok amnéziában veled kapcsolatosan. Szerencsére a köpönyeg forgatásod akkora viharokat kavart más és szervezetekben, hogy már csak egy Cunnami tudja azokat elfelejtetni. Most Kolompár és politikáját preferálod – Ha jól emlékszem eddig felakartad jelenteni és börtönbe juttatni a korruptsága és törvénysértés miatt – nézd vissza írásaidat és nyilatkozataidat. Nem rég tüntettél ellene az OCÖ székház előtt az OCIMK eladása végett. Hova is tűnt mára a HIT, a Törvényesség, a számonkérés, mint felelős OCÖ elnökhelyettestől? Már nem számít semmi csak a helyzetbe hozatalod? Nem ellentmondásos a viselkedésed, kiállásod? „Bírálni könnyű,tenni pedig semmit sem tettek eddig. „ Ebben a mondatodban kire gondolsz? Remélem az OCÖ-re beleértve magadat is. Mert akkor vagy korrekt. „Persze most előbújtak rejtekükből,mert EU-s választás lesz,most bezzeg hallatják a hangjukat.” És ez Kolompárón kívül kit érdekel? Minket ez nem érint, ezért ne csúsztass! Az MCF roma párt szeretné ismét a bukást… „Lehet a Kolompárt támadni,azonban tizen húsz diplomával nem értek annyit mint ő egymaga!” A bizonyítvány most állítottad ki magadról – és most mehetsz az OCÖ pénztárba felvenni a béredet. Miért nem támogatod a cigányértelmiség által megfogalmazott programkövetelést a fejlesztési forrásokat a cigányoknak? Miért tudsz csatlós lenni és kiárulni a cigányokat Kolompár mellett – szerinted a bukás és az álpolitizálás előre viszi a cigányokat? Tényleg csak sajnálni tudlak. További Sok sikert Kolompár bandájában. Üdvözlettel: Csík Tamás 77
2009, March 15 14:38
Antikám!
Erről mi a véleményed? "Amíg a romák néhány százaléka Kolompár vezér kamu vezetésével kamu célokért „harcol”, addig elúszik a 8000 milliárdos fejlesztési időszak anélkül, hogy az OCÖ erről egy szót is szólna. Ez már nem bohózat, nem cirkusz, hanem a tragikus valóság OCÖ kivitelezésben. SÍRÁS. ZÁRÓRA!" Kergessük a Gárdát vagy álljunk ki a forrásokért? Ez a kérdés nem az EP választás! Eddig se csináltak a cigány EP képviselők semmit a cigányokért Brüsszelben! Most ki fog? Itthon tegyünk rendet a fejekben majd kicsit később európában is, mert itthon éheznek és ölik a cigányokat. Kedves OCÖ elnökhelyettes Úr. Nem de? 78
2009, March 15 14:53
Kedves tantó!
Köszönöm! Ez az egyetlen járható út szerintem is! Az értelmed és a közös gondolkodás eredményeként zászlónkra tűzhetjük előző írásodat. "egy magyar tantó" ! Gratulálok minden szavad igaz és bölcs gondolatod érthetően megfogalmazott korrekt értelmes cselekvési terv lehet. Azt sem tudom hogy köszönjem neked kedves tantó! Az Istenem áldjon téged, és kedves családodat. Tisztelettel, és szeretettel, Csak egy Cigány 79
2009, March 15 14:58
Tisztelt Farkas Antal OCÖ elnökhelyettes Úr!
Válaszolja már meg ezt tételesen ha szabad kérnem. " Ki fizette ezt a „nagyszabású” populista és demagóg cirkuszt és miért? Kinek áll érdekében több tízmillió forint befektetése a romák összecsődítésébe, csak azért, hogy egy másfajta, a romáktól idegen és a biztos bukás irányába vigye el őket a bohóc és a statiszták lefizetett közreműködésével." Én is lassan elhalgatnék, ha nem tudok választ adni, azon kívül, hogy fogjunk össze, meg a többi demagóg szólamban ki is merülünk... Igaz, hogy 15 millióba került az MCF párt rendezvény? Tud valamit erről OCÖ elnökhelyettes Úr? Várom megtisztelő válaszát. Üdvözlettel: Csík Tamás 80
2009, March 15 15:19
cachipe!
Én is elmennék és kérném a törlésemet ha lehull vagy leszedik az álarcot - Te tényleg profi ügynök vagy ez már nem kérdés! Szia Kis János, alias cachipe. 81
2009, March 15 15:22
Kedves Tamás!
Főszerkesztő Úr! Úgy lesír rólad a vak düh, olyan mintha az egész életed feltetted volna Kolompár megbuktatására. Igen volt afférom a Kolompárral,de ez már a múlté,mert az embereknek, ha új, közös célok vetődnek fel,és ez a cigányság közügye,akkor félre kell tenni minden eddigi problémát. Sajnos nem látod,te sem és a barátaid sem,hogy ezzel a gyülölködéssel nem juttok sehova. Elúszott a fővárosi CKÖ, elúszik mindenetek,ha továbbra is ilyen magatartást tanúsítotok. Igaz,és most is állítom,Kolompár állítólagos végzettsége,felés tíz diplomás barátod húsz diplomájával. Azt hiszitek a diploma mindent eltakar,eltakarja a kicsinyességet,a rosszindulatot,a kapzsiságot? Miról beszélsz,milyen 8.000. milliárd forintról? van az már 5.000. milliárd is! Hát nem veszed észre az egész csak maszlag? Térj meg, és barátaid is,talán lehet még üdvösséged,különben nem leszel más,csak egy cigányellenes lap tulajdonosa! Na szia, Kis főszerkesztőkém! 82
2009, March 15 15:41
Kedves Cigány!
Köszönöm jó kívánságaid! Egy "magyar tantó", vagy egy "cigány szityari" egyre megy, ha jót akar...! Egy dolgot látnotok kell. A saját utatokat nektek kell kijelölnötök és nektek kell járnotok is. Ebben csak magatokra számíthattok, ehhez nem kell gázsó segítség, mégcsak közvetítőként sem! Csak beszéljetek végre egy nyelvet, egyetlen közöset! Természetesen nem lovárira, kárpátira, vagy beásra gondolok. Taves baxtalo! 83
2009, March 15 15:43
Farkas Antal! Engem is érdekelne a Csík kérdései amit feltett Önnek. Ne csak Kolompár képességeit fényesítse már, hanem az Önét is. Lesz válasza?
Zs.B 85
2009, March 15 16:08
Tudtam, hogy sok itt a ... provokátor, de, hogy ennyi azt nem.
86
2009, March 15 16:10
Kedves Barátaim, ezt az önérdekű, gusztustalan szégyenletes diskurzusokat nagyon el tudtuk sajátítani a többségi társadalomtól! Ha valaki bátorkodik megfogalmazni a frankót betörik a feje, így járt Tamás is! De abban igazat adok a másik oldal képviselőinek, hogy nem szabad elhallgatni és nem őszintén beszélni indulat és emoció nélkül a magukat jobb oldalinak titulált roma közszereplők elmúlt 20 éves "közben járásáról sem"! Sajnos a jelenlegi roma érdektelenség és bizalmi válságnak, amely az ocövel szemben megjelenik ebben Farkas Antinak és nagyon sok társának akik a roma önkormányzatiság óta az ocö tagjai óriási szerepük van! Erről sajnos ti tehettek testvérem, ti országos "képviselősködtök" 15. éve! Íme egy honlap, egy vita fal, és finom kritikája a rendszerben munkálkodók felé! Bizony el lehet gondolkodni azon, miért e sorozatos kritika a kolompár holdudvarral szemben, illetve a mindenkori ocövel szemben! Arra senkisem gondolt, hogy ez a getto politikai a roma ügy halála, és roma -roma közötti harctér, a mi homokozónk, amelyet igyekszünk is megszerezni kollektív javakat áttaposva, közösségeket megalázva, személyiségek elvesztésével!
Kedves Országos roma vezetők helyettetek is szégyenlem magam! Remélem a jövő generációja tanul mind ebből! a konklúzióm csak ennyi, egyenlőre... 87
2009, March 15 16:51
Persze nem kívánok személyeskedni, nem szeretnék senkit sem megítélni, távol áll tőlem!
Biztosan voltak ocö képvielők akik végezték, vagy végezni akarták a dolgukat! Nem kérdőjelezem meg, csak láthatjuk, hogy a kisebbségi önkormányzati modell nem igazán hozta meg a gyümölcsét roma vonalon, sem helyi, sem területi, pláne nem országos szinten! 88
2009, March 15 16:55
Kedves tantó- 93-as hsz.
Miért nem felejtjük el ezt a romungró-beás-oláh maszlagot? Ez eddig valamiért élt, de tovább tartani egyenlő az öngyilkossággal. ( én muzsikus cigány vagyok, és egyik csoportba sem tartozom, a romungró sem zenész cigány...na? Bonyolítsuk még?:DDDDD ) Nem hiszem , hogy a 3 "fajta" cigánynak mások lennének az érdekei. Mindannyiunknak kell munka, oktatás, kenyér, lakás és biztonság, hogy ne lehessünk a náci ideológiák újbóli célpontjai. Vagy esetleg a beás és oláh cigányok másként gondolják? (költői kérdés, mert a válasz biztos, hogy nem). Én nem érzem úgy, hogy Kolompár elnök Úr valóban képvislete volna az érdekeim. Mit tett az elmúlt 16 év alatt? Nem ő maga mondta, hogy becsapott minket? Megvettek csontokért, becsapták őt magát is. Csakhogy neki nem szabad hagyni, hogy becsapják, mégha el is vakítja a csillogás, mert az cigányok érdekeiért él, ha tetszik neki ha nem!!!!! És most, hogy bevallotta, eladta a cigányokat, őt magát is, mi változik?????? Milyen programmal állt elő? A 40 perces felvételből semmi nem derült ki azon kívül amit eddig leírtam, meg " éljenek a cigányok ,zsamóóóóóó". Na ezért kellene a színpadról balra levonulnia ahogyan azt a színielőadások közben megszokhattuk. 89
2009, March 15 17:22
Macska! Én kívülről látok (nem cigányként!) és élek meg dolgokat. Lehet, hogy nem jól.
"Nem hiszem , hogy a 3 "fajta" cigánynak mások lennének az érdekei." Pedig pontosan így tűnik. "Miért nem felejtjük el ezt a romungró-beás-oláh maszlagot? Ez eddig valamiért élt, de tovább tartani egyenlő az öngyilkossággal." Én eddig, mint ahogyan most sem, nem éreztem még a közös gondolkodást sem, nem hogy a közös jövőkép definiálását. Semmivel nem vagytok mások, mint a többségi társadalom, csak ti nem két részre, hanem sok darabra vagytok aprózva. Nem kommentelek tovább, marjátok csak egymást továbbra is. Ne lássatok tovább az orrotoktól, éljenezzétek Kolompár Orbánt, vagy Farkas Flóriánt, ki-ki érzelmei szerint! Na jó napot! 90
2009, March 15 17:52
Nem kell egy cigánynak sem megütni a náci hangot - nem az egyetnem értéssel van a baj drága öcsém, hanem a stílussal!
91
2009, March 15 18:17
Uraim és hölgyeim!
Úgy látom, a Főszerkesztő úrnak sikerült felkavarni az indulatokat, sokan szinte beleszerelmesedtek a saját gondolataikba, meg a nagy cigány önérzetükbe, de a vagdalkozáson túl sok értelmes hozzászólást nem olvastam. Lenne szíves valaki bekezdésenként elkezdeni cáfolni az írást, vagy azt megvédeni? Vagy azon gondolkozni, hogy mit lehetne tenni a jövőt illetően és nem csak kiabálni és siránkozni, kinek éppen milyen kedve van? Az uniós pénzekről csak annyit, hogy folyamatosan fenn van az NFÜ honlapon a néhány, társadalmi egyeztetésre kiírt pályázat és az értesítés a jövőben kiírandó pályázatokról. Csak egy példa: "TAMOP-3.3.5/B/08/1 és TAMOP-3.3.5/B/08/1/KMR jelű, "Civil részvétel erősítése az oktatási diszkrimináció elleni fellépés és a tanulók iskolai sikerességének támogatása érdekében – Antidiszkriminációs jelzőrendszer kiépítése" című pályázatok dokumentumai jelenleg pontosítás alatt állnak." Ehhez már hozzá kellett volna szólnia a roma értelmiségnek, de minimum pályáznia kell a szervezeteiknek. És még van több is. Ezekkel kéne foglalkozniuk, akkor nem tűnne csak úgy el 120 milliárd forint. Önök nem tudják, hogy egy problémát előbb fel kell tárni, az okokat és okozatokat össze kell szedni, megoldási változatokat kell kidolgozni és csak akkor kell a szervezeteken gondolkozni! nem mindegy, hogy jobb, vagy baloldal? Egy sem volt jó! De el tudják mondani bármelyik kormánynak, hogy mit akarnak, ehhez a cigányság mit tesz és ehhez mit vár a kormánytól? Ezen segítene Csík úr cikke, de Önök nem erről vitatkoznak! Megmondológus! Kérlek vitázz úgy, hogy ne sérts meg feleslegesen másokat. Ez a mondatod:"gusztustalan szégyenletes diskurzusokat nagyon el tudtuk sajátítani a többségi társadalomtól!" engem sért. Tudtok ti nélkülünk is szégyentelenül kiabálni, ezt nem tőlünk tanultad. 92
2009, March 15 18:37
Hát ,kedves Tamás, látod, a cigányok soha nem fognak összetartani. Soha nem lesz megbékélés, még magunk között sem. Én ugy látom, a hozzászólók nagy többsége nem akarja érteni a lényeget. A mostani vezetők pártokhoz kötöttek, és ugy tesznek, ahogy megkövetelik tőlük. Ezért lenne jó, ha volna párt semleges vezetők. De az csak úgy lehetne, ha kimondottan ,,,cigány,,, párt ként működne. Szerintem bárki hozzákezdene, belebukna, mert sajnos a hires összetartás már régen nincs, lásd az előzményeket. Jótanácsként engedd meg, hogy elmondjam, Hagyd a fenébe a bolondokat, ne szervezz semmit, mindenki teremtse meg a saját kis birodalmát, aztán kukorékoljon ott kedvére. Néha ugy érzem, hogy hálátlanok az emberek, ráadásul azt várják, hogy más kaparja ki a gesztenyét. Azért jó lenne egyszer összejönni, és megismerni az itt irókat, és jól elvitatkozni, beszélgetni személyesen sok mindenről. Üdvözlettel Janku Mihályné, egy nagymama.
93
2009, March 15 19:35
Tisztelt Farkas Antal Úr!
Ez nem az OCÖ közgyűlése, ahol mindent bűntetlenül lehet cselekedni és beszélni. Ha mégegyszer személyeskedik, annak ellenére, hogy Ön OCÖ elnökhelyettes, akkor nem csak a hozzászólást fogom törölni, ha nem Önt is. Kérem, hogy Érveljen pontról, pontra felelős roma politikusként. Vagy ezt nem tanítják az OCÖ-ben? Az nem elfogadott, hogy "Ön nem tudja kérdezzék meg Kolompár Orbánt" - nos, akkor felmerül a kérdés, hogy Ön mit tud, azon kívül, hogy fogjunk össze? Várom megtisztelő válaszát, és pénzügyi beszámolóját. Már engem érdekel. Üdvözlettel: Romale-moderátor 94
2009, March 15 20:01
T.Főszerkesztő úr és nyilatkozók!
Sajnálattal olvasom soraitokat mert igaz ami igaz MEGTANULTUK egymás lejáratását rendesen! Szerintem elindult egy folyamat a magyarországi cigányság életében ! Ez a folyamat nem más mint egységes arculatot és képviseletet megteremteni az országban! Tudom, hogy ez nem sok egyéni harcosnak van ínyére! DE EZ VAN! A roma értelmiségiek eddig hol voltak???!!! Vagy nekik is az a céljuk,hogy szétverjék azt a kezdeményezést ami a romák összekovácsolásáról szól!!!???? Nagyon jónak tartanám ha nem a sajtóban üzennénk egymásnak hanem le kéne ülni egymással és megbeszélni az adott feladatokat és problémákat! Mert azok vannak!!!! Ha mi romák nem oldjuk meg ezeket a belső ellentéteket akkor soha senki nem fogja megoldani helyettünk!! Ma roma társadalom érdekeit kell, hogy tartsuk szem előtt! Az értelmiséginek tartott romáink nem mérik fel annak a súlyát, hogy milyen helyzetben vagyunk és milyen helyzet előtt állunk akkor nagyon sajnálom! Aki most ezt a kicsinek tűnő ""1127 kisebbségi önkormányzatból 684 település 1500 képviselője jelent meg – a sajtó szerint. " roma összefogást is nem nézi jó szemmel az a roma ember társai ellen nyilatkozik és cselekszik!!! Ha tanulták az értelmiségi romáink a konfliktus kezelést kérem tőlük, hogy alkalmazzák a minden napjainkban! Kedves főszerkesztő úr! Miért tudom úgy , hogy minden egyes roma vezetőnk mellet ott voltál az elmúlt időszakban!! Talán nem volt diplomájuk!!?? Vagy nem segítették a munkádat??!! 95
2009, March 15 20:10
Kedves Tamás!
Kikérem magamnak NEM VAGYOK magyar provokátor!!!!!!! Hanem CIGÁNY vagyok!! Támogatom a "romaösszefogást" roma értelmiségiekkel vagy anélkül!!!! Aki most nem ezt a kezdeményezést támogatja az nem a romák érdekeit tartja szem előtt! 96
2009, March 15 20:18
T. Bogdán István!
"Sajnálattal olvasom soraitokat mert igaz ami igaz MEGTANULTUK egymás lejáratását rendesen!" Véleményem szerint Kolompár járatja le a magyarországi cigányokat. Vagy Ön nem így látja? 97
2009, March 15 20:19
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!
|
||















A magyarországi cigányság első országos kongresszusát –erre is 14 évet kellett várni - Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke hívta össze, és az országban működő 1127 kisebbségi önkormányzatból 684 település 1500 képviselője jelent meg – a sajtó szerint.












