A Magyar Narancs 2008. november 20-i számában megjelent egy cikk, Kicsinyes, szánalmas, kártékony címmel. Alcíme: Elúszó uniós támogatás.
Az ismertetett eset lényege röviden az, hogy a kormány a Várkert, de
elsősorban az I. kerületi, várbéli, egykori Honvéd Főparancsnokság
romos ingatlanának felújítására, átépítésére, ott művészeti,
kulturális, idegenforgalmi centrum létesítésére tízmilliárd forintot
szánt európai uniós forrásból, aminek a felhasználását végül is az I.
kerületi önkormányzat minden lehetséges fondorlattal megakadályozta.
A tízmilliárd forint elköltésére 2010-ig van lehetőség. Most fő a kormány feje, mi legyen a megmaradó, felhasználatlan tízmilliárd forinttal, ami nem csekély összeg, de a nyolcezer milliárdhoz képest nem is egetverő.
Előre jelzem, a magam részéről határozottan örömmel és honfiúi büszkeséggel fogadtam volna a palotanegyed szélén árválkodó szétlőtt, lerombolt épület felújítását, világszínvonalú építészeti megoldások kivitelezését, nemzeti büszkeségem, önbecsülésem mértékének növekedése fokokban -- maligán? -- mérhetően mámorított volna. Sajnos erre még várnom kell.
De másra is.
A Roma Integrációs Tanács (RIT) tagjaként kezdettől azt képviseltem, a roma ügy legkülönbözőbb területein maga a kormány legyen a kezdeményező a brüsszeli tárgyalásokon az EU-források felhasználásakor, legyen szó munkahelyteremtésről, cigánytelepek felszámolásáról, bölcsődék, óvodák, iskolák, utak, intézmények építéséről, egészségvédelemről, ösztöndíjrendszerről, tehetséggondozásról vagy az úgynevezett alapintézmények -- színház, múzeum, koncertterem, kutatóközpont stb. -- létesítéséről. Nem így lett. Mondhatnám, sehogy sem lett semmi. Pedig a cigányok egységesen döntöttek a fenti célok mellett, nem úgy, mint az I.
kerületi önkormányzat, amely szemrebbenés nélkül lemond tízmilliárd forint befektetéséről a kerület, a vár javainak gyarapításába.
A cigány közélet, a RIT és a tárca tárgyalásokon egységesen képviselte az új építésű, modern, reprezentatív Országos Cigány Művészeti Központ koncepcióját. A Miniszterelnöki Hivatal, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviselői azonban a legutóbbi tárgyaláson ultimátumszerűen közölték a cigány képviselőkkel: sem pénz, sem hely nincs a művészeti központ felépítésére.
A cigány tárgyalók nem fogadták el ezt az ultimátumot, amit még azzal is kiegészítettek, hogy amennyiben nem fogadjuk el egy megüresedett, a fővárosi önkormányzat által felajánlott iskola átépítés utáni épületét országos cigány művészeti központként, akkor egyáltalán nem lesz művészeti központ ebben a ciklusban. A cigány képviselők ragaszkodtak az új építésű és funkcionálisan a feladatokhoz tervezett épülethez, megjelölték az általuk legalkalmasabbnak tartott helyet, az eredeti nemzeti színház helyét, amit ma Gödörként ismer Budapest, kifejtve, hogy a kormány ott az alapok kiépítésébe már rengeteg pénzt befektetett, és egy létező alapra viszonylag rövid időn belül fel lehetne építeni az Országos Cigány Művészeti Központot. Az új Országos Művészeti Központ felépítése kiemelt feladatként benne van a Roma Integráció Évtizede Program 2008--2009. évi feladatairól szóló kormányhatározatban 2010. évi megvalósítási
határidővel, felelősökkel. A cigány képviselők azt is kifejtették, hogy teljes mértékben alkalmatlannak tartják, sőt nonszensznek a megüresedett iskola kijelölését a művészeti központ pontosan körülírt feladatainak, funkcióinak a befogadására.
A kérdés ezek után az, hogy mi köze lehet a várban pangó tízmilliárd forintnak az Országos Cigány Művészeti Központ felépítéséhez.
Magyarország már kezdi talán kapizsgálni, hogy többre menne a humán értékek előtérbe tolásával, mint a díszburkolatok, szökőkutak és az egyéni milliárdosok számának fejlesztési forrásokból történő növelésével.
Azzal is szembesülni kénytelen, hogy források nélkül a legkevésbé sem tud a cigányok helyzetén javítani. A szimbolikus értéket és üzenetet hordozó cigány művészeti központ humán értéke pontosan kiszámítható többszörösen megtérülő befektetés az ország jövőjébe, az emberi kapcsolatok értékesebbé válásába.
Innét nézve tehát van hely és van pénz.
Egységes elveket valló cigány képviselet is van. (Kolompár Orbánt kivéve. De ezen nem csodálkozunk.)
Van Gödör, amelyet be kell fejezni, akár az eredeti tervek felhasználásával.
És van tízmilliárd forint, amit vissza kell adni felhasználatlanul, miközben a cigányoknak a képükbe vágják: nincs pénz, és jövőre sem lesz. Mi ez? Tanulságos mese a jövőnek? "Kincs, ami nincs" játék?
Vagy vérrealitás a valós szándékokról és szándéktalanságokról.
A hazugság, képmutatás, önsorsrontás kormányzati cirkusz akrobatáitól, akik bohócba is lemennek rögtön a halálszaltó után.
De alattuk mindig van védőháló.
A cigányok alatt és felett nincs.
Amaro Drom cigány havi lap decemberi szerkesztői jegyzete
www.amarodrom.hu
C-PRESS
