
Péntek délután elérhetetlenné vált az egyik legismertebb magyar
radikális jobboldali honlap, a Kurucinfo. A romák, cigányok, legújabban
pedig a homoszexuálisok elleni fellépésre buzdító honlap ellen korábban
többször próbáltak fellépni a hatóságok, de sikertelenül. Az
üzemeltetők azzal bújtak ki a felelősség alól, hogy egy amerikai
szerveren működtették az oldalt.
Elérhetetlenné vált pénteken a legismertebb magyar radikális jobboldali
honlap, a Kurucinfo - hívta fel az [origo] figyelmét partnerünk, a
Vírus Híradó. Az Egyesült Államokban bejegyzett és onnan üzemeltetett
honlap forgalma Dallasban szakadt meg, tehát nem csak Magyarországon
elérhetetlen. A honlap üzemeltetői szombaton közleményben tudatták,
pénteken, magyarországi idő szerint délután 3 órakor a szolgáltató
lekapcsolta a fő szervert.
A magyar hatóságok korábban hiába próbáltak fellépni a radikális
honlap ellen. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly augusztusban
utasította az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy vizsgálja
meg, milyen alkotmányos eszközök állnak rendelkezésére a Kurucinfó
"gyűlöletkeltő gyakorlatával szemben". A hatóságok azonban hiába kértek
segítséget az Egyesült Államoktól, nem jártak sikerrel, mert az USA-ban
az európai gyakorlatnál szélesebben értelmezik a szólásszabadságot.
A Kurucinfo egyike volt azoknak a honlapoknak, amelyeken az elmúlt
napokban a szombati melegfelvonulás megzavarására szólítottak fel
radikális csoportok. Néhány napja például külön cikk jelent meg arról,
hogy kell a tojások belsejét kiszívni, és a héjakat festékkel
feltölteni. A szerző egyértelműen arra buzdított, hogy ilyen tojásokkal
dobálják meg a felvonuló melegeket.
A Kurucinfo 2006 őszén kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor közölte
több, a zavargások résztvevőinek ügyeit tárgyaló bíró nevét, címét és
telefonszámát. Később közéleti személyiségek telefonszámát is
nyilvánosságra hozták. A lap szerzői élesen támadják a romákat, a
zsidókat, a kormánypártokat, de bírálják a szerintük erélytelen Fideszt
is.
A honlap készítői több írásukban is bizonygatták, hogy őket nem
lehet felelősségre vonni, mivel a honlap külföldi szerveren működik. Az
impresszum szerint a lap kiadójának igazgatója Libényi János
(szabósegéd, aki 1853-ban merényletet követett el Ferenc József császár
ellen), főszerkesztője Horváth Zsolt (ezen az álnéven közölt
publicisztikát Schmidt Mária ellen a Magyar Nemzet),
főszerkesztő-helyettese pedig Egei Antal (ez alatt a név alatt jelent
meg a "Pokorni Zoltán birodalmat épít" című írás a Magyar Nemzetben).
C-PRESS - Origo
