El sem lehet venni tőlem.

Asszimilálódnom is kellene: a magyarokhoz, magyarnak, ami már születésemtől fogva vagyok. Oda, ahonnét a magyarok kitaszítanak. Csak azért, hogy a számomra külön jogként adományozott asszimilálódási kényszerrel legyen módom élni.

Tehát nem elvették tőlem a magyarságomat, hanem adtak asszimilálódási kényszerlehetőséget.

Hogy mennyire élek jól az asszimilálódási lehetőséggel, azt sosem én mondom meg. Mondjuk: kijelenthetem-e, hogy én már elértem azt az asszimilálódási szintet, amivel eleve születésem pillanatától rendelkezem. Ezt mindig a többséghez tartozók kisebb-nagyobb csoportjai, egyéni hangadói, jobbos-balos ideológusai, rendőrei, hatóságai, szervezett és szervezetlen véleményformálói mondják meg rólam, magyarról – hogy ha cigánynak is kinézek – eléggé kinézek-e már magyarnak is az asszimilációs létrán állva.

Integrálódni, asszimilálódni, magyarnak is lenni, cigánynak is lenni – aminek természetesen szintén születtem, akárcsak magyarnak – nem könnyű. Miként az sem, hogy hátrányos helyzetű legyek-e, vagy halmozottan hátrányos helyzetű a magyar és cigány helyett, vagy lehetek mindhárom: magyar, cigány, hátrányos helyzetű, vagy csak kettő: magyar hátrányos helyzetű.

Mert az etnikai hovatartozás az egy különösen védett adat. Amiről senki nem tudhat, még én sem hivatalosan. Csak nem hivatalosan tudja az egész ország, én is, hogy olyan cigány vagyok, aki hátrányos helyzetű, magyar és joga van nem cigánynak lenni – ha tud. Joga van arra is, hogy hátrányos helyzetűként kezeljék, támogassák, beillesszék, segítsék, ha tudják. Meglepett, hogy senki nem láthat engem cigánynak a rendszerváltás óta.

Éreztem, hogy ez aztán már a demokrácia.

A cigánnyal szemben lehetek például egy senki, de nem lehetek például magyar, mert a magyarok mást látnak bennem, aminek hangot is adnak. Én nem akarok bajt okozni, kellemetlenkedni sem szeretnék, és ezt senkiként egész jól meg tudom valósítani. Szinte nem is látnak. Nem kell velem törődni, csak az a bajom, hogy sokat beszélnek rólam. Minek, ha nem is látnak? Múltkor is értesítettek, hogy 120 milliárd forintot adtak fel nekem postán, de címzés híján a postás nem tudta kézbesíteni, ismeretlen felirattal visszaküldték a feladónak.

Gondolkoztam ezen is, hogy a más címzetteket: őstermelőket, földtulajdonosokat, disznósokat, tyúkosokat, tojásosokat, gyümölcsösöket, zöldségeseket, búzásokat mindig megtalálják, a postás soha nem viszi vissza a pénzt a feladónak. Igaz, ők nem senkik. Pedig nekem is vannak problémáim a – politikai – időjárással, a körbetartozással, ha esik, ha fúj, az a baj, a munkahelyek elosztásával, a tudáselosztással, éhezek, nyomorgok is, nem is kicsit, aztán mégse. Tenni kéne valamit, de elveszi az energiámat ez az integrációs-asszimilációs, meg a különösen védett személyesadat-történet. Minden erőm elmegy arra, hogy újra az legyek, aminek születtem: Magyar és cigány. Gondolkoztam azon is, mi bajom lenne, vagy kinek mi baja lenne, ha annak neveznének, aminek születtem? Magyarnak és cigánynak. Nem vagy, hanem mindkettőnek. Nyíltan, egyenesen bele a képembe. Zokon venném én azt? Nem. A múltkor is az egyik cigány úgy köszönt a komájának, hogy szervusz, kisebbségi testvérem. A másik meg azt mondta: jól vagyok, drága hátrányos helyzetű testvérem! Kiintegráltak már magadból teljesen? Nem. Álmomban még cigánynak láttalak.

Aztán hallottam, hogy az én emberi méltóságomat védik ily módon. Valami baromi piszkos dolog lehet ez a cigány-roma elnevezés a többiek fejében, ha ennyire tiltva van, hogy úgy nevezzenek, aminek születtem.

Gondolkoztam rajta: nem az lenne az én emberi méltóságom méltó védelme, ha cigánynak látnának, neveznének? Ha pedig cigányként elnyomnának – erre gondolni sem merek –, cigányként is védenének meg, és nem keresztvízzel, azaz átkereszteléssel.

Szerintem mi már integráltuk magunkat jó néhány száz éve.

Rendben van a magyarságtudatunk, a cigányt meg úgysem hagyják elveszni bennünk a fajgyűlölők, még ha szeretnénk is.

Nem kéne most már más csoportokat bevonni ebbe a játszmába?

Olyanokat például, akik fehérek, és ha jól teljesítenek, maradéktalanul sikerülni fog nekik az integráció, az asszimiláció. Célcsoport lehetne például a privatizáción meggazdagodott milliárdos újgazdag réteg. Hát úgy élnek ők, mint egy rendes magyar ember? Úgy barátkoznak, üdülnek, dolgoznak, építkeznek, úgy fektetnek be, mint a rendes, becsületes magyar átlag? A többség? Szerintem igencsak kilógnak, a kultúrájuk is megváltozott. Vissza kellene hogy asszimilálódjanak a jachtjaikról, tengerentúli birtokaikról a magyar valóságba.

Ebben igazán ne a bőrszín számítson.

Ugyanezt tudnám javasolni a politikai elitnek, az értelmiségi elitnek, az olajszőkítő elitnek, a korrupt elitnek, ezeknek az elkóborolt nyájaknak – integrálódjanak és asszimilálódjanak vissza a „népbe”, ami nyilván van, a magyarok és cigányok többségi világába: a milliókat érintő nyomor, szegénység és esélytelenség magyar világába. Tőlük ezt nem elvették, mint a cigányoktól a született természetes jogaikat, hanem ők hagyták el, feladták, elszórakozták, elkótyavetyélték, elherdálták, kiélték magukból. Adjuk vissza nekik jótékonyan, ha tudjuk. Hirdessük meg a szabad identitásválasztást a milliárdosoknak, tőkebefektetőknek, a szürkeállománynak, a fehér galléros bűnözőknek, a fajgyűlölőknek – ha fehérként fehért gyűlöl is –, nem beszélve a színeslátókról. Korrekt ajánlat, teljesíthető feltétel, nem úgy, mint az, amit a cigányoknak tettek.
Persze a cigányok könnyedén átvághatják a gordiuszi csomót.

Félelem nélküli világot, sokkal kevésbé elnyomó világot csak a félelmet leküzdeni képes emberek közössége teremthet.

A lelki egészség, az önbecsülés és önértékelés legalább annyira függ a jellemtől, a személyes akarattól, mint a károsító környezet hatásától.

Létezhet fejben megélt, végiggondolt roma rendszerváltás közel húsz évvel a többségi politikai-gazdasági rendszerváltás után?

A választ mindenki magában hordozza.

Zsigó Jenő

C-PRESS