Néhány emberöltő alatt megváltozott a világ. Sok gyarmattartó országból lassan már gyarmat lesz. Édes játéka az emberiségnek az „elnyomásjátszma”, amelyben – és ez nem nagyon volt korábban beszámítva – nemcsak az elnyomó tanul újabb és újabb elnyomó technikákat. Az elnyomott is tanulóképes. Kisebb részben hajlandó megtanulni és magáévá tenni az elnyomó lelkivilágát, azaz saját maga elnyomásában közreműködni, de nagyobb részben az elnyomottak a lázadás, a kitörés, a bizonyítás lehetőségeit keresik.

Mondhatnánk, vágják a centit, hány nap, év, évtized van még hátra a megalázott létből, a rabszolgastátuszból, a tudatlan, műveletlen, ma már fizikai munkára sem nagyon alkalmazott párialétből.

Anglia, Franciaország, Hollandia, Portugália sokat tudna mesélni erről, nem beszélve az USA-ról. A kérdés az, hogy az említett országok gyarmattartó, illetve gyarmatvesztő, rabszolgatartó és rabszolga felszabadító történelméből mit hasznosít, mit ért meg korunk Magyarországa, fiatal és esendő demokráciánk, kitűnő politikusaink és a mérvadó értelmiségiek. Valamint az elnyomottak.

Elképzelem Magyarországot az Észak-Dél polgárháború helyszíneként, de a történelmileg hibás iránytűn itt olyan nincs is, csak Jobb meg Bal, és ha rabszolgákról van szó, egyesítik erőiket.

Hagyományos-magyar hagyományőrző-megoldás a mindenáron történő elnyomás fenntartása a végső határidő kitolásáig, mert a többség sem a javakon, sem az előnyökön, és a demokrácián sem kíván osztozkodni az elnyomottakkal. Azokkal,  akiket a történelmileg kialakított és fenntartott előítéletesség-rendszere szerint minden oka megvan lenézni, lealázni, alkalmatlannak, éretlennek és érdemtelennek tartani arra, amire  az vágyik.

Másik lehetőség: felismerni és elfogadni, hogy a változás és a változtatás elkerülhetetlen és előnyös. Ekkor  az állam mindent megtesz a változtatás érdekében, elébe megy, előkészíti azt,  így mindkét fél sikeresnek érezheti magát generációkon keresztül és a lehető legtöbb kölcsönös haszonnal jönnek  ki a játszmából.

Vajon Magyarország melyik játszmát játssza a cigányokkal? 

Nekem gyanús, hogy a mindkét fél számára legelőnytelenebb, maximalizált veszteséggel járó játszmát választotta. Ez az egész eldőlt már akkor, amikor a cigányok tömeges munkanélküliségét legkevesebb három generációra kiterjesztették a beavatkozás elmulasztásával.

A legtöbbet hangoztatott szlogen szerint a romák felemelkedéséhez az oktatáson keresztül vezet az egyetlen út. Ezt nagyon szeretik hangoztatni, olyan gyermekbarátnak tűnik, műveltségpártinak, meg hát a gyermek! Az még nem is igazán cigány, majd ha felnő, munkanélküli lesz, követelőző, elégedetlen, akkor már igen. De a gyerekkel még jótékonykodhatunk, pláne, ha csak szlogentapaszokat kell elhelyezni a cigányság testén, és pláne, ha az placebo, akkor megy a dolog még egy utolsó fasisztának is.

 Az oktatásra hivatkozás alapvetően nem igaz. A kivezető út a felnőtteken és a munkán, az állandó foglalkoztatottságon és az állandó jövedelmen, és csak ezzel egy időben és párhuzamosan a tudás igazságos elosztásán keresztül aszfaltozható. A munkanélküli cigány létből még földutat sem döngölünk, nem hogy autópályát ilyen módon.

Ezért aztán nem csoda, hogy a cigány gyerekeket is leszakítja magáról a társadalom. Sem a gyermeki ártatlanság, sem a krisztusi szeretet, sem az EU-eszmény ebben nem állhat a többség útjába.

A többség nevelhetetlen.

Nem menti fel a stigmák alól a gyermekeket, a szüleiket, a cigányok kultúráját, mint ahogyan magát sem a faji előítéletesség, az elnyomás beidegzettsége alól.

Ha egyszer a kommunista rendszer kimondta, hogy a cigányoknak nincs kultúrája, akkor az új rendszerben sincs. Ennek tudható be, hogy ma sincs művészeti kulturális központja, színházi, néprajzi és képzőművészeti kiállítóterme, történelmi és nyelvi kutatóközpontja a magyarországi cigányságnak. Márpedig kultúra és művészet nélkül nincs becsülhető nép, népcsoport, etnikum, sajátos szociális népréteg, senki. Ha Mária Terézia kimondta, hogy jobb, ha a cigányok gyerekeit magyarok nevelik, akkor a nevelőintézetekbe átemelt cigány gyerekekkel ma is ez történik.

Ha kimondták, hogy a cigányok nevelhetetlenek, akkor megtöltjük velük a börtönöket, vagy éppen a fogyatékosok iskoláját és máris igazunk van. Ha egy töredék közülük mégis igyekezne felkapaszkodni, középiskolát, egyetemet végezni, akkor egy ponton baromira berágunk, mert kezdenek  többen lenni mint szeretnénk (?), és megvonjuk az ösztöndíjukat. Nehogy má’! Pedig tanulni kell. Igaz az elnyomottak néha többet tanulnak kitaszítva mint befogadva. Ha az előző rendszerben a romák  részt vettek az ország felépítésében, akkor az új rendszerben munkanélkülivé tesszük őket és úgy is hagyjuk valamennyit, hogy igazunk legyen: mégis csak munkakerülők.

Milyen lesz Magyarország 20-40 év múlva, ha minden így folytatódik?  A cigányok nyomora lesz a katalizátora az új magyar nemzedékek faji előítéletességének! Reneszánszát éli majd a cigány-ellenes mítoszgyártás. A genetikailag kódolt cigány bűnözőkép  és egyéb többségi perverziók torát ülik majd. Pedig csak az egyszerű, szokásos, hétköznapi, megszokott, kikezdhetetlen elnyomás napi tornagyakorlatai eddzik a többség lelkét-testét. A cigányokét pedig a düh, az önpusztítás, az öngyűlölet, akik még akár saját akaratukból is képesek átlag 20-30 évvel kevesebbet tölteni a földi paradicsom helyett a földi pokolban?

A nyerő XXI. században a változatlanság lesz az alapja a fizikai összecsapásoknak, szegregációnak, nélkülözéseknek. Mindezt az új, friss, ropogós demokrácia, a roma kormányprogramok, az NFT I. és II., az Új Magyarország program,a Roma Évtized program  előtt és után mondom. Kétségek között, a tévedés kockázatával.

Mit gondolnak, kit fog megnevezni a többség hibásnak, önhibásnak, felelősnek, számonkérhetőnek, szankcionálhatónak, átnevelésre szorulónak: magát, vagy a cigányokat?

Lehet az elérhető legnagyobb kölcsönös haszonnal játszani ezt a nagyszabású történelmi valóságdarabot, ezt a prolongált drámát. Pillanatnyilag a ma élők, majd új és új életek játszmáját nyerőre fordítani.

A jól nevelt cigánysághoz jól nevelt többség kell. Az új játszma neve: nevelhető többség= nevelhető cigányság.

Tanulni kell.

A nevelhetetlen többségnek.


Budapest, 2007. április 17.

Zsigó Jenő
 

Forrás: C-Prees - Amaro Drom - 2007. április 17.

Ez az írás megjelent az Amaro Drom legújabb, 2007 áprilisi számában