
Lázas sietséggel próbálnak szövetségeseket találni az Országos Cigány Önkormányzat élére pályázó jelöltek. A tét: visszatér-e a szervezet élére a fideszes
Farkas Flórián.
„Azt hiszem, ezeket a figurákat nem lehet félreállítani, meg kell várnunk, amíg kihalnak. Türelem!” – írta Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) egyik vezetője a c-press.hu internetes lapban az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) jelenlegi vezetőiről 2006 tavaszán. Sok türelme azonban nem volt a roma politikusnak, hiszen szervezete és ő maga is csatlakozott ahhoz az összefogáshoz, amelyet Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke alakított ki nemrég a márciusi országos kisebbségi önkormányzati választásokra.
Kolompárnak ritka bravúr sikerült: maga mögé tudta állítani egyik legkeményebb korábbi kritikusát, Horváth Aladárt, az RPM elnökét. ők együtt indultak már négy évvel ezelőtt is, ám akkor Horváth rövid három hónapig volt csak az OCÖ elnöke, utána Kolompár megbuktatta. Ebből hosszú, bíróság elé is vitt vita támadt, s Horváth nem szűkölködött a jelzőkben, amikor az OCÖ elnökéről beszélt. „Naiv voltam, azt hittem, nyolc osztály felett és büntetlen előélettel is lehet valaki OCÖ-elnök” – mondta az RPM elnöke egyik akkori nyilatkozatában. Emellett olyan nyilatkozatok láttak tőle napvilágot, hogy „Kolompár Orbán üzleti vállalkozásnak tekinti a cigánypolitikát”, „antiszemita”, „pitiáner, pénzéhes vajdácska”.
„Politikai alkut kötöttünk” – mondta most a HVG-nek Horváth. Elmondása szerint először ki is akart maradni a szövetségből, ám bizonyos feltételekkel mégis vállalta az együttműködést. Az OCÖ jelenlegi vezetése, illetve a szövetséget kötő, Kolompár vezette Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) támogatják Horváth „előléptetését” a pénzek elosztásánál. „A megállapodásunk egyik eleme, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség roma célú programjainak kialakításában én veszek részt az OCÖ részéről” – vázolta a szövetség alapját az egykori szabaddemokrata országgyűlési képviselő.
Kolompár részéről a tét az, ő marad-e az OCÖ elnöke, vagy át kell engednie a pozíciót az önkormányzati választásokon jobban szereplő Lungo Drom nevű szervezet elnökének, Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselőnek. A kisebbségi választásról szóló jogszabály úgy rendelkezik, hogy csak azok a szervezetek indulhatnak országos posztért, amelyek az adott kisebbség összes önkormányzati képviselőjének legalább a 10 százalékát adják. Ezt a határt átlépni csak az MCF-nek és a Lungo Dromnak sikerült. Szavazni pedig csak az az 5562 elektor szavazhat majd, akik kisebbségi mandátumot szereztek.
Kolompár szövetségkötései nyomán ma már maga mögött tudhatja Teleki László szocialista országgyűlési képviselő Európai Unió Roma Ifjúságáért nevű egyesületét, akik közel kilenc százalékkal a harmadik legtöbb szavazatot szerezték a cigány szervezetek között az októberi választáson. A nagyobb szervezetek közül Kolompárt támogatja még Teleki régi csapata, a ma Dógi János vezette Cigány Szervezetek Országos Szövetsége is. Mivel így Kolompár-Farkas vetélkedőre szűkült a mezőny, Horváthéknak választaniuk kellett a két jelölt között. „Maradt a magát baloldalinak tartó MCF” – mondta az RPM elnöke, s az ő 8 százalékuk sokat segíthet Kolompárnak a végső győzelemben.
A meccs persze még így sincs lefutva.
Noha több kisebb szervezet támogatását is már megszerezte a jelenlegi OCÖ-elnök, még csak az elektori voksok mintegy felére van ígérete. A Lungo Drom nagyobb létszámú szervezetekkel már nem nagyon tud szövetkezni, ezért kérdés, mennyire tudja befolyása alá vonni azokat a főleg csak egy-egy megyében vagy településen induló szervezeteket, amelyek eddig kimaradtak a szövetségkötésből. Ez attól is függ, hogy e szervezetek helyben mit éreztek meg az elmúlt négy év kormányzati politikájából, amit egy nemrégen, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány égisze alatt megjelent elemzésben Törzsök Erika, az alapítvány vezetője s jelenleg kormány-főtanácsadó csak úgy minősített: „nem történt semmi szóra érdemes”. Ha a helyi cigány kisebbségi önkormányzati képviselők is ezt a tanulságot vonják le az elmúlt évekből, akkor újra megnyílhat az esély a négy éve leváltott Farkas előtt az OCÖ elnöki székének visszafoglalására.
Riba István (HVG)