Négy évente – látszólag – forgószél kerekedik az OCÖ-választás idején, de milyen forgószél az, amelyik ugyanazt a tárgyat – estünkben emberszabásút – mindig ugyanoda teszi le? A válasz: cinkelt, amiért bárhol, bármelyik tisztességes kocsmában azonnal elégtételt vesznek néhány egészséges pofon kiosztásával.
Mire következtethetünk ebből? Talán arra, hogy Magyarország csehó, de nem tisztességes? Vagy talán arra, hogy csalók, hamiskártyások ülnek az asztalnál, akik nem is ismerik a tisztesség, becsület fogalmát, ezért kikelni sem tudnak a csalás ellen, mert tulajdonképpen maga a csalás a játékszabály?
Visszatérve eredeti témánkhoz: miért van az, hogy Kolompár, Balogh Józsi és társai, és most az erőszakkal meggyőzött Kozák János – aki korábban két cikluson keresztül is az OCÖ befolyásos képviselője volt és nem is olyan rövid időre csak az árnyas helyen eltöltött szabadság vonta ki a kiváló hazai cigány közélet élvonalából – mindig ugyan oda, az OCÖ nevű képződmény közepébe esnek?
A természet soha nem produkálna ilyen képtelenséget, a forgószél tudja a dolgát, soha nem ejtene le mondjuk egy barmot kétszer ugyanoda, ez teljesen életszerűtlen volna. Kivéve, ha a forgószél politizálna, esetleg kormányozna. Természettudományi szempontból minden forgószélnek van egy nyugalmi központja, szeme, agya, ami körül kavarog, a sz…, esetünkben a cigányság.
A cigányok dramatikusan eljátsszák a forgószél szerepét – feszültségkeltés, hideg-meleg áramlás, kisülés, gyűlölködés, értelmetlenség, pusztítás, rombolás, azaz egy agy nélküli korlátolt belátóképességű kretén szerepét, amiben sokan elemükben érzik magukat. A kretén a Mengyelejev-táblázat legfontosabb eleme az emberiség periódusos rendszerében. A forgószél szereplői között mindig történik valami. A porszemek összeszövetkeznek az áramló levegőben, majd szétrobbannak, hogy az ellentétes töltetű másik porszemmel szövetkezve megharcoljanak azért, amiért egy forgószélnek meg kell harcolni (rombolás, félelemkeltés stb.). És ekkor még ráadásul minden porszem győztesnek (elnöknek, bizottsági tagnak stb.) képzeli magát, mígnem mindenki a porba hull, a mocsokba, a sárba, a kiszolgáltatottságba, amit forgószél után szoktak érezni az emberek.
Szállóige, hogy a mostani – vagy most még – elnök Kozák János egy év alatt kétszer körbeutazta a földet, annyi útiköltség- térítést vett fel az OCÖ-től felelősségteljes elnökségi tagsága idején. Persze egy porszemnek könnyű, csak megy, viszi a szél, gyorsan utazik. De nem ingyen. A többi porszemnek is megvan az ára.
Az agy, a figyelő szem, a Nagy Testvér már a szélgenerátorok beindítása előtt tudja a meccs végét. Néhány barmot mindig pont oda ejt le, ahová neki kell. Tévedés kizárva. Nem minden természettudományi törvény él meg a demokráciában (sem).
Az agy fantáziátlanságára vall, hogy kb. húsz éve ugyanazokkal forgószelezik. Talán a demokrácia fiatalkori demenciája, elbutulása, talán a lenéző vélekedés arról, hogy „ezek még ezt sem veszik észre, minek törni magun-kat”, vagy a túlbiztosítás, merthogy a forgószél elemei már kitanulták szerepüket, maguktól is tudják, mit, mikor, mennyiért, hogyan, miért, kinek. Mint a falusi legelőről magában is hazatérő négylábú. Idomítás kérdése az egész.
A többségi média és politika az OCÖ-választással – mi megfőztük, a romák tálalják –, a Mónika show cigány adatközlőivel, a Győzike családshow-val megtöltik tartalommal a díszes nagyközönség „cigány valóságkínálat-magyar kereslet” igényét. Politikai kategóriát képező igénytelenséggel, lekezeléssel, kisebbségellenességgel.
Ez lett az életünk az új rendszerben: jó néhány cinkelt forgószél- játszma. Néha csak egy-egy szellentésszerű áramlástani és szaglószervi hatással járó manipuláció. Kispályán az is elég.
Élünk, mint hal a szákban.
Zsigó Jenő
