A rohamrendőrök könnyeit rohamsisakban törölgető Kökényesi Gábor a Heti Válasznak azt állította, az MTV-ostrománál és október 23-án is a C-Pressnek forgatott, a roma hírügynökség tagadja, hogy megbízást adott volna a hírügynökség korábbi stratégiai igazgatókjának arra, hogy felvételeket készítsen a zavargásokról.
Tagadta a Heti Válasznak adott mini interjújában Kökényesi Gábor, hogy titkosügynök, rendőr, vagy provokátor lenne. A fiatalemberre azután vetült a gyanú árnyéka, hogy az MTV ostrománál Toroczkay László társaságában bukkant fel a képeken, október 23-án pedig a rendőrök között tűnt fel: törölgette az egyenruhások szemét, és rohamsisakban tűnt fel. Állítása szerint a sisakot hálából kapta a rendőröktől.
Kökényesi a Horn-kormány idején a kancellária tanácsadója, a Medgyessy-kabinet regnálása alatt pedig a kultusztárca munkatársa volt. A Heti Válasznak azt mondta: mint egykori mentőtiszt kötelességének érezte, hogy segítsen a rendőröknek, de állítja, hasonlóan tett a tüntetőkkel is.
Kökényesi állította mindkét helyszínen a C-Press Hírügynökségnek forgatott. A hírügynökség kétes szereplése miatt kirúgta Kökényesi Gábort. Csík Tamás a hírügynökség főszerkesztője az Index érdeklődésére azonban határozottan tagadta, hogy Kökényesi a C-Pressnek dolgozott volna, mint mondta a hírügynökség romaügyekre specializálódott, nem pedig zavargásokra.
Forrás: Index.hu